20. Fejezet /Yeonrin/

A szoba maga volt a börtön, de nem csak az, hanem maga az egész világ. Elment és nem fog vissza jönni. Jerry megjósolta előre, de én makacs voltam és nem hallgattam rá. Tipikus, hogy mindig a magam feje után megyek, vagy is inkább a szívem után. Miért mindig engem talál el ez a hülye érzés? Miért nem mást? Nem kell nekem senki, innentől kezdve senki!
Mindenki csak bánt, kihasznál és röhög rajtam. Ez kell nekem? Nem, de valahogy soha sem tanulok a hibáimból. Egyszer majd talán sikerül beérnie a fejem lágyának is, de addig marad ez az állapot.

Tellnek a napok keservesen. Youngseo kitesz magáért. Egyik nap bejött hozzám és próbált beszélgetni, de látta, hogy valahogy nem érdekel a dolog, így elhallgatva egyszer csak eltűnt. Át gondoltam mindent, így a mai nappal úgy érzem lezárom magamban a dolgokat. Tovább lépek, még akkor is, ha nem akarok, de ha rám kényszerítik, akkor nincs mi mást tennem.
Letopogtam a földszintre. Jerryt kerestem szemmel, de házon belül nem találtam sehol, így elindultam ki a hátsó kertbe. Mivel napok óta vámpírost játszottam, az éles fény egy pillanatra szemen szúrt, de csak bezártam szemeim, s engedtem újra retináimhoz a fényt. Ekkor Ő szólalt meg valahonnan mellőlem. Oda kaptam fejem és épp a  virágoknál mókuskázott valamit.
- Ide hozod nekem azt az papírtasakot? - mosolygott kedves hanggal. Nem tudtam, hogy még is most hogy viszonyuljak hozzá. Hiába mosolygott, szerintem valahol mélyen azért rosszul eshetett neki, hogy voltaképp itt sem voltam, pedig látott.
- Mit csinálsz? - araszoltam elé a zacskóval, amit lassan odanyújtottam neki.
- Na, minek látszik? - kuncogott fel. Na, igen. Nyakig tiszta homok volt és pár virág meg mellette szanaszét. A hülye is kitalálhatta volna, hogy virágokat ültet, de nem. A bolond Yeonrinnek meg kellett még ezt is kérdezni.
- Nincs hideg nekik ilyenkor? - guggoltam le mellé, majd karjaim a térdeimre rakva figyeltem.
- Talán egy picit, de még átvészelik. - mosolyogta a munkájára figyelve. Ezek után hosszú csend telepedett az egész udvarra. Nem tudtam mit mondhatnék. Valami arra kényszerített, hogy meséljek nek az érzéseimről. Hogy mi fáj, vagy hogy mit remélek, de, ha én nem hallgattam meg, akkor neki sem kötelező, így csak ujjammal rajzolgattam a már betemetett növények friss ágyását. Akaratom ellenére is szívecskét rajzoltam, s megint ott jártam, ahol nem kellett volna.
- Nem kell ezt tenned. - fogta meg kezem, amire felriadtam elmémből - Én nem várok semmit sem tőled, csak talán annyit, hogy ne légy ilyen. Hidd el, jobban jársz, ha elfelejted. - témánál vagyunk megint. Mire legyűrtem magamban a kényszert, hogy majd pont Ő róla nem fogok beszélni, erre Jerry hozza szóba.
- Nem megy... - suttogtam oda.
- Attól független én mindig itt leszek neked és támogatlak. Nem leszek a pasid, de így fogok tenni, és tudom, hogy idővel már csak azt mondod, hogy "ment".
A szívem összeszorult. Nekem menne? Nem! Soha nem akarom, hogy menjen. Nem ismerem, lehet nem láttam az igaz énét, de csak Ő kell és senki más. Lehet mással, tetethetem a boldogot vagy azt, hogy túl léptem rajta, azt soha senki sem fogja megtudni pontosan, hogy mit is jelent nekem Red. Ismeretlenül is MINDENT. Jerry tökéletes barát lehetne, ha hagynám. Valószínűleg arra vár, hogy ezt elmondjam neki, de nem tudom. Annyira fáj még arra is gondolnom, hogy Guojin nincs többé, hogy ölelhet mást, vagy ránézhet másra, aki érdekesebb vagy szebb, aki nem én vagyok...
Annyira fáj. Minden, már a légzés is. Vissza akarok csinálni mindent. Megmondani neki, hogy mennyire kimondhatatlanul szeretem, csak túl büszke voltam, hogy kimondjam. Nem akarom ezt. Szükségem van rá, csak rá.
"Kérlek gyere vissza... megváltozok és ígérem a tiéd leszek, csak gyere vissza és maradj itt. Kérlek, bocsáss meg nekem. Szeretlek..."

19. Fejezet /Soyun/ (+18)

Lumin mellett fekszem, alszik, de engem nem altatott el a
szuszogása. Igazság szerint,szeretném, ha hozzámérne újra, de legalább most elgondolkodhatok rajtunk.  Annyira tetszik nekem, hogy szavakba önteni se tudom, főleg ezek után. Ajkamba haraptam, hogy fel ne sóhajtsak hangosan, az elmúlt pár óra emléke miatt. Filmezés után, másnap Lumin randira hívott. Persze hülye lettem volna nemet mondani, így ma hétkor, elvitt moziba, ahol valami hülye film ment, amit végig nevettünk. Jó párszor megpróbált megcsókolni, de nem hagytam, főleg azért mert mozi után enni mentünk, és nyilvános helyen voltunk, meg zavarban voltam.
Végül a parkban haza menet hirtelen kapott le.
-Sajnálom. Nem bírtam tovább. - pihegte az ajkaimra. Beharaptam az alsó ajkam és rá néztem.
-Menjünk haza. - simultam hozzá. Kikerekedett a szeme, de bólintott, és elengedve a testem,  megfogta a kezem, és húzni kezdet. Lakásom ajtaját alig tudtam kinyitni, mert az ajkaimin volt, vagy a nyakamon.
-Majd Én. - elvette a kulcsom, és két pillanat alatt nyílt az ajtó, Én pedig már dobtam is le a cipőm mellé a kabátot, és a táskát, addig Ő is megszabadult pár dologtól. Amint szabad lett, ajkaimra marva a falhoz tolt, nem törődve Mishaval, vett ölbe, és nyomot neki a falnak. Megéreztem kemény férfiasságát, így már értettem miért ilyen mohó. Ingem kezdte kigombolni, és minden gomb után csókot kaptam az előbukkanó bőr felületre, amitől már csillagokat láttam. Annyira jó volt, hogy hozzám ér. És hol gyengéd, hol mohó s durván. Persze igen, szerettem volna ha ezt inkább Yooseunggal érem meg, de mivel Lumin túl kitartó, hát megadtam magam, neki. És nem bántam meg.
-Ajtót... zárd be... - ziháltam, már a szobámban voltunk, és épp a pólóját markolásztam, hogy levegyem, de Misha olyan, hogy pont a lényeg közben zavarna meg. Bezárta az ajtót, és újra megcsókolt, majd az ágyig tolt, Én pedig ráestem. Nem részletezem mit csinált vele lent, de, hogy értette a dolgát az biztos. Már végül könyörögve kértem, hogy jöjjön már fel hozzám, mert megfojtom. Vigyorogva támaszkodott meg a fejem fölött, Én pedig megfogtam a tarkóját, és lehúztam egy csókra, majd Én vettem kezelésbe.
-Nem arról volt szó, hogy... Te jó ég... - nyögött fel, és markolt a párnára amikor végig nyaltam rajta. Így kínoztam egy kicsit, aztán fogta magát, és maga alá gyűrt, és egyetlen mozdulattal bennem volt, mind a ketten felsóhajtottunk.
A testünk azonnal egy ritmusra
talál, a mozgásunk egyre intenzívebb, és csodásabb kezdet lenni, Én pedig már azt se tudtam, hogy tompítsam a hangom, de amikor megharapta a nyakam, úgy felnyögtem, hogy el is élveztem azonnal. Hát igen. Harapós fétisem van, vagy Én harapok, vagy engem. Na jó, csak vicc. De mégis, olyan jól esett, hogy beleremegtem, Ő pedig pont olyan helyen talált el, hogy azonnal a gyönyör kapujába léptem. Pár perc múlva követett, aztán fáradtan mellém rogyott. Ránéztem, és vigyorgott.
-Erre, megérte annyit várni. - nézett rám.
-Túl rámenős vagy, még húztam volna a dolgot. - bújtam hozzá.
-Gonosz vagy. - simitott végig a hátamon.
-Tudom. - kuncogtam, és a mellkasát kezdtem apró puszikkal elhalmozni.
-Ah! Ne hergelj fel. - morogta.
-Mert? - néztem rá.
-Újra magamévá teszlek. - fogta meg a tarkóm.
-Állok elébe. - mosolyogtam rá.

Két hosszú órát töltöttünk azzal, hogy kiismerjük egymás testét, és most itt fekszem, Lumin hason, Én pedig háton, és éhes vagyok.
Kimásztam az ágyból, magamra vettem a bugyim, és Seunghyun pólóját, ami túl nagy volt rám. Tényleg hízott a kis húsi.
Kicammogtam a konyhába, és feltúrtam a hűtőt, ahol,  volt még maradék. Raktam tápot Mishának, és vizet is, majd a kajával a kezemben mentem a nappaliba, de amikor felkapcsoltam a kislámpát, hogy meg keressem a távirányítót, majd szívbajt kaptam. Yooseung ült az egyik fotelban, és nem nézett ki valami bizalom gerjesztőnek. Szemei mintha ki lettek volna sírva, kezei pedig ökölben volt.
-Younghoon... - leraktam a tálkát, és csak néztem.
-Végig itt voltam. Beszélni akartam veled, de nem tudtam, mert ahogy bejöttetek falni kezdtétek egymást. Tudod milyen érzés volt ez nekem? - állt fel. Megijedtem, de legalább ha bánt, és síkitok, Lumin felkel és megment. Vagyis remélem.
-Én nem... - kezdtem hátrálni, ahogy közeledett.
-Fájt, mert neki hagytad magad... nekem pedig nem. Szét szakadtam teljesen, és másfél óra múlva majdnem rátok törtem, de az nem lett volna megoldás. Inkább megvártam amíg vagy Te vagy Ő kijössztök, és akkor... de megint csak hülye megoldás. - hozzá nyomot a falnak. Gyönyörű szemei most szinte gyilkolni tudtak volna, de amikor egyik keze hozzám ért, ellágyult.
-Hoon... - suttogtam.
-Annyira sajnálom, hogy akkor mindent elrontottam, mert akkor lehet ma, mellém bújnál vissza. De ígérem, ez is megfog történni, mindent helyre hozok, és velem leszel. - orrával megcirógatta az állam, és ajkai az enyémet súrolta,de nem csókolt meg.
-Én Seunghyunnal vagyok...
-Már nem sokáig. Ezt garantálom. - megharapta az alsó ajkam, de úgy, hogy kiserkent a vérem is, aztán lenyalta, és megcsókolt, majd ott hagyott. Úristen, ez megbolondult.

18. Fejezet /Yeonrin/

Kopognak körmeim a frissen lakkozott világos faasztal tetején. Ideges vagyok, és nem is kicsit. Mióta Youngseo elcibált ide, azóta megállás nélkül kattog az agyam. Már nem alszok, mert egyszerűen képtelen vagyok rá. Amint lehunyom a szemem egy bizonyos kép tárul elém. Én és egy esküvő. Brr~, még a hideg is kiráz tőle. Mert az egy dolog, hogy bele megyek abba, hogy itt legyem, míg nem múlik el a veszély, de abba már nem, hogy bárkihez is hozzá menjek kényszerből. Majd szerelemből, talán, de a kényszer teljességgel ki van zárva.

"Ha esetleg a feleségem lennél, minden meg lenne oldva. Red nem sodorna többé bajba, elfogadhatná az apja ajánlatát, és téged sem bánthatna senki." - visszhangzottak Youngseo szavai, amitől megint csak a hideg rázott ki.

- Oh, majd a nagy fenéket! - vágtam rá dühösen az asztalra, s azzal a lendülettel szorítottam is ökölbe kezem. Ezzel elértem egy borzasztó éles hangot, amitől a mellettem lévő macska is megugrott. Fújtattam egy nagyot és vissza mélyedtem gondolataimba. Valahol még ebben a stádiumban is azt vártam, hogy, majd Guojin megjelenik, röhög egyet, és a képembe vágja, hogy ez egy kandi kamara volt. Kitelik tőle. És talán még, ha dühöngve is, de jobban tetszene, mint ez a felállás.

Elnyújtózom a kényelmes fotelben, s nézek kifelé. A macska az ölembe ugrik és várja, hogy simogassam. Egy szerencséje van, hogy vörös. Máskülönben most nem olvadnék el egy bundástól sem. Szeretem a vörös cicákat. Mondjuk az össze többit is, de a vörös a gyengém; főleg a tigris mintásak. Nem vagyok otthon, még véletlen sem, és ha illetlen, ha nem, feldobtam a lábam. Csíkos zoknim vizsgálgatom, míg gereblye módjára jár a kezem a cicuson.

- Látom otthonosan érzed magad. - nyit be a vendéglátóm egy halk nevetéssel.

- Zsibbad a lábam egy helyben ülve. - sóhajtom rá, s lenézek az élvezkedő állatra, aki lassan annyira kiterül, hogy mellém fog lelandolni.

- Megoldás, sétálunk egyet. - támaszkodik a fotel támlájának, s rám pillant. Megéreztem, hogy így van és felnéztem. A kezem megállt a simogatásban, mikor boldog szemit pillantottam meg Jerrynek. Innen nézve is helyes, de annyira nem, hogy egyből feleségül menjek hozzá. - Na, benne vagy? - nyúlt le kezeimért, de nem akár hogy. Könyökhajlatomtól kezdve, párhuzamosan végig tolta kezét alkaromom, s így fogta meg kezeim. Had nem mondjam, hogy ezzel egyidejűleg az arca szorosan közeledett nyakamhoz, majd megállapodott vállamon. Rám nézett picit felém fordítva fejét. Nem néztem arra, csak a szemem sarkából láttam, hogy nagyon mosolyog.

Mikor össze zárta karjaim magam előtt - természetesen a sajátjai is ott maradtak, ahol voltak -, még szélesebben vigyorgott.

- Ugyan már, kislány. Ez csak egy séta. Gyere. - nevetett fel, majd hajam egy kósza tincsét megfújta, s elengedett.

Kissé átfagyva léptem vissza a házba. Jól esett a meleg, még, ha nem is az a kánikula van idebent. Körbenéztem az amúgy teljesen üres lakás nappalijának szánt előterében. Szemem csak a vöröst kereste, de hiába. Az egyetlen olyan árnyalatú az a szőnyeg volt, amivel semmit sem érek, hisz nem él, és nem megy az idegeimre. Mindamellett, hogy titokban hiányolom Guojint, most már nyíltan is képes vagyok kimondani. Ezt meg is tettem nem rég, ha jobban vissza emlékszem rá. Persze Youngseo nem mondott rá semmit, csak hallgatta, ahogy beszélek tovább. Néha belém hasít, hogy talán nem is jön vissza, eliszkolt végleg, de akkor maga mögött hagyta bennem azt az érzést, amit igyekeztem elkerülni, már az elején. Yun-nak igaza volt, pedig  nem hittem, hogy így lesz. Jó, persze megakadt rajta a szemem, de nem egy fiún történt meg, és még sem környékeztem meg, habár jelen esetben Ő környékezett meg engem azzal az arrogáns, beképzelt stílusával, amit hol bánok, hol pedig örülök neki.

- Rendezek valami kaját. - tájékoztatott Jerry, míg elsuhant mellettem, ezzel kirángatott a saját agyam, és önmagam sajnáltatásából.

- Csak tengeri herkentyűt ne. Most arra nem éhezem kicsit sem. - nyöszörgöm egy nagy asztalt kikerülve. Igazából éhes nem vagyok. Túlságosan is inkább arra koncentrálok, hogy valahogy előkerítsem a szájfény nyalogatót. Ha mondjuk csapdát állítanák neki vissza jönne? Tegyük fel, hogy megrendezek egy nagy "elrablást" mi lenne? Megjelenne-e, vagy talán még akkor sem? Mondjuk, ha nem, akkor tudnám, hogy hagynom kell a francba. Csak az a bibi, hogy nem hiszem, hogy most menne.

      A nap lassan kezdett el lebukni a horizonton túl. A narancssárgában úszó táj kifejezetten tetszett, főleg, hogy sok volt a fa, és növényzet, s csak elvétve lehetett az emeletről házakat látni. Eltudnám viselni egy ideig ezt a nyugodt környezetet, ahol se autó, se egyéb jármű nem zavarna. Kelle most úgy is ez a kis béke a lelkemnek, tehát elhatároztam, hogy míg nem törnek megint az életemre kihasználom. 

- Hé! - sikítok fel, mikor az a nagy szőrpamacs a lábamba karmolt. Körbe járta mind két lábam hozzám dörgölőzve, majd felugrott a párkányra és elém sétált. Úgy érzem tetszik neki, ha gereblyézem, de most nem kap a karmolás miatt cserébe. 

Lentről csörömpölésre lettem figyelmes. Hasonlított egy váza vagy  egy tányér apró darabokra hullására.

- Ha nem tudnám, hogy itt vagy, még azt hinném te rendetlenkedsz. - fogom magamhoz a macskát és indulok meg vele. Fogalmam sincs miért vettem magamhoz, de örülhet, így legalább gyúrom egy kicsit.

Lefele baktattam a cirmossal megnézni, hogy mi folyik odalent. Mikor kibújtam a választó fal mögül Jerryvel és egy feketével találtam magam szemben. Most szó szerint értettem a feketét, mert a hosszú fekete zubbony és hajkorona is az volt. Végtére is csak ennyit láttam az alakból.

- Fent van.. - dünnyögte Youngseo az alaknak, aki azzal a lendülettel meg is fordult. A macskát is karjaim béklyójába fogtam szorosan, mikor megláttam kit rejt a fekete stílus. 

- Goujin.. - suttogtam magam elé, s már dobtam is le a macskát, hogy oda rohanjak hozzá. Arca semmi örömet nem sugárzott, pedig hittem azt, ha esetleg újra látja a hülye fejem egy vigyora lesz, de ehelyett, csak még szomorúbbra és komorabbra vette. Mikor átfogtam derekát biztonságban éreztem magam. Csak remélni tudtam, hogy sebei már nem fájnak annyira, és nem okozok neki fájdalmat szorításommal, de nem szisszent fel, csak hagyott.

- Én azt hiszem megnézem a .. mindegy. - szusszantotta Youngseo, majd el is ment ott hagyva minket a pici tér majdnem közepén. 

- Hol voltál? Ne csináld ezt többé! - pöröltem bele a sötét szövet egyik varrott mintájába, ahogy arcom fúrtam oda. Érezni akartam az illatát, tudni, hogy nem hallucinálok, és visszajött anélkül, hogy műbalhém megcsináltam volna.

- Csak egy percre jöttem vissza. - tolt el magától határozottan vállaimnál fogva. 

Mi az, hogy csak egy percre? Áh, értem már. Egy percre, míg megfog és magával visz. Akkor azt hiszem igyekezhetek összedobni a cuccaim. Olyan leszek, mint a villám.

- Mindjárt kész vagyok. Sietni fogok ígérem. - mosolyogtam rá hatalmas örömteli, csillogó szemekkel, de amint megindultam visszafordított magához vállamnál fogva.

- Figyelj, te nem mész innen sehova. Nem viszlek magammal. - sütötte le szemeit fájdalmasan. Az arca ezt árulta el nekem, amitől a szívem is összeszorult. Úgy éreztem, hogy tört döftek belém, és egyre mélyebbre ütik, míg az csavar módjára váj magának egyre nagyobb lyukat. 

- Hát nem azért jöttél? Hisz megígérted, hogy ha vissza jössz elmehetek, elmehetünk. Akkor már biztonságban leszek és..

- Biztonságban is vagy. Haza mehetsz. Többé nem keresnek. - vágott szavamba, míg elengedte vállaim s megindult engem kikerülve. Pislogtam, míg azon gondolkoztam hátba vágjam, vagy kiabáljam le a fejét, amiért szépen átvágta a fejem. Részben mondjuk nem hazudott, mert, ha tényleg békén hagynak, akkor egy ígéretét betartotta, de a többivel mi lesz? A legfontosabbakat miért hagyta el?

- És te? - maradtam úgy, míg utána szóltam. Csak remélni tudtam, hogy megáll és válaszol, de féltem attól, hogy a kérdésem a levegőben vész el megválaszolatlanul.
- Vigyázz magadra Yeonrin.. - ez nem volt szerelem. Ez nem lehetett szerelem. A szerelem fáj, jobban fáj, mint bármi más.
Ez más, ha csak így kitud lépni. Ez csak egy játék volt, amit nem vettem észre, és csak én fogok szenvedni a fájdalomban.
- Ha elmész többé nem foglak ismerni. Nem leszek az, aki, majd hagyja magát elkapni a folyosón. Nem leszek az, aki... szeret. - fenyegettem, mert így talán észhez térhet, de nem válaszolt, csak tovább állt.
Hallottam, ahogy kattan az zár, így teljesen magamra hagyott az ígéretekkel. Szememből kibuggyantattak az eddig rabságban lévő könnyek. Olyan gyorsan törtek elő, hogy csak félig folytak végig arcom, s már ugrottak is a semmiségbe. Hogy mi lesz most? Nem tudom... Üres lettem, teljesen üres.