17. Fejezet /Soyun/

Nem vagyok jól. Olyan üres érzés fog el mindig. Nincs a klinika, Yeonrin alig jön már át, szinte alig beszélek vele, látni se látom mostanában. Viszont, Seunghyun folyton udvarol, Younghoon pedig kezd felengedni, és többször jön fel valamelyik fiúval.
-Sooooyuuun! - nyivákolt Seunghyun Taehee alatt. Fogalmam nincs, hogy került oda. De Taehee készült meggyilkolni szegényt.
Viszont, amióta Red elment, kicsit szét esett a banda, fellépésekre mennek csak, Lumin tölti be Guojin helyét.
-Szóltál? - néztem fel a könyvből.
-Szed le rólam. - nézett rám.
-Én aztán nem. - néztem újra a könyvet. Olvasni akartam, de valahogy nem ott jár az eszem.
-Kérlek! - könyörgött. Leraktam a könyvet, és a hátsó felére ültem.
-Taehee, én már innen átveszem. - nevettem és belecsíptem Limun oldalába. -De meghízott valaki. Többet kéne mozognod. - Taehee röhögve állt fel, és ment el. Megfordult alattam, így én voltam felül.
-Tudod, egy pasinak vannak szükségletei, és mivel nincs rá alkalmam, hogy a felesleges feszültséget levezessem. Eszek. - könyökölt fel. Kicsit feljebb ültem. Pont az érzékeny pontjára. Be is csukta a szemeit, ajkát beharapta, és felszusszant.
-Inkább futni kellene. Tudod a sok csoki nem tesz jót. - csiptem meg a kis hasát.
-Jó na! Fel szedtem öt kilót. - motyogta.
-Mint egy Mackó, olyan vagy. - adtam az arcára egy puszit.
-Ezt bóknak veszem.
Felakartam állni, de nem hagyta.
-Mi az? - néztem rá.
-Maradj itt még kicsit. - mondta halkan. Nem értettem miért, aztán megfogta a tarkóm, kicsit lejebb húzott, és megcsókolt. Beletúrtam, az újra szőke hajába, és most viszonoztam a csókot. Eddigi próbálkozásait visszautasítottam, de most nem akartam. Azt hittem, majd Younghoon jön és bocsánatot kér, de azt várhatom, nem fog megtörténni. Seunghyun pedig mindig mellettem van, és számíthatok rá, de hiányzik Hoon. Levegő hiány miatt, Seunghyun elvált az ajkaimtól, és a nyakam vette célba. Puha ajkaival cirógatta azt, és az oldalam simogatta. Már mondani akartam, hogy menjünk a szobámba, amikor Misha képen nyalt minket. Oldalra dőltem a nevetés miatt, mire Misha rám ült, és hol engem, hol Lumint kezdte nyalogatni.
-Szent Isten Mishaaaaa! - nevettem. Lumin hasát fogva feküdt mellettem.
-Sziasztok. - hallottam Yooseung hangját. Hyunwoo állt mellette.
-Hát Ti meg? - kérdezte T.O.
-Misha letarolt. - nevettem erre Misha rám feküdt. -Mi lesz velem ha nagyobb leszel kislány? - paskoltam meg.
-Majd letarol akkor is, mint egy buldózer. - mondta Lumin komoly fejjel, aztán egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
-Na, azt hiszem megyek megmosom az arcom és a kezem, aztán csinálok valami kaját nektek. - letoltam magamról Mishát, aztán a fürdőbe vonultam. Lezuhanyoztam, mert a ruhám is olyan lett, de nem baj, így legalább tiszta leszek.
Csináltam enni a fiúknak, de csak Taehee jött fel. Red napok óta nincs meg, Rina nincs otthon, Jerry meg lelépett valahová.
Nem tudom mit kéne tennem. Rina semmit se mond Mi történt, vagy, hogy ki verte meg Redet. Magába zárkózott.
-Mi a baj? - dőlt nekem Taehee.
-Semmi. Kicsit fáradt vagyok. - mosolyogtam rá.
-Egyél kicsit. - mondta.
-Nem vagyok éhes. - mosolyogtam rá.
-Pedig enni kellene. Le vagy fogyva. - mondta Lumin. Hozzá dőltem, homlokom az övéhez döntöttem.
-Te meg híztál húsi, szóval ne járjon a szád. - kuncogtam.
-Gonosz vagy. - motyogta.
-Pedig nem. - puszit adtam az arcára, és kiegyenesedtem. Tényleg fáradtnak éreztem magam.
-Pihenj le inkább. - mondta Yooseung. Óh, milyen figyelmes.
-Nem. Nézzük valami filmet? 47 Ronin megvan, tegnap megvettem. - álltam fel.
-Csokid van? - nézett fel Lumin.
-Torna, nem csoki. - borzoltam össze.
-Vagy csoki vagy Te! - vágta be a durcát.
-Felső polc! - iszkoltam ki a nappaliba. Eltoltam a kisasztalt, meg hoztam párnákat, takarókat, bedobtam a mikroba a popcornt, kólát vettem ki a hűtőből. És mire mindenki letelepedett, meg jött Haru. Ő a kanapén nyúlt ki, mi öten a földön. Én Lumin és Yooseung közt. Remélem nem kapok agyvérzést mire vége a filmnek.

16. Fejezet /Yeonrin/

Gyötrelmes álmomból felébredve, csak zihálni, s nagyokat nyelni tudtam. Az utóbbi jól is jött, mert olyan száraz volt a torkom, mint a sivatag. Bár ez sem segített sokat, mert minden erőltetett száraz nyelésem fájdalmat okozott.

Innom kell! - állapítottam meg magamban, majd kimásztam a csurom vizes ágyból. Kissé szégyelltem, hogy nem a saját ágyam verejtékeztem össze, de majd kimosom.

Kilépkedtem a vendégszobából, s füleltem. Az álmomban ugyan így tettem, ahogy most, s bár nem hiszem, hogy paranoiás lennék ezek után, de megfordult egy röpke pillanatra a fejemben, hogy talán, amit eddig összeálmodtam, az csak valami jel az égiektől, hogy mit nem kellene tennem. De hiába is küldték rám e jeleket, fittyet hányok rájuk. A fájdalom, ami torkomat marja erősebb most annál, mint, hogy olyantól rettegjek, amit csak az agyam vetített le nekem. Mondanom sem kell, ha tényleg úgy lenne minden, ami bent volt a fejemben, akkor már most jobban járnék, ha kiugranék az ablakon, merthogy a végkimenetel ugyan az lenne.

Kiérve nesztelenül a konyhába engedtem magamnak egy jó nagy pohár hideg vizet. Mohón kortyoltam bele, így szinte azon nyomban egy kisebb köhögő görcs kapott el. Próbáltam elfojtani, hogy ne keltsek fel senkit, de így csak azt értem el, hogy patakban folytak a könnyeim, s a maradék víz, ami a számban volt mind kifolyt onnan. Letettem a poharat, s míg szemem ki nem tisztult csak ábrándozva néztem, mint kisgyerek azt a vágya tárgyát a kirakat túloldaláról. Nagyokat sóhajtottam, majd leereszkedtem a pult oldalán a földre. Hideg volt, s amint ezt megéreztem kirázott a hideg. Dideregni kezdtem annyira, hogy fogaim kocogtam egymáshoz, de nem bántam. Még akkor sem, ha tudom ezzel most ide is csalogathatok egy remek náthát, vagy valami hasonlót. Körbe vezettem a tekintetem a jól ismert mini konyhában. Minden apró zugot szemügyre vettem, csak hogy múlassam időd és ezzel együtt a fejemben fel-fel törő képeket. Most nem csak a rémálmomról beszélek, hanem a mai történésekről.. vagy is a tegnapiakról. Úgy érzem, hogy talán ez nem volt olyan túl vészes. Más sokkal veszélyesebb dolgokat élt át, de nekem még mindig sok volt. Túl sok ahhoz, hogy túl tegyem magam rajta olyan könnyen. Végtére is Guojint megverték, és nem is kicsit. Én meg olyan hülyeségbe mentem bele, amibe bele gondolni is fájdalmas. Azt hiszem, ha Red mozdulni tudott volna már rég levert volna cölöpnek, és tudom, hogy nem mondta, de egy-egy pillanatig láttam szemében, hogy megtenné. Ezek után már csak az a kérdés, hogy haragszik -e rám, amiért belementem játékba.

De hát bele kellett, nem volt más választásom! - csaptam a padlóra dühösen. Sajnos az ütés nagyra sikeredett, s ezt csak onnan tudtam meg, hogy azon a területem zsibogni kezdett.

- Hülye Rina. Teljesen zokni vagy.. - motyogtam, míg megsimogattam fájdalmas területet nagyot sóhajtva. Ekkor Misha kopogó lépteinek hangját hallottam meg. Kilestem a pult mögül, s mikor észrevett farkát kezdte el csóválni. Mikor hozzámért leült, s körbenyalta az arcom. 

- Néha ehetnél pár doboz Tic - Tac-ot. - töröltem le arcom suttogva, majd elfordítottam pofáját, hogy lehetőleg ne nyálazzon össze megint. Nyüszített egyet, majd nagyot szusszanva lehevert mellém. Gyönyörű kék szemivel ide-oda figyelt, míg álmosan pislogott. - Miért nem alszol te tolvaj? - kuncogtam neki, míg nekikezdtem dögönyözni. Feltehetően élvezte, mert becsukta szemeit és jobban elterült. Simogattam ott egy darabig, míg úgy nem gondoltam, hogy eléggé kitisztult már látásom ahhoz, hogy fojtathassam azt, amiért jöttem: az ivást. Mivel Misha egyik mancsa combomon volt, s félig a fejével is lefogott, így úgy gondoltam nem állok fel, hanem valahogy elnyúlok odáig. A fejem felett volt, csak fel kellett érte nyúlni, amit meg is tettem, de amint megfogtam dörgést hallottam az ablak felől. Annyira megijedtem, hogy a megmarkolt poharat nem, hogy elengedtem volna, hanem szorosabban fogtam rá és felborította. Nem elég, hogy a víz, ami benne volt rám csorgott, hanem az az istenverte pohár is leesett, s ezzel nagy csörömpölés töltötte meg a kis teret. Még Misha is felugrott, s elszaladt. Beletörődve sóhajtottam, s nagy nehezem, csurom vizesen felkászálódtam. Próbáltam a szilánkokba nem belelépni, de a fejér kő, és az áttetsző üveg nem épp a legnyerőbb párosítás. Amint léptem egyet arrébb, már is megtaláltam azt, amit nem akartam. Fájdalmasan felnyögtem, és egyből lehajoltam, hogy elsöpörjem talpam alól a darabokat. Szerencsémre csak kisebb darabkára léptem, így nem vészesen vérzett, de azért eleinte szépen megindult.
Miután összeszedegettem a szilánkokat - és elkönyveltem magamban, hogy ide most már bárki bejöhet, mert olyan profi munkát végeztem - elindultam szomjasan vissza a szobába. Lekattintottam a villanyt, s amint megtettem újra az a zörgő hang ijesztett meg. Ugrottam egy picit, majd a falhoz paszírolódtam. Ott maradtam mozdulatlanul, s játszottam a szobrot. Tudom, hogy hülyeség, mert még is ki mászna fel ide, hogy aztán bejöjjön az ablakon? Senki. Az meg főleg lehetetlen, hogy engem keresnének. Pár perc szobrászkodás után megindultam vissza, vagy is csak tettem volna, mert egyből nekimentem valaminek. Jobban mondva inkűbb valakinek. Mire szememmel a sötétben felmértem volna, hogy még is kinek, az felnyögött, majd halkan kuncogni kezdett. Innen már tudtam, hogy ki állja utam.

- Mindenáron az a célod, hogy rád figyeljek még akkor is, mikor haldoklom, kislány? - tűrte fülem mögé pár tincsem mind két oldalon egyszerre, természetesen vigyorogva. Arra ugyan kíváncsi lennék, hogy hogy a fenébe tudja ezt megcsinálni anélkül, hogy előtte tapogatózott volna. Minimum én ilyen esetekben kibökném az egyik szemét, bár lassan kezdem azt hinni, hogy Guojin valami nem emberszerű teremtmény. Egy vámpírnak mondjuk azért örülnék, Őket kifejezetten csípem még annak ellenére is, hogy nem épp a kedvességükről, vagy a könyörületesükről híresek.

- Nem is haldokolsz. Azért ennyire ne kamillázz itt nekem. - grimaszoltam rá, mert biztosra vettem, hogy úgy sem lát belőle semmit, mert az már képtelenség lenne.

- De hogy is nem. Hát nem látszik? - kuncogott fel, s azzal a mozdulattal fejem a mellkasához húzta. Mikor fejem elfordítottam - hogy az orrom ne szimatolhasson bele szívébe -, átölelt, s fejem kezdte el cirógatni. Egy darabig nem szólalt meg se Ő, sem pedig én. Ugyan azt nem tudom, hogy simogatását és ölelését minek szánta, de mindenesetre megnyugodtam tőle. Bizonyára ezt Ő is észrevehette akkor, mikor karjaim dereka köré fontam. Szorosabban húztam magamhoz, így most már teljesen hallhattam szívének minden egyes dobbanását. Ritmusosan verte ugyan azt a dallamot, de még is minden másodperccel úgy éreztem, hogy valami változik...

Már a harmadik napot tapossuk az ígértemben, de eredmény eddig aligha lenne. Jin folyamatosan ugyan úgy makacskodik, ahogy eddig. Bár néha meg - meg inog e tulajdonsága, de a vége ugyan az; NEM! Nem tudom, hogy mit reméljek így a jövőtől. Minden egyes perccel, s órával elérkezettnek érzem azt, hogy elköszönjek azoktól, akiket szeretek. Nincsenek sokan, de, ha csak egy maroknyi is az a létszám, megérdemlik. Csak a baj, hogy ahelyett, hogy nem vennék komolyan a dolgot, holott én nem tudom játéknak felfogni, még akkor sem, ha Red folyamatosan azt fújja, hogy van egy terve. Hát köszönöm szépen. Én úgy még is mit kezdjek az Ő tervével, ha nem is tudok róla? Na, látod? Sehogy.
     Bizonytalanul, de könnyedén sétálgatok a macskaköves úton. Szerencsére a lábaimon a seb szépen gyógyul, így utolsó napjaimra - vagy talán már csak óráimra - szépen kirittyentettem magam. Magassarkú bokacipőt húztam, fekete harisnyával, egybe ruhával, s egy vékony krém színű szövetkabáttal a tetején. Igaz, hogy az idő kicsit bohókás, de nem volt most máshoz kedvem, csak ahhoz, hogy csinosan billegjek Szöul utcáin. Jól esett volna a társaság, de lélekjelenlétem úgy sem lett volna senkihez, még Soyunhoz sem, pedig az már nagy szó. Aminek örülök, hogy úgy tűnik nála minden rendben. Ha van egy kis szerencsém őt semmiképpen sem kevertem ebbe bele. Élhet boldogan Seunghyun mellett. Én legalább is úgy vettem észre, hogy mostanság igen csak össze vannak nőve. Lumin folyamatosan nála csövel, s igen csak úgy viselkednek, mint egy pár. Aranyosak, s jó őket nézni. Mikor ott vagyok én is sokat mosolygok rajtuk. Annak a gyereknek néha vannak olyan beszólásai, hogy úgy érzem taníthatná őket. Egyszóval azt hiszem boldogok. Kicsit - na jó, nem is kicsit - féltékeny vagyok rájuk, még akkor is, ha csak az én szememben alkotnak szerelmespárt. Ugyan nem abból fakad ez az érzés, mert Seunghyun a szívem mélyére van bezárva, hanem mert önfeledtül nevetnek, és boldogok. Mit meg nem adnák most én is ezért az érzésért, de helyette a keserűség maradt.
- Szia gyönyörűm. - ugrik elém Youngseo nagy vigyorral. Mióta Red elmesélte neki a plakátos sztorit, igen érdekes megszólításokat kapok tőle. Sőt, néha még direkt teszi a fejét előttem, hogy kicsalogathassa azt a rajongó képem, mint amit elképzelt. Igaz, hogy tényleg aranyos srác, rendesen össze van rakva kinézetileg, belső alapján és stílusilag is, de azt a mozgató rugó, amit elvárna nincs meg. Azt nem tagadom, ha arról lenne szó nem próbálkoznék meg vele, de jelenleg mindenem leköti a túlélés.
- Szia. - sóhajtom oda neki, s megállok. A nagy vigyora - mai egyébként annyira cukivá teszi - eltűnik és helyette egy savanyú pofa veszi át helyét. Mivel Soyunt nem akartam traktálni az aggályaimmal, így neki csacsogtam, pusztán azért, mert épp ő volt akkor ott. Lehet, ha aznap nem iszok meg jó pár pohárral még ő sem tudna róla, de már mindegy. Fecsegtem, így mindent tud. - Még mindig nem? - ráztam meg a fejem neki. Ez a kérdés már Guojinre vonatkozott, ugyan is másnap reggelre felszívódott. Ugyan beszéltem vele telefonon többször is, de látni nem láttam. Ez is aggasztott, de míg a telefont felveszi, s beszél hozzám épp hangzással, addig nem aggódom épsége miatt. Azért remélem, hogy elbújt és jól van.
- Semmi, de lehet, hogy jobban is teszi. Biztos dühös rám, ha nem is mondja. Miattam fenyegették meg azok a szemetek. - váltok át méregzsákba, mikor visszaugrik minden kép aznapról.
- Mint mondtam, nem miattad és nem is miatta. Sajnos van azt a helyzet, amikor nincs felelős semmiért, és most ez az. Vissza fog jönni, ahogy megmondta.
- Ne gyere nekem a diplomatikus hülyeségekkel. Tudom, hogy haragszik, és nem is izgat már. Csak élni akarok, nem túl élni! - kiabálom neki, s ezzel az utca megtelik keserűséget árasztó hangommal. Ugyan sötétedik már lassan, de még mindig sokan vannak idekint, ahelyett, hogy a családjaikkal lennének otthon.
- Gyere babám, iszunk egy jó meleg teát és újra átmosom az agyad. - karolt át vállaimnál, meghúzott. Könnyen adtam be a derekam a teára, így meg is lódultam. Tudtam, hogy hova megyünk, mert Jerry már azt is elmesélte kínjában, hogy melyik a kedvenc helye. Biztosra veszem, hogy most sem szándékozik variálni rajta.
A meghitt kávézóba érve nem hogy megálltunk volna, hanem amolyan v.i.p. kártya szerűséggel egy szinttel feljebb mentünk. Míg lent voltak szétszórtam, fent senki sem volt rajtunk kívül, s míg így is a sarokba mentünk. A hely, ahova ültünk nem székekből, hanem méregdrágának tűnő fekete-vörös bőr sarokülő volt, magasított hát és oldaltámlákkal. Annak ellenére, hogy sarokülőnek néz ki csak két személyes volt; legalább is az a része, ahova együtt ültünk le. Az asztal, ami faragott fából készült még ennél is jobban meglepett, ugyan is a közepén tökéletesen eltalált bonsai fával volt díszítve. Muszáj volt megérintenem, hogy tudjam igazi-e vagy csak egy mű vacak, s még, ha még az utolsó is lett volna, se rontott volna a varázson.
Youngseo visszament, amint leültetett és rendelt. Igaz, hogy még mondani sem mondtam, hogy mit innék, ő még is megtette. Mikor lehuppant mellém kicsit félve nézett rám. Ez ugyan kölcsönös volt, de csak azért, mert kicsit kényelmetlennek tartottam, hogy egy ilyen helyen - ami biztos pokoli drága - vagyunk, és ketten. Egyes egyedül csak mi ketten. Ahogy ezt így felismertem kivert a víz.
- Sóval..? - nyögtem pokoli rekedten, s még kicsit alrébb is ültem tőle.
- Szóval mi? - fogta meg kezem. Gondolom csak azért, mert félt nehogy átbukfencezzek a kartámlán, ami még, ha magasítva is volt, nekem nem lenne akadály. Úgy tűnik ismer.
- Beszéltél vele? - oldani akartam a feszültséget, így visszatértem Redre. Azt nem tudom, hogy miért, de nem furcsa, hogy ilyen körülmények között is ő jár a fejemben?
- Nem. - rázta meg fejét- Tőled tudom, amit tudok. Na, meg Hyunwoo-hyung és Younghoon-hyungtól. De ennyi. Nem beszéltem vele mióta megemlítettem neki valamit. - dőlt hátra, mint, ha csak arról beszélt volna, hogy mekkora egy hős, vagy, hogy milyen büszkének is kellene lennem rá valami miatt. Meglepett a viselkedése, és ha nem lennék így beijedve most rákérdeznék, hogy mire fel ez a hirtelen stílus váltás, mivel kicsit hasonlított amolyan macsó srácra, aki mindenkit és mindet ural. Persze a tényt tudtam, hogy ő nem ilyen, hanem ez csak ilyen kis átmeneti hülyeség lehet. Biztosra veszem, hogy csak maga ez a luxus hely az oka, ami igazából engem is megmozgatott. Tényleg olyan itt lenni, mint, ha felsőbb rétegű lennék, és ha őszinte akarok lenni, akkor eltudnám viselni.
- Értem. - fújtam ki a levegős, és én is hátra dőltem. Mivel picike vagyok, így a háttámla kicsit messzebb volt a kelleténél, így nem kisasszonyosan, hanem mint  Quasimodo, úgy ültem ott. De nem érdekelt. Jelenleg még így jól érzem magam.
- Valamit megszeretnék osztani veled. - szólalt meg hosszas csend után, aminek örültem, mivel már kezdett idegesíteni. Reméltem, hogy legalább majd beszédesebb lesz, de eddig a reményem szertefoszlott úgy, mint attól, hogy láthatom a következő Holdtöltét.
- Akkor ki vele. - húztam fel magam rendesen, s ránéztem.
- Igazából tudnék neked, nektek segíteni, de annak nagy ára van. - mondta úgy, mint, ha valamit sajnálna. Ettől megint elkapott az ijedség, de míg nem tudok meg mindent nem fogok pánikolni.
- Jerry, ugye tudod, hogy nem vagyok pénzes. Az albérletet is alig tudom kinyögni, hát még a többit. Ha tényleg nagy az ára, akkor ne is mond, mert úgy sem tudom megadni.
- Nem, butuskám. - nevetett fel - Nem pénzről beszélek. Amit én mondok majd, az nem olyan  dolog, amit csak úgy el lehet venni vagy oda adni. - forogtak akerekeim, de olyan sebességgel, hogy szerintem a fülem is füstölt.
- Miről beszélsz Youngseo? - kerekedtek ki rá szemeim, mikor kicsit kajánul elmosolyodott. Tartottam attól, hogy nagyon nem akarom hallani, amit mondani készül, s már készültem arra, hogy lepofozom, ha valami természetbeni juttatás félét közölne velem. Ám, amit ezek után meghallottam sokkal hidegebben érintett.

~¤Folyt. köv.¤~

15. Fejezet /Soyun/

Nem vártam, de Yooseung nyitott ajtót. Rám mordult, Én pedig megszeppenve álltam.
-Mit akarsz? - kérdezte közömbös hangon.
-Haza került Rina és Red. Redet nagyon csúnyán elverte valaki, már már eszméletlen. Szólj a többieknek, és gyertek föl - mondtam. Sarkon fordultam és felrohantam. Rina sírt szegény Red mellkasán, de Én óvatosan leszedtem róla Red mancsait.
-Gyere. Pihenj le, addig Én rendbe szedem Őt. Jó? - öleltem magamhoz a lányt. Nem nagyon szólt, inkább bólintott. -Vigyázok rá! Ígérem. - suttogtam Rinának. Betámogattam a szobámban, leszedtem róla a véres ruhát, rá aggattam az egyik bő pólóm, jól betakartam, és szerintem a kimerültség miatt, azonnal elaludt. Fogtam az első segély dobozt, és már mentem is Guojinhez.
-Te Szent piskóta! - hallottam Taehee hangját.
-Yeonrin alszik. Halkan. - szóltam rá.
-Oké! - mondta halkan.
-Red! Hallasz? Red? - simogattam meg az arcát. Pislogott kicsit. -Jó, néz rám. - nagy nehezen rám nézet. -Most szépen felülünk, hogy leszedjen rólad a pólót. Rendben? - nagyon picit bólintott. -Akkor, lassan... - hirtelen egy kéz jelent meg előttem, és segített fel húzni a fiút. Yooseung volt. -Picit fájni fog. - emeltem fel a karját, és kihúztam a kezét, majd a másikat, és a póló lent is volt. -Még egy pillanat! - mivel térdeltem előtte, fel kellett állnom, hogy megvizsgáljam a hátát. Fent a vállánál volt két nagyobb folt, de ez azt jelenti, nincs nagyon nagy baja. Mármint nincs belső vérzés. -Gyere, feküdj le. - visszafektettem. A hasa viszont nagyon csúnya, biztos tört bordája is ami nem jó. Nagyobb sebeket lemostam, és bevarrtam, aztán Taehee segítségével, jól befásliztam a mellkasát. -Ezzel könnyebb lesz levegőt venni. - mondtam. Most jöhet az arca. Hát... mintha egy kismacska szét kapta volna, anyu asztali abroszát. Letöröltem róla a vért, minden érintés után felszisszent, de tűrte. Erős fiú. -Hát fiam. Téged nagyon helyben hagytak. Pár helyen össze kell téged stoppolni. Amihez kórházat ajánlok. - néztem rá.
-Nem... kórház nem kell. Csináld Te. Orvos vagy. - mondta nehezen.
-Állat, nem ember! - világítottam a tényre.
-Nem baj. - sóhajtott.
-Oké. - a fene abba, hogy nem emberi orvosira mentem, hanem állati. Most legalább tudnám mit kell pontosan tenni. Remek. Habár, ha úgy vesszük, mintha például egy kutya lenne, akkor könnyű dolgom lenne, de így...
Végül megcsináltam. És, csak nagyon apró heg marad ha begyógyul, mivel megtanultam pár dolgot a sok műtét alatt, simán mehetek plasztikai sebésznek. Na jó, csak fényezem magam.
Jerry és Hyunwoo bevitték a vendég szobába, Én pedig mentem levenni a kesztyűt, és kezet mosni.
-Ki verhette el? - kérdezte Lumin. Mellém állt, kezét a derekamra rakta, állát a vállamra.
-Nem tudom, de úgy nézett ki, mint egy mosómedve, egy terepjáróval való randi után. Rina szerencsére nem sérült meg nagyon, van pár sebe, és sántít, de jól van. - sóhajtottam. -Biztos aludni fognak mind a ketten másnapig. - mondtam. -Amúgy van kaja. Egyetek nyugodtan, megyek megnézem Rinát. - rá mosolyogtam a fiúkra. És megnéztem Yeonrint. Kicsit szaggatottan lélegzet, biztos rémálma van, vagy az adrenalin most szabadul belőle, de alszik. Megnéztem Guojint is, aztán Mishát jól megszidtam, mert megint a wc-ből ivott.
-Nem leszünk így jóban! Mondtam már Te terrorista, hogy hagyd békén a WC-t. Attól, hogy a fedő neve csésze, még inni belőle nem lehet. - mondtam neki. Hatalmas kék szemeit rám meresztette. -Ne gyere itt nekem az ázott kiskutya szemeiddel! Nem hatsz meg! - fenyegettem. Oldalra billent a feje, Én pedig feladtam. -Jól van! Mára végeztem a szidással. - sóhajtottam. Farok csóválva rohant ki. -Rossz kutya. - mentem utána. Hála az égnek, van futonom. Lesz min aludni ma, mert utálok a kanapén aludni, túl kényelmes, és ha bealszol rajta, amíg fel nem kelsz, meg se moccansz. Azért aludtam el sokszor a nyakam.
Leraktam a dolgokat a kanapéra, aztán a konyhába mentem.
-Minden nap ide jövök most már enni! - jelentette ki Jerry.
-Csak nyugodtan. - nevettem. Kivettem a nagy narancslevet a hűtőből, és poharakat a szekrényből, leraktam nekik az asztalhoz.
-Te miért nem eszel? - szólalt meg hirtelen Younghoon.
-Én jól laktam amikor kóstolgattam a kaját. - vontam vállat.
-Mióta vagy orvos? - kérdezte Taehee.
-Hmm... három éve? 24 vagyok, és 20 évesen, kiválló eredménnyel fejeztem be a sulit. Egy évet asszisztáltam, aztán már egyedül dolgoztam  - gondolkodtam.
-Miért állat orvos? - kérdezte.
-Volt egy kutyám. Még otthon Jejun, és elpusztult, mert rákos volt, Én pedig akkor döntöttem el, hogy orvos leszek. - vontam vállat.
-Jejui vagy? - kérdezte Jerry.
-Aha. Nagyi élt ott, a szüleim már rég meghaltak, autóbaleset, Én pedig a nagyihoz kerültem, 17 voltam amikor meghalt, és apa egyik munkatársa, kérdezte, hogy mit akarok tovább, Én pedig mondtam, hogy leszeretnék vizsgázni, holott, még nem jártam ki a sulit, és elmegyek egy egyetemre. Pedig oda csak 18-19 évtől vesznek fel diákokat, Én bejutottam oda, tanultam, és most itt vagyok.
-Akkor Te most valami zseni vagy? - kérdezte Lumin.
-Nem hiszem, kicsit átlagon felüli az IQ szintem, de nem mondanám ezt. Ahhoz túl messze vagyok. - nevettem. -Na fiúk, Én megyek lezuhanyzok, és megyek aludni, hagyjátok így az asztalt, majd Én leszedem. És vigyázok Redre. - álltam fel.
-Most voltaképpen kidobsz? - röhögött Jerry.
-Burkoltan igen. - mosolyogtam. -Amúgy nem, de szerintem jobb lenne ha pihenni mentek, Red alszik, felesleges lenne maradni éjszakára. - álltam fel. -Holnap pedig jó lenne ha hoznátok neki valami ruhát. Ne egy szál boxerban feszítsen már. - mondtam.
Fiúk még befejezték az evést, Én addig csendben beosontam a szobámba, egy atlétát vettem elő, egy sport melltartót, bugyi, zokni, melegítő nadrág, és spuri zuhanyozni. Misha minden áron be akart jönni a zuhany alá, de mondtam neki, hogy holnap megfürösztöm, mire bedurcizott, és hasra vágta magát a padlón. Hisztis! Imád fürödni.
Frissen, felöltözve mentem már a nappaliba, de hangot hallottam a konyhából, így oda fordultam. Lumin mosogatott.
-Hát Te? - kérdeztem.
-Hoztam ruhát Guojinnek, és gondoltam elmosogatok. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Maradsz is? Mármint aludni. - kérdeztem.
-Nem tudom, maradjak? - nézet rám.
-Szerintem maradhatsz. Van még egy futonom. - mosolyogtam rá.
-Akkor maradok.- vigyorgott. Mosolyogva forgattam meg a szemem, aztán mentem másik futon után. Rina még aludt, de megnéztem, hogy nincs e láza, de szerencsére nem volt.
Lepakoltam Seunghyunnak is, és kidőltem.
-Álmos vagyok. - morogtam. Piszkálni kezdett, amikor mellém feküdt.
-Csak a hajad piszkálom, miért kell beszólni? - kuncogott.
-Ne idegelj! - böktem oldalba.
-Eszembe sincs. . nevetett.
-Akkor én alszok. - bújtam hozzá, megölelte a derekam, és így kezdtem szundikálni, de még éreztem, hogy homlokon puszil, és mélyen elaludtam.

14. Fejezet /Yeonrin/

Soyun ajtajában szétszórt holmijaim lökdöstem be lábammal, míg a félig ébren, és félig pedig eszméletlen Guojint támasztottam.

- Segíts.. - nyögtem oda a megdöbbent barátnőmnek, aki alig akart megmozdulni, így kénytelen voltam még egyszer rásikítani, hogy meg is mozduljon. Mondanom sem kell, hogy egy ekkora társasházban gyorsan mennek a hírek, s nekem semmi kedvem nem volt a hét pletykájává válnom, főleg nem a jelenlegi kinézetem miatt, ami kicsit sem mondató feltűnés mentesnek. 

Miután Yun besegítette Redet, s lefektette a kanapéra végre szusszanhattam egyet és engedhettem egy fájdalmas sóhajt is elhagyni magamból. A kanapé végén, ahol Guojin lábai voltak, ott ültem le a földre. Sajgott mindenem, még, ha nem is látszott rajtam semmi olyan, ami ezt mutatná. Szét szakadt ruháimon, Red vérén, és kisebb nagyobb karcolásokon kívül más nem díszelgett rajtam, de nekem ez is elég volt. Soyun rohangált fel, s alá, hogy Red sebeit kitisztogassa, s közben úgy nézett végig rajtunk, mint, ha most jöttünk volna az űrből.

- Mi történt? - suttogta, miután Jin felkiáltott az egyik rosszul odanyomott vizes ruha okozta fájdalomtól. Habár szerintem csak roppant ideges lehetett, így lehet a fájdalom mögé próbált bújni.

- Semmi..nem lényeges. - legyintettem, miután végig pergettem fejemben az elmúlt pár óra eseményeit. 

- Ez neked semmi? - horkant fel unnie mérgesen. Valószínűleg kezd pipa lenni, mert ilyen nyugodtsággal legyintem le, de mi mást tehetnék. Ha tudná, amit én tudok ugyan ezt tenné...

- Tehát te leszel a társaságom? Hűha..- vigyorgott elégedetten Tatsuya. Meglepő módon ezek után elengedett és valahol a szoba másik sarkában lévő székre telepedett. Alaposan végigmért, mikor is észbe kaptam, hogy a blúzom még mindig sokat mutat, így egy pillanat alatt összegomboltam, s ő erre gúnyosan másfele nézett. Megkönnyebbültem, s talán egy apró kis sóhajt is elengedtem. Kedvesebbnek tűnt, mint eddig volt, bár azt még mindig nem felejtettem el, hogy hogy viszonyult hozzám a kocsiban.
- Mit akartok Redtől? - motyogtam, mert nem akartam, hogy más is tudja, hogy kíváncsiskodom. Feltéve, ha vannak odakint az ajtó előtt, pedig biztos nem csak a barnaság virraszt felettem.
- Nem tartozik rád, kislány. - morogta, s visszatért ugyan az a faragatlan énje, amit megismertem nem olyan rég. Úgy hiszem, hogy igaza van, de mivel engem is érint most, így tudni akartam, mit vétettem, hogy ide kerültem. Ennek ellenére féltem, ha túl feszítem a húrt nagy bajom lehet.
Felemeltem lábam, hogy végre megnézzem milyen sebeket ejtett rajtam a díszköves séta. Több mélyebbnek tűnő vonalat láttam, s bár szívesen hozzá nyúltam volna, nem tettem. Tudtam, hogy nem csak sajogna, hanem égne is utána, így meg talán elkerülhetem azt egy kis időre.
    Léptek hangja ütötte meg fülem egy idő múlva. Mivel a szobába a csend telepedett meg minden apró neszt lehetett hallani, ami odakintről jött. Az ajtó kinyílt, s ugyan az a férfi lépett be, aki engedélyt adott arra, hogy Tatsuya társasága legyek. Szerencsémre a a bizonyos társaság nem volt gerinctelen; így az iránti félelmem, hogy megerőszakolna, vagy valami hasonlót tenne eltűnt.
Mire felpattantam volna már lendült is keze, s csak azt éreztem, hogy arcom bal fele ég. Ha ez nem lett volna elég, még fel is rángatott a székről hajam cibálva.
- Azt hiszi viccelek, igaz? - fújtatta az arcomba nyomva dühös képét. Először fogalmam sem volt, hogy most rólam vagy másról beszél, de, amint vissza lódított a székre - ami igen csak megingott gyors landolásom miatt  - rájöttem, hogy még is kiről is van szó.
- Ne-nem tudom. - hebegtem az igazat. Tényleg nem tudtam, hogy minek veszi ezt az egészet, de úgy sejtettem, hogy teljesen mindegy mit is mondok, az én szavam itt nem fog érni semmit.
- Akkor majd megmutatom neki, hogy én nem vicc délutánt tartok. - markolt bele megint a hajamba, s olyan lendülettel indult meg, hogy szabályosan éreztem, ahogy pár szál haj disszidált bozontomból.
Lépkedtem mellette fájdalmasan. Az eddig megalvadt vér, ami összetartotta talpamon a sebeket, most biztos szét nyíltak, mert ugyan úgy fájt, mint mikor szeretem őket. Átvitt egy másik szobába, ami a nagy hodály másik szárnyában helyezkedett el. A bent vélő sokaság, ami vár minket meghajolt és mindet félbe hagyott, amit eddig csináltam, pontosabban a pókerezést.
- Hozzátok ide azt a férget, de azonnal! - kiabált rájuk, majd fejével intett az egyiknek, aki oda jött hozzám. Karomnál fogva rángatni kezdett a sarokba, ahol lelökött a földre, s elsőnek a kezeim, majd a lábaim is megkötözte. Szívesen hadonásztam volna, de minek? Rajtam kívül durván tizenketten maradtak még a szobába. Ha harciaskodni is kezdenék, nem tartana sokáig, egyből lekapcsolnának, így hagytam a sorsom tovább pörögni. Gondolkoztam azon, hogy a főkolompost kérdezem az itt létem okáról, de ugyan csak az az érzésem támadt, hogy mind hiába. Jelenleg a feje majdnem szét robbant, ami látszott is rajta, így csak behúzódtam a sarokba összehúzódva.
A percek teltek, s a levegőt megtöltötte az alkohol és szivar bűze. Fáradtnak éreztem magam, és a csend miatt ott tartottam, hogy, ha még egy pillanatig is így marad, én rögvest elalszom, még annak ellenére is, hogy féltem. Mikor valamelyest már félálomba kerültem az ajtó kivágódott. Azok, akiket elküldtek belépkedtetek egymás után sorban Guojint maguk közé zárva. Mikor ráemeltem tekintetem egyből kiment az álom a szememből. Kezét maga előtt összekötötték, az arcát alaposan helyben hagyták, s ruhája is megszenvedte az ide vezető utat. Biztosra veszem, hogy amilyen akaratos, ellenállt és úgy gondolhatta, hogy van olyan erős legény, hogy szembeszáll ezzel a fél tucat emberrel. Még, ha ő meg is tette, én nem tettem volna a helyében. Véraláfutás és monokli ugyan nem, de pár vércsík díszelgett hosszúkás arcán. Igaz, hogy sokáig nem tudtam nézni, mert a góré elé vitték, de így is elég volt. Agyam azon kattogott, hogy még én is járhattam volna így, s bár csak képzelet volt, így is fájdalmasnak tűnt.
Szegény colos.. - motyogtam magamban, miután teljes egészében átéreztem, hogy fájhat az arca.
Sokáig nem tudtam gondolataimba merülni, mert a szivaros fazon mondandójába kezdett. Sajnálatomra megint nem az én anyanyelvemen, így hiába füleltem nem ért semmit. Egyedül Jin szitok szavait tudtam kivenni, mert azt bizony már saját nyelvemen történt.
Egy darabig elszócsatáztak, majd csend lett. Reméltem, hogy vége a dolognak, megbeszélték, s haza mehetek. Kezdtem magamban kirajzolni, hogy hogy verem fejbe ezt a dilinyós, amint kitettük innen a lábunk míg nem a Red mellett álló öltönyös olyat vágott a vörös gyomráma, hogy az enyém is össze rándult. Félve néztem oda ezek után, de még akkor is kár volt, mert ugyan Guojin nem szólalt meg, de a fickó tovább ütötte, a többiek meg kissé távolodtak, hogy tered adjanak összecsukló testének. Ott tartottam, hogy az összeugrott gyomrom miatt hányingerem lett, de még odáig nem fajult, hogy öklendezzek is, viszont a remegés elfogott. Tatsuya jelent meg az ajtóban, majd főnökéhez sietett. Sugdolózni kezdtek. Nagyot nyeltem miután végig futtattam tekintetem rajta, s megindult felém. Mivel békét nem kötöttünk egymással, meg hát nem is én vagyok itt a vezér, így baljós érzés fogott el, miután durván karomra markolt, felrángatott a földről, s a falnak lökött. Egy kést vett elő, amin játékosan végig húzogatta ujjá, s megnyalta szájának alsó felét, majd beharapta azt. Nem tetszett nagyon, ahogy méregetni kezdett, ahogy az sem, ahogy a kést mutogatja előttem. Térdeim kezdték felmondani a szolgálatot, de mielőtt megtörtént volna Red fájdalmas sóhaját hallottam a barna mögül. Megint kapott egyet a gyomrába, de most nem ököllel annyi szent. Mire vissza tértem az előttem álló bajra, a lábamon lévé béklyók eltűntek, ugyan is Tatsuya elvágta őket, de nem hogy távolodott volna, még közelebb jött. Elfordítottam fejem, ugyan is a köztünk lévő távolság már számomra túl tolakodó volt.
- Meddig vagy hajlandó elmenni, örökös? - csendült fel az eddig dühösnek tűnő Koichi a szoba túlvégéről. Néhány másodpercnyi csend után egy köhögés hallatszott, majd pár halk szó.
- Ha kell meghalok.. - suttogta erőtlen nevetés mellett Jin. Az biztos, hogy ez a srác teljesen bolond.
- Hozd ide! - szaladt át a szobán e két szó, s már haladtam is feléjük, persze nem önszántamból. A haverom oda állított Red mellé. Nem tudtam nem ránézni, meg arra a sok vérre, ami szájából csordogált, s gyűlt körülötte. Mérges voltam rá, már nem csak azért, mert vélhetően miatta vagyok itt, hanem mert annak a makacs fejének köszönheti, hogy így néz ki. Félő volt, ha kap még párat a következő órát sem éri meg, ebbe pedig belegondolni sem akartam. Megráztam a fejem, hogy kirázzam belőle ezeket a gondolatokat, majd a dirigáló Koichire néztem. Ekkor vágták el minden kettőnk kezénél a kötelet. Igaz, hogy tőlem még félhettek volna, mert a remegő térdem, és pici gyomrom kivételével igen eleven vagyok, de Redről ez már kicsit sem volt elmondható. Szinte meg sem mozdult, mikor mozgás teret adtak neki.
- Nézd meg Guojin. Nem csak magad életéért felesz most, vagy nem számít az sem? - nevetett fel jóízűen a fekvő colosra nézve.
- Azt sem tudom ki ez. - nyögte, amire olyan ronda tekintettel kaptam rá a fejem, amilyet még életembe nem produkáltam.
- Yeonrin pofikája nem erről árulkodik. - vakkant vissza neki Koichi. Red rám nézett és megrázta a fejét.
- Olyan hülye vagy kislány..
- Még hogy én? Én vagyok a hülye? - emeltem fel rá hangom, s szemem csak úgy szórta a villámokat. - A te hülye baromságaid miatt vagyok itt és fáj a talpam, úgy hogy  szívd vissza, de rögvest! - folytattam, s ha tehettem volna még léptem is volna felé egyet, de Tatsuya megakadályozott ebben, s, ha nem lett volna elég, még le is lökött a földre, egyenesen Red vérébe.A felsőm anyaga úgy szívta fel a vért, mint sivatag a vizet, hajam pedig úgy terült el a tócsában, mint, ha odaigazították volna egy horror film plakát kedvéért. Már csak egy "katt" hiányzott az egészhez.
- Minek szaladtál el? - suttogta oda, míg próbált felkászálódni, legalább annyira, hogy ülhessen.
- Én.. - kezdtem volna bele valami csípős megjegyzésembe, de már csak az a kép tárult elém, hogy a colos a padlóval ütközött. Tatsuya rúgott belé, hogy véletlen se keljen fel, és most így is történt. Eszméletlenül feküdt saját megalvadni készülő vérébe.
Milyen egy szadista bunkó! - sikítottam magamban, azon küszködve, hogy könnyeim nehogy kibuggyanjanak, majd Jinhez másztam, hogy legalább azzal tudjam védeni, hogy nem férnek közelebb hozzá olyan gyorsan.
- Hagyd békén! Hát megölitek! - kiabáltam Tatsuyára, míg felváltva rá és Koichire néztem, majd a colosra. Tartottam attól, ha az orra kezdett el vérezni lassan belefullad saját vérébe, így magam felé húztam, hogy ha már muszáj, legalább kifele vérezzen, ne befelé.
- Nézzenek oda, még Júlia menti meg Rómeót. Engedetlen szuka! - nevetett fel az egyik, s felemelve fejem megütött. Ez jobban fájt, mint a pofon, amit nem is olyan rég kaptam a górétól.
Számhoz kaptam, s mikor elemeltem ujjaim egy kisebb vérpacát láttam párnáimon, így megnyaltam szám és a colostól látott technika szerint mosolyodtam el. Remegtem, mint a nyárfa levél. Könnyeim nyeltem magamban, mikor meglendült újra a férfi keze. Rettegtem, hogy percek múlva én is ilyen összevert állapotban fogok itt feküdni a hülye gyerek mellett, pedig azt sem tudom, hogy mibe keveredtem bele, de nem adhatom meg nekik az örömet, hogy kislányhoz hasonlóan féljek. Kemény fából faragtak, és ezt meg fogom nekik mutatni, méh, ha ezek az utolsó óráim is e világon.
- Elég! - szólt rá Koichi az engem megütni készülő alakra, aki abban a pillanatban el is engedett és vissza lökött a földre. Jin ekkor szusszant fel hangosabban, jelezve, hogy ébren van. Vissza húztam magam ülő pózba, s elsimogattam haját, amik tincsben hullottak rá szemére. Elszorult szívvel néztem fájdalmat sugározó arcát, és az érzés, hogy még el is bőgjem magam, vissza tért.
- Van egy ajánlatom. Ha három napon belül ráveszed ezt a nyápicot arra, hogy betöltse helyét apja akarata szerint, akkor most elengedlek titeket.
- És, ha nem? - motyogtam vissza.
- Akkor mindkettőtöknek .. - húzta végig kezét nyakán vízszintesen, s ezzel befejezte félbehagyott mondatát.
- Rendben. - vágtam rá meggondolatlanul. Biztosra vettem, hogy csak Jin makacs feje miatt jutott el eddig, s ha talán sikerülne vele rendesen beszélnem, meggyőzhetném, hogy kössön kompromisszumot az apjával. Egy szülő sem lehet olyan kegyetlen, hogy így elbánjon a saját vérével. Sőt! Lehet a férfi nem is tudja, hogy mi folyik itt? De akkor ki ez a Koichi, és hogy jön ahhoz, hogy valami igazság osztó kis főnököt játsszon?
- Akkor három nap, Yeonrin. És senkinek egy szót sem. - itta meg megmaradt italát, majd urasan felkelt, megigazította ruháját, s elhagyta a szobát.

Tehát itt tartunk. Guojin félig holtan fekszik, s valószínűleg az egoja is megszenvedte e napot, mindemellett még mindig remegek, a szám és talpam fáj. Fáradt vagyok, feszült és bőghetnékem van.
- Park Yeon-rin! - kiabált rám Soyun, ellentmondást nem tűrő hangon, amire elszakadtam magam sajnálatából és ránéztem. Olyan rosszul esett még az is, hogy kiabál velem, holott így sem állok attól messze, hogy jobban bömböljek, mint egy újszülött, de nem hibáztatom. - Szólok a fiúknak, addig gyere ide mellé. - parancsolt rám. Helyére másztam, s a vöröst néztem. Míg Soyun rohangált a lakásban - szerintem ő sem tudja, hogy miért - addig arra koncentráltam, hogy vegyes érzéseim Guojin felé tisztázzam. Nem akarom így látni, de ha már muszáj, akkor meg nem akarom tudni, hogy mi történt. Miért szerezte, vagy, hogy mibe kerültem. Valahol most esett le  dolog, ha nem egyezik bele abba az istenverte dologba, akkor nem csak magát, de engem is megöl. Féltem a haláltól, de valamiért attól jobban féltem, hogy Őt megölik vagy bántják. Legszívesebben én magam fojtanám most meg, ha a belsőmben valami hagyná ezt. Csak hogy nem hagyja. Az, ami belém fészkelte magát jó mélyre, nem tudja még majdnem azt sem elviselni, hogy ilyen állapotba fekszik itt előttem, s meg főleg nem, hogy nem tehetek semmit. Egészségesen akarom látni, azzal a hülye vigyorával, egoista fejével és a szájfényt mindenáron megszerző tetteivel...
Amint unnie, elhagyta a lakást, hogy szóljon a  fiúknak, megindultak könnyeim. Olyan tempóban kezdte el agyam feldolgozni a történteket, hogy az eddigi nem törődöm, letojom stílusom a teljes pánik váltotta fel.
- Mit csináltál te szájfény nyalogató, gőgös, egoista, hülye gyerek? Miért engedted? Miért?.. - hangos zokogásba kezdtem, mindemellett Jin mellkasára is rácsaptam. Felnyögött miatta, s amint mellkasára borultam kétségbe esetten, lassan megölelt. Nem szólt egy szót sem, és talán jobb is volt így. Valószínűleg, ha megteszi tovább támadom, és kiadok magamból mindent, amit e pár órában szereztem.

13. Fejezet /Soyun/

Rina eltűnt. Telefon kikapcsolva, otthon nincs. És ha ez nem elég, szóltak, hogy bezárják a klinikát. Ki vagyok készülve idegileg.
Idegesen mentem le a fiúkhoz, s vertem rájuk az ajtót.
-Red hol van? - kérdeztem Taeheet. Közben befúrakodtam.
-Neked is szia. És fogalmam nincs. Tegnap óta nem jött haza, plusz fellépésre se jött. Telefonon se érjük el. - mondta.
Yooseung lépett ki a fürdőből, még csak nem is köszönt.
-Rina sincs meg. - mondtam már a sírás kerülget.
-Lehet együtt vannak. - mondta Jerry.
-Remélem. - sóhajtottam. -Lumin? - kérdeztem.
-Szerintem perceken belül itthon lesz. - mondta Haru.
Pont nyilt az ajtó. -Mondtam. - mosolygott.
-Kész látnok vagy Hyunjun. - nevettem el magam.
-Voltam fent hozzád. - állt elém, lebigyesztett ajkakkal Seunghyun. -Na oszt miért? - lepődtem meg.
-Ezért. - le vette a sapkát.
-Kyaaaaa! Hol a szőke hajad? - kiáltottam fel.
-Nem tetszik? - mondta szomorú fejjel.
-Te. - túrtam a rövidebb és barna hajába. -De akkor nem hívhatlak szöszinek. - kezem a tarkóján állt meg.
-Fel ne faljátok már egymást! - hallottam Yooseung hangját. Fél pillanatra becsuktam a szemem, aztán újra Luminra néztem.
-Majd gyere át. - adtam egy puszit az arcára. -Fiúk, főzzek ma is? - néztem a kanapénál lévő négy fiúra. Kezemmel még mindig Lumin haját piszkáltam.
-Jó lenne! - pattant fel Jerry.
-Akkor jó. - mosolyogtam rá.
-Imádlak Noona. - kaptam egy puszit az arcomra.
-Én is téged. - mosolyogtam rá. Aztán újra Luminra néztem. -Megyek. - mondtam. -Szia. - vettem el a kezem.
-Szia. - mosolygott. Rá néztem Yooseungra, aki majd meg ölte Lumint a szemeivel. Én pedig csak egy szomorú pillantást vettetem rá, amitől megenyhült. Kiléptem az ajtón és fel mentem. Kezd idegesíteni, hogy semmi hír Rináról és Redről. Neki álltam felírni mi kell a kajához, és magamhoz véve a dolgaim, Mishát itthon hagyva, indultam a boltba.
-Hát Te hová sietsz? - kérdezte Lumin. Olyan hirtelen jelent meg, hogy megijedtem.
-Ne hozd rám a frászt! - csaptam vállon.
-Bocsánat. - pislogott mosolyogva. Pár percig néztem az arcát, és már majdnem azt hittem megcsókol.
-Boltba megyek. Kell pár dolog a kajához. - léptem kicsit hátrébb.
-Veled mehetek? - mosolygott.
-Gyere. - bólintottam. -Lent megvárlak. - most Ő bólintott. Visszaszaladt a lakásukba Én pedig le. Kint vártam meg, addig ellenőriztem, hogy minden meg van e. Telefinomat is meg lestem, de semmi.
Remek. Hol lehetnek már?
-Itt vagyok. - szaladt ki Seunghyun majd feldöntve engem. De szerencsére elkapott és hozzá tapadva álltam vele szembe.
-Érzem. - utáltam arra, hogy nagyon szorít magához.
-Ja! Bocsi. - engedett el. Megigazította a sálát és a kapucniját.
-Mehetünk? - kérdeztem.
-Igen. - indult el.
*****
-Nem! A piros. - mutattam a rizsre.
-Nem is mindegy? - vette le.
-Nem, mert ez finomabb. - suttogtam neki, mint egy hadi titkot. Kiröhögött.
-Már, hogy lenne finomabb? - nevetett.
-Rendesen. - sarkon fordultam, és eltrappoltam tőle. Irány a hús üzlet, csak fizetni kell ,és mehetünk haza.
-Naaa! Ne durciz. - ölelt meg hirtelen hátulról. Már párszor eljátszotta ezt.
-Ezzel nem hatsz meg. - csapkodtam a karját.
-Veszek neked csokit. - kuncogott. -Akkor se hatsz meg. - durciztam. Kiröhögött azért mert végig néztem az össze zöldséget -ölelést kaptam, csak, hogy ne durcizzak-, aztán kiröhögött, mert pár dolgot amit fel írtam ellenőriztem. Akkor is ölelést kaptam. És most a rizs. Orvos vagyok -igaz, hogy állat-, de azért tudom mi a jó és az egészséges. Szeretem a dolgokat ellenőrizni na! De most nem hat meg.
-Adok neked puszit! - utolsó mentsvár. Sunyi.
-Meggondolandó!! De akkor se! Gonosz vagy Seunghyun! - mondtam.
-Biztos vagy benne? - állt elém.
-Igen. - néztem a szemeibe. Telt ajkaival hozzá ért az Én ajkaimhoz, Én pedig lefagytam. Pislogtam mint Rozi a moziban. Isten most tényleg szívat engem? Eddig egyetlen pasi se  nézett rám, erre egyszerre kettő? De most komolyan?
-Durcizol még? - picit hajolt el, Én pedig felengedtem.
-Kyaaa! Te most megcsókoltál? - vertem a mellkasára.
-Ez csak egy puszi volt! És Áucs! - fogta a mellkasát.
-Gyengusz vagy. - mondtam vigyorogva.
-Nem is! - háborodott fel.
-De is! - most Én röhögtem rajta.
-Ki nevetsz? - hirtelen találtam magam hozzá nyomódva.
-Te is kinevettél! Sőt! Szakadtál rajtam. Szóval igen. - mondtam durcásan.
-Igaz. - vigyorgott.
-Akkor meg? Amúgy elengednél? - böktem mellkason.
-Nem. Jó, hogy ilyen közel vagy. - motyogta.
-Leeu. - mondtam szépen.
-Neten voltál, mi!? - mosolygott.
-Yes. - csücsöritettem.
-Hmm. - mosolygott. Kicsit hajolt újra előre, szemeit becsukta, és az ajkaimra akart puszit adni, de az arcomra adta. Elfordítottam a fejem. Meglepve pislogott rám. -Ez nem ér. - mondta.
-De igen ér. És engedj el. Még dolgunk van.
Elengedett, aztán fizettem, és mentünk húst venni. Én nem eszek, de nekik megcsinálom. Ne legyen az, hogy koplalnak miattam. Fél órát álltunk sorban, Lumin pedig már szét ette az idegeimet. Soha többet nem megyek vele sehová se vásárolni. Otthon leadtam Taeheenek, és arra kértem a leadert, hogy dugja hideg zuhany alá, mert nem bír magával, és az idegeimre ment. Taehee jót nevetett, de megígérte, hogy amíg főzök, nem engedi föl.
Amúgy Ő se százas, mert birkózni kezdet Hyunnal, Én pedig kuncogva hagytam ott őket. Otthon lepakoltam, aztán hívni kezdtem újra Yeonrint, de ki volt kapcsolva.
Már majdnem végeztem a kajával, így ki is kapcsoltam a tűzhelyt, amikor csengettek. Gyorsan ajtót nyitottam, és azt hittem ott halok meg az ijedség miatt. Red véres volt, Rina is, és koszos. Hol voltak ezek? És főleg, mi az ég történt velük?

12. Fejezet /Yeonrin/

Red meglepő higgadtsággal sétált el a lakásból, majd amint behúzta maga után az ajtót elkezdett úgy futni, mint, akit az életéért kergetnek. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, s ha valaki épp látta volna azon imádkozott volna, hogy a bokája ne törjön szilánkosra egy óvatlan pillanatban.

Messze jártam már, legalább is gondoltam én, mikor is az egyik úthonátszaladásom közben egy fekete autó fékezett le pont előttem. Megtorpantam és ugrottam egyet hátra. Kis híján elgázoltak, és most hogy ezt magamnak vagy nem magamnak köszönhetem az már más tészta. A fekete járgányból, ami egyébként egy Toyota Rav 4-es volt pár szem lesett ki. A kedvenc autóm, de most még is megijedtem tőle, főleg akkor, mikor két elegánsan kiöltözött izompacsirta szállt ki belőle azzal sem foglalkozva, hogy épp dugót készülnek csinálni. Az egyik megindult felém, amit észlelve megindultam visszafelé rohanni, de egy újabb kocsi utam állta, s mivel az későn vettem csak észre, csapdába csalt. Amint kinyílt az ajtaja, engem egy gyengének nem mondható kéz rántott be, s mire akár egy hangot is adhattam volna, már a kocsi kárpitján a homokot nyalogattam. A fejem is bevertem, amihez odakaptam, és a gerincem mentén is az esés miatt hosszú csíkban megkarcolódott. Megpróbáltam felülni vagy legalább annyira kényelembe helyezni magam, hogy a rosszul sikerült landolásom miatt a kezem ne tekeredjen ki, de egy láb a vállamon igen csak megnehezítette azt. Sőt! Jobban beletaposott az alváz belsőrészébe, amint Guojin verni kezdte az ablakot a nevem kiabálva. Mikor felnéztem láttam a tenyerét és dühös szemét, de ennyit és nem többet, mert elindult a kocsi nem éppen kis gázzal.

Mikor rájöttem, hogy igen ragacsos lekvárba kerültem pánikba estem. Mindenáron fel akartam kelni és kiszállni onnan, de minden próbálkozásom csak az engem lenyomó személyt idegesítette. Rám kiabált, de nem anyanyelvemen, hanem japánul. Nem értettem semmit belőle, de aligha jelenthette azt, hogy: 'Jó napot. Hogy van?'.

  Egy órát vagy többet kocsikázhattam a hideg padló társaságában elzsibbadt végtagokkal. A lábam már így is szurkálta azaz ismerős érzés, ami akkor jelentkezik, ha nem kap elég vért az adott terület. Bár azért imádkoztam azért, hogy végre had nyújthassam ki egy kicsit, de még jobb lett volna, ha egy nagy vigyor kíséretében bejelentették volna, hogy átvertek és mehetek haza. De nem így volt. Egész úton beszéltek az autóban lévők, s még mindig nem koreaiul. Persze, mit is képzeltem. Ha ezek tényleg nehéz fiúk - ahogy agyamban már lefuttattam egyszer ezt a verziót az utazás során -, akkor biztos nem véletlen miért nem úgy krákognak. Többször hallottam Red nevét elhangzani és nem éppen szép hanglejtéssel.

Vajon mi köze lehet neki ezekhez? - futott át agyamon annyiszor, ahányszor neve felcsengett a kaszniban. Persze a viselkedésével tökéletesen beleillett ezek bandájába vagy csoportjába, de akkor is. A szeméből nem ezt olvastam le, bár tévedhetek is, de még mekkorát, hisz az csak egy szem.

A következő, s egyben fél órát az engem lábával a padlóhoz szögező férfi nézegetésével töltöttem. Próbáltam sunyiban minél alaposabban megfigyelni, hogyha szükséges később leírhassam, de az mikor észrevette túlzott érdeklődésemet, nem kedves mosollyal kezdett méregetni. Szívem ma már nem is tudom hanyadszorra elkezdett úgy kalapálni, mint, ha ki akarna onnan szabadulni. Ennek köszöngetően pedig az így is feszes kis ruhám felső része - amit sietségemben még rendesen be sem gomboltam - megadta magát. Megint mély beláthatást engedett egy olyan személynek, akinek nem kellett volna.

A férfi bal kezét lenyújtotta és kicsit megemelte az anyagot és bekukucskált.

- Szép kis cici. - nyalta meg szája sarkát, amitől hátrébb húzódtam volna, ha nem lettem volna már így is az ülésnek passzírozva.

Innen legalább megtudtam, hogy értik, amit mondanék nekik, ami nem épp a legkellemes beszélgetés kezdete lenne, de mielőtt szám járhatni kezdett volna megálltunk. A vezető és a mellette lévő férfi kiszálltak, majd az egyikük kinyitotta az ajtót a hátsó részen, ahol én voltam. Kellemes levegő áradt be, ami nem megszokott a városi életben. Persze ott is vannak egyes részek, ahol sokkal "finomabb" a levegő, de ez is most azok között is a legjobb volt. A copfos pasas lábamnál fogva kihúzott, ezzel okozva a könyökömön is egy szép horzsolást.

- Ez fáj! - kiabáltam rá, de nem törődött vele, csak talpra állított. A csávó, akinek eddig talpa társaságát élvezhettem utánam mászott ki, s amint az ajtót becsukta könyököm megragadva vonszolni kezdett. Nem is kell ugye azt mondanom, hogy a zsibbadás miatt az első métert sem tudtam megtenni rendesen, főleg úgy nem, hogy az egyik cipőm időközben eltűnt. Ennek hiányát eddig észre sem vettem, de most, hogy a carrarai fehér zúzott díszítő kő minden felálló darabja a húsomat vájják, nem volt nehéz. Mennyivel jobb érzés lenne, ha most nem épp a nem elzsibbadt lábam lenne cipő nélkül, mert úgy nem érezhetném lépteim következményét.

Nem sok mindet láttam már a területből, mert sötétedett, és különben sem szívélyesen jöttem ide egy látogatásra, de az köves út, amin végig vonszoltak tisztán látható volt, már csak a világos színe miatt is. Az biztos, hogy hosszú út volt így bicegve az autótól. A házba, belépve hűsítő, jól eső érzést adott megkarmolászott talpamnak, de nem sokáig élveztem e felüdülést, mivel durva szőnyeges folyosóra vezettek, ahol tovább csak ugyan úgy húztak mint eddig. A három férfiból álló kíséretem rögtön egy szobába lökött be és ott is hagytak, rám zárva az ajtót egészem addig, míg egy fiatal srác be nem támolygott. Hátraléptem onnan párat, ahol eddig álltam és bambultam rá, mint aki életében először most lát embert. A taposós haverom kilépett háta mögül egy székig, amit mellém hozott és ráültetett. Hogy ne szálljak le róla mögém állt és vállaimra tette mind a két mocskos mancsát. A támlának húzott, s vele egyidejűleg a fejem is feljebb emelte kicsit, hogy egyenesen az elsőként belépő férfira nézzek.

- Üdvözlöm Yeonrin, Koichi vagyok.  - mosolyodott el megnyugtató hangjával, de félelmet nem ismerő tekintetével. Zavart az, hogy tudja a nevem, de még is honnan? Biztos nem ismerhettem, mert most mutatkozott be, ráadásul én túl jámbor vagyok, hogy beleessek egy ilyen banda világába.

- Mit keresek itt? És mi közük van Redhez? - sziszegtem rá, mert ugye a colos neve jó sokszor elhangzott az utazás során, és nem a véletlen az biztos.

- Mindent a maga idejében kisasszony. Most először is megvárjuk az említett fiatalembert, és leülünk vele beszélgetni. Ha hajlamos lesz a tárgyalásban elhangzottak megtételére, akkor Ön órák múlva már szabadulhat is innen... - méregetett barna szemeivel - talán. - ez nem tetszett. Nem akartam itt lenni, s még is itt vagyok. Nem akartam azt a szájfény nyalogató hülyegyereket sem, sem pedig azt, hogy miatta bármi olyan történjen, ami felbolygatná a nyugis életem, de még is itt vagyok. Egy jóképű, gonosz nagymenővel és kiskutyáival, akik úgy méregetnek, mint, ha tudnák, hogy én vagyok a vacsi, amit már tálalnak pillanatok múlva.

- Tatsuya, szórakoztasd a hölgyet, míg a kis herceg nem óhajt mutatkozni. - vakkantotta neki oda, majd sarkon fordult és letűnt az ajtó mögött. Felemeltem tekintetem az említett fazonra és cseppet sem tetszett, amit láttam...

+ plusz karakterek, ha már nem írtam őket körbe. :)

Tatsuya: ~ katt ~

Koichi: ~ katt~