27. Fejezet /Yeonrin/

Valahol meg voltam arról győződve, hogy csak álmodok. Sok volt nekem a délutáni találkám a colossal, így zaklatott állapotomban még az agyam is szívat. Viszont ott volt az a része is, hogy nem, nem álom. Ahhoz túl valóságos, túl eredeti.  Abban az esetben, ha így lenne, belekevertem magam egy újabb zűrbe. De még milyenbe.  Így is tépem a hajam, amiért csak így ripsz-ropsz belementem az egészbe, még akkor is, ha a hülye fejem Youngseonak hitte Guojint. De most komolyan. Vissza gondolva, már rég gyanúsnak kellett volna lenni, de nem. Én idióta semmiből nem tudok leolvasni semmit.

- Hibát követtél el... - markolok bele hajába, s közelebb rántom. Annak ellenére, hogy letaszigálnom kellene magamról, pont az ellenkezője esik jól. Az biztos, hogy már nincs mit tenni. Bűnös vagyok, s bűnhődni fogok, de akkor had élvezzem ki maximálisan.

- Megbántam.. százszor..ezerszer.. - simogatja végig oldalam, amitől teljesen libabőrös lettem.

- Megmondtam. Már késő. - húzom fel fejét annyira, hogy közel kerülhessen ajkam az övéhez. Az én kielégülésem teljes volt, de valahogy úgy érzem, hogy nem elég, s mivel még a kedves nem várt vendégem nem végzett, így talán beleférek egy repetába.

- Soha sem késő..- leheli ajkaimra, s amint megcsókol, újra felette vagyok. Bűnt bűnre halmozok, és hiába tudom, hogy ebből nem lesz heppy end, akkor is élvezem minden pillanatát.

Mennyivel másabb lenne, ha minden máshogy történt volna. Ha nem keveredek bele ebbe az egészbe, hanem tovább játszva a zseb nyuszi szerepet, annyira magához édesgetett volna, hogy ne tudjak távolságot tartani tőle. De ehelyett, ha befejezzük ezt a bűnös éjszakát, s felkel a nap, szívem még inkább ki lesz facsarva. Akkor meg pláne, amikor, majd Jerry jön velem szembe fülig érő mosollyal, ártatlan szívvel. Képtelen leszek annyira erős maradni, hogy ne zúdítsam egyből a nyakába a sztorit. Még is mit hinne el belőle? Azon kívül mindent, hogy Jinre azt hittem, hogy ő. Igazából én se hinném el, ha ő akarná beadagolni nekem.

    Valahol az éjszaka közepén, vágyaink teljes kielégülése után, csendben feküdtünk egymás mellett. Igaz, hogy Red keze vállamat cirógatta, míg felém fordulva nézegetett, de ezen kívül egy szó sem történt azóta. Zavart ez is, meg az is, hogy ilyen nyugodtsággal tűröm el magam mellett, az ágyamban, anyaszült meztelen.

"Még is mit tegyek? Zavarjam el vagy marasztaljam itt? Ordibáljam le a fejét, vagy áradozzak neki? Olyan tehetetlen vagyok...."

- Min gondolkozol? - húzódik közelebb, amitől  hatalmasakat dobban a szívem. Oda is kaptam, hát, ha az egyik dobbanásánál ki akarna onnan esni, de egyből ráfogott. Mondjuk, nem a szívemre, hanem a kezemre. Kicsit úgy éreztem, hogy ezzel tart ott, mivel a szorítás olyan volt, mint, ha tudná: most a búcsúzás következik.

- El kell menned... Nem maradhatsz itt, és nem jöhetsz a közelembe többé. 

- Ne mond ezt...

- De mondom. ... - szedtem össze magam annyira, hogy legalább ne bőgjem el magam. Mélyeket lélegeztem, és gondoltam valami szépre. De sajnos ez csak pár másodpercig ment, utána megint vissza kerültem ide. A valóságba, ami most édes, de pár óra, vagy talán pár perc, és keserűbb lesz, mint bármi a világon. - Velem nem játszhatnak így Guojin... A poklot éltem át az elmúlt majd három hónapban, és most megint kezdődik előröl. Nem bírom elviselni, érted? - halt el a végére a hangom. Sírásra kezdtem. Keserves sírásra, majd menedéket kerestem mellkasában, még akkor is, ha minden másodperc fájt, amit vele töltök. Azt akartam, hogy vége legyen, de nem a kapcsolatunknak- már, ha van ilyen -, vagy az éjszakának, hanem az egész huzavonának. Mikor lesz már vége? Mikor?

- Ne sírj, nem szabad. - simogatta meg arcom, amit maga felé húzott - El fogok menni, békén foglak hagyni, de ezt az éjszakát add nekem. Add addig, míg a nap fel nem kel, s taszít el minket egymástól. Akkor majd elmegyek, és nem fog többé fájni. - húzta végig remegő ajkaimon hüvelyk ujját. Végig tudni, és még hallani is rosszabb volt bárminél.

Komolyan. A pasik miért ilyen sötétek? Miért nem tudnak a sorok között olvasni? Nem! Nem akarom, hogy elmenj te idióta! Azt akarom, hogy maradj, hogy gyógyítsd be azokat a sebeket, amit okoztál. Miért nem érted már meg? Milyen nyelven mondjam, vagy, hogy mutogassam el neked? Vágd a képembe és megteszem. Ha kell arabul is betanulom, írva is nyomatékosítom, csak közöld. Ne várasd sajgó szívem ennyire.
A csend alatt, ami ránk telepedett, megnyugodtam. Értékeltem a dolgokat. Ha tényleg ennyire mindegy minden, akkor nem várhatok a sült galambra. Most el megy, én pedig meg fogom keresni. Jut eszembe, ezt miért nem tettem korábban? Megtehettem volna, ahelyett, hogy távol tőle gubbasztok egy akaratos macskával.
 
     Reggel, mikor a telefon csörögni kezdett, álmosan nyúltam utána. Fáradtnak éreztem minden porcikám, s eszem ágában sem volt kikelni az ágyból. Legalább is délig. - Nagyon remélem, hogy addig minimum van még öt óra hossza.
- Végre valahára. Mit csináltál eddig, szívem? - csendült fel kissé idegesen Jerry hangja. Nem értem miért ideges már kora hajnalban.
- Aludtam.. és akarok is még. - ejtem vissza fejem a párnára nagyot sóhajtva.
- Délután fél háromig? - élesedik ki a hangja, amire a szám húztam el - Aggódtam. Voltam reggel nálad, és.. - éledtem fel, mint, akit nyakonöntöttek egy vödög jegesvízzel.
- Mit kerestél itt? - fojtom belé a szót. Nagyot dobbant a szívem, de most nem az örömtől. Ha itt találta Redet... vagy csak álmodtam? Nem, az kizárt. Ilyet álmodni még én sem tudok. Meg, akkor valószínűleg nem a "szívem" jelzőt kaptam volna meg tőle, hanem valami sokkal, de sokkal rosszabbat. Az az igazság, hogy lehet most meg is érdemeltem volna, ha nem is teljesen jogosan, de megérdemeltem volna.
- Beakartam nézni hozzád, talán baj? Kit rejtegetsz ott? - nevet fel, s bár neki jó vicc, én nem tudok vele nevetni. Szégyellem magam a történtek miatt.
- Már senkit. Guojin volt itt reggelig, vagy meddig. - erre még nagyobbat nevetett, ami most megbántott. Ezen mi a nevetséges? Hogy itt volt, vagy az, hogy pont ő? Ha tudnád az igazat valószínűleg nem nevetnél.
- Örülök, hogy megnevettettél. Jól esett, de ne képzelődj, drágám. Ahhoz, hogy lezárd a múltat nem ez a megoldás. - Váltott vissza a komolyabb énére.
- Mondom, hogy itt volt. - ülök fel, s emelek hangsúlyomon, hogy elhiggye tényleg, de mint, ha a falnak beszélnék. Nem vett komolyan, arra meg nem voltam felkészülve, hogy azt is elmondjam miért hangsúlyozom annyira a - volt itt - szavakat.
Míg hallgattam, ahogy Youngseo beszél nekem, észrevettem egy kis cetlit Jin helyén. Kezembe véve kihajtottam, s elolvastam. "Szeretlek, köszönök mindent." állt a levélben. Jobban örültem volna, ha személyesen mondja el és nem lép le. De még is mit vártam, hisz elküldtem.
- Ne haragudj, Youngseo, de le kell tennem. Kopogtattak. Azt hiszem hozták a postát. Vigyázz magadra, szeretlek. - nyomtam ki gyorsan, s borultam vissza az ágyra. Nem tudok teljes lényemmel Jerryre koncentrálni, így inkább alszok. Vagy... igen, jobb lesz, ha mesélek valakinek, aki hisz is nekem.
Mikor bekapcsoltam a gépet, és felléptem a netre, kis vigyorgó fejecskék jelentek meg előttem. Dongmin ecsetelte, hogy milyen szép éjszakája volt, de nagyon szomorú, hogy több nem lehet. Írt valami lányról, akit szeret. Én úgy tudtam beazonosítani, hogy arról beszél, akiért odáig van meg vissza. Örültem, és mosolyogtam, míg olvastam sorait. Képes volt úgy írni, hogy megfeledkeztem, hogy miért is jöttem. Miután leírtam félhosszú véleményem róla, sokkal jobban éreztem magam. Dongmint amolyan lelki társnak tekintem, így nagyon feldobott a vidámsága, még akkor is, mikor a végére már teljes lehangoló szavai voltak. Optimistán írtam neki. Még, ha a saját történetem nem is lesz boldog, nagyon remélem, hogy az övé az lesz. Néha nagyon megtudom vezetni az embereket, és elhitetni velük, hogy minden szép, és jó lesz, csak hinni kell. Bízom abban, hogy így is lesz, és a soraimon keresztül ő is elhiszi.
Nem vártam meg, hogy visszaírjon. Valószínűleg alszik, ha már olyan korán még ébren volt, így lecsuktam a gépet. Kávét csináltam, majd öltözködni kezdtem, amikor becsengetek.

26. Fejezet /Soyun/

Gyönyörű, csendes helyre érkeztünk, sokkal szebb volt, mint a prospektusban. Pedig este volt, nem minden látszott, de minden szépen kivilágított volt, rendezett, és az a friss illat. Még így is mesés.
Egy nagy pavilon szerüségben kaptunk szállást, ahol mind elférünk, mert futonokon alszunk majd. El voltam ájulva a gyönyörű látvány miatt.
Maga az egész építmény fa. Egy teljes faltól falig üveg ablakkal, rajta ajtó, és természetesen sötétítő, fürdő, és ennyi, mégis csodás. Lepakoltunk, Én pedig azonnal az üveg ajtóhoz siettem, ahol volt rögtön a tó, ami párás, meleg levegőt öntött magából. Meleg vizű forrás.
-Nem akarok soha hazamenni! - tapadok az ablakra. Kint volt egy stég, rajta két pad, és egy hinta ágy. Egy kisebb móló, ami a vízbe vezet. -Itt akarok megöregedni! - csukom be a szemem. Arcom pedig az üveghez nyomtam.
-Az megoldható... - szólalt meg a fülem mellett Yooseung. -Itthagyunk. - hallottam a hangján hogy mosolyog.
-De akkor a számlát Te fizeted! - nézek rá. Szemei olyan szépen csillogtak, ajkai pedig annyira csábítóak voltak, hogy Én hajoltam kicsit előre.
-Yun, hol a töltő? - és igen, Lumin hangja miatt azonnal eltávolodtam Yooseungtól, és kikerülve őt Luminhoz mentem.
-A barna táskában. A kocsiban van még úgy látom. - állok mellé. -Akkor behozom. - egyenesedik ki.
-Behozom Én. - puszit adtam az ajkaira, és kimentem. Kivettem a barna táskám, amiben voltak a töltök, laptopok, ilyesmik. Komolyan, ezeknek több a lomjuk mint nekem. Amikor indultam be akkor érkezett meg Haruék kocsija. Amint leparkolt, Haru már repült is hozzám, és jól megszorongatott. Azt hittem kiköpöm a tüdőm.
-Olyan szép itt. - nyomorgat.
-Drágám, elhiszem, hogy oda-vissza vagy a látványtól de... nem kapok levegőt! - mondom.
-Bocsi! - elengedett és berohant. Elnevettem magam.
-Menedzser kérdi, hogy jöjjön majd utánunk? - áll meg előttem Taehee.
-Ezt beviszed kérlek Luminnak? Addig Én beszélek a menedzserrel. - nyújtottam neki a táskát. Elvette és mosolyogva bólintott.
Én visszamentem a kocsihoz, ahol a menedzser sshi állt, ideadta a kisbusz kulcsait, a papírokat, Én pedig odaadtam neki az Én kocsim. Szóval cseréltünk. Ebben elférünk mind ha indulunk haza, így a menedzsernek nem kell több pénzt költeni a tankolásra. Kivettem a többi dolgot ami kell a kocsimból, és már mentem is be. Lepakoltam, aztán kimentem Haruhoz és Luminhoz.
Közéjük ülve, dőltem Lumin vállára, és néztem a vizet.
Olyan gyönyörű és meghitt volt, csend, és... szavakba önteni se lehet mennyire csodás az egész.

Én Haru és Lumin közt aludtam, Lumin mellett pedig Yooseung, Haru mellett pedig Taehee. Másnap mindenki át vette a ruháját, hogy fürödni, és masszázsra menjünk, a fenti dombon lévő szalonba. Három fiú együtt, Én pedig Haruval. Fantasztikus hangulat volt köztünk. És nem feszengtem Yooseung jelenlétében. Ami furcsa.
-Jézusom! Eddig azt hittem egy nyeszlet gyerek vagy aki sok spenótott evett, azért olyan erős, na de erre nem számítottam. - kiguvadt szemekkel néztem a fürdő nacis Hyunjunt. Volt izma, nem is kevés!
-Noonaa! - jött zavarba.
-Komolyan mondom! - mondtam komoly arccal. -Azt hittem olyan vagy mint a kisujjam. De kellemeset csalódtam. - vigyorodtam el.
-Zavarba hoztál. - nevet.
-Inkább koncentráljunk a masszázsra. - veszem le a köntösöm, és fürdő ruhában vagyok persze, mire Haru vörös fejjel fordult el. -Tuti szűz vagy még. - veregetem vállon, mire majd meg fullad a saját nyálától.
-Nem is! - köhög.
Nevetve feküdtem fel az ágyra, és jött is a nő, hogy kidolgozza a hátam és a derekam, na meg a többi fájdalommal teli részem.
Haru is elhelyezkedett, és beszélni kezdet. Várja az új comebacket, mint Én, mert kíváncsi vagyok mit hoznak össze. Épp kezdtem elszunditani mert Haru is kicsit bealudt, így a csend olyan megnyugtató volt, amikor Lumin jelent meg alattam, megijedtem, majd nem lefordultam az asztalról.
-Szia. - vigyorgott.
-Megijedtem! - szólok rá. -Mit fetrengel már a padlón?
Elnevette magát.
-Már végeztünk, gondoltam mehetnénk sétálni. - tolja fel magát és megpuszil.
-Benne vagyok. - mosolyogva néztem rá, aztán felültem, mellemhez szorítva a bikini felsőt, leugrottam az asztalról.
Yooseung állt előttem pár centire, amitől zavarba jöttem, Haru meg elvörösödött. -Elfordulni! - mutatom nekik. Megfordultak, aztán éreztem Lumin kezeit ahogy beköti a felső részt.
Felveszem a köntöst, és meghajolva köszöntem meg a masszázst. Haru előttünk pattogva ment, Én pedig Seunghyun és Younghoon közt mentem.
-Ex és Next? Vagy hogy is mondják ezt? - szólal meg Yooseung.
-Ha magadra érted az Ex szót akkor ja! És Past, nem Next! - mondom.
-Ne piszkálódj! - szól rám Hoon.
-Mi van? Te kezdted! - vágtam tarkón. Rám meredt. -Ki fog esni a szemed, inkább hunyorogj! - néztem előre mert eddig őt néztem.
-Boszorkány! - csip az oldalamba.
-Barom! - szidom.
-Oké! Befejeznétek? Napok sőt hetek óta így marjátok egymást, és kezd idegesítő lenni. - akad ki Lumin.
-Bocsánat. - hajtom le a fejem.
-Hagyjuk. - elengedi a kezem és otthagy engem Hoon-nal.
-Most muszáj volt ez? - csaptam vállon. Megfogta a csuklóm, és magához húzott.
-Olyan szép vagy mérgesen. - simit az arcomra, aztán hozzám hajol és lop egy puszit.
-Engedj el kérlek! - remeg meg a hangom.
-Még mindig érzel irántam valamit, igaz? - mosolyogva néz rám.
-Lumin után kell mennem! - tolom el, elenged, Én pedig Lumin után szaladok.
-Seunghyun! - fogom meg a vállát.
-Mi van? - morog. Megfogom a karját, hogy megálljon, ahogy hozzám fordul, megfogom a tarkóját és megcsókolom.
-Szeretlek Te mamlasz! Yooseung meg csak irigy, hogy veled vagyok. - homlokom neki döntöm az övéhez.
-De idegesítő, hogy ilyen... - újra megcsókolom.
-Csitt! - mosolyogva hajoltam el tőle. -Menjünk fürödni! - fogom meg a kezét. Mosolyogva bólint és Harut elkapva visszatérve a házhoz, azonnal vízbe megyünk.

Csodás három napot voltunk ott, sokat nevettem, Yooseung pedig kétszer véletlen -az is csak szerinte volt az-, belököt a vízbe. Olyan gyerekes!

Misha boldogan várt otthon, hiányzott már a kis maszat. Pár napra a menhelyre adtam le, hogy ne egyedül legyen. Haza pakolóztunk, aztán elmentem zuhanyozni. Másnap pedig visszavittem a kocsival a fiúkat, hogy elvegyem a saját kocsim. Érdekes volt a hely, tetszett, a próba termen is látszott, hogy a fiúké.
-Menedzser beszélni akar veled! - jön vissza Taehee. Ő vitte el a kulcsot.
-Oké. De miről? - pislogok rá. Kezembe adja a kulcsom és megvonja a vállát.
-Kint vár. - int. Luminra nézek, aztán az ajtóra.
-Remélem nem úgy megy itt is, mint egyes Ent-nél, és nem kell szakítanunk. - mondom.
-Ne aggódj. - puszit add a nyakamra.
Kimentem, és ott volt de nem csak ő hanem a főnök is.
-Jó napot. Woo Jongsu vagyok az igazgató. - hajol meg a férfi.
-Park Soyun! - hajolok meg -Miben lehetek szolgálatukra? - egyenesedtem ki.
-Beszéltem a menedzser sshivel, és szeretnénk, ha mától Ön lenne az egyik Staff tagunk. - mondja. Kb olyan wtf fejem lehetet mert nagyot mosolygott rajtam.
-Mit ért az alatt, hogy tag? Mi lenne a dolgom? - mondom.
-Mivel sok dolga van a menedzsernek, Seunghyun sshi pedig említett, hogy tud vezetni, nincs munkája jelen pillanatban, így megvitattuk a dolgot, hogy kellene valaki, aki hordaná a fiúkat fanmeetre, fellépésre, és a most következő mv forgatási helyszínekre. - vesz elő egy papírt.
-Természetesen vállalom, de ugye tudja, hogy állatorvos vagyok? - nézek rá.
-Persze. Akkor kérem, itt írja alá, aztán megkapja a kulcsokat, továbbá pedig a többi dolgot a menedzser elmondja. - kezembe ad egy tollat Én pedig alá is írom. -Üdv itt. - mosolyogva néz rám aztán elment. Menedzser kezembe nyomot egy vastag mappát, egy kulcsot és egy másik kulcscsomót, rám mosolygott és otthagyott.
Visszacammogtam a terembe mire a fiúk meglepve néztek rám.
-Hát... azt hiszem, Én lettem a taxisotok! - lóbálom meg a kulcsot.
-Ezt hogy érted? - kérdi Jerry.
-Hát szívem, úgy, hogy felvettek ide, vagy mi. - túrtam a hajamba. Lumin hozzám jött és jó szorosan megölelt. -Te vagy a ludas igaz? - nevetek. Elenged.
-Aha. De ne haragudj rám kérlek. - néz rám.
-Nem haragszom. Köszönöm. - megfogtam a tarkójánál lehúztam és megcsókoltam. -Köszönöm. - suttogtam az ajkaira.
-Nincs mit. - mosolyogva nézett rám.
-Akkor Én ezt most át nézem, és megnézem a kocsit is. Addig nyugodtan próbáljatok. - mondom és otthagyom őket. Úgy látom, jó dolgom lesz, mert csak a fiúkat kellesz hordani a megadott helyekre amik egy teljes táblázatban van mellette pedig a dátum és idő. Menni fog ez.
A fiúk azt mondták, majd később jönnek, így a menedzser még ma haza hozza őket, de holnap Én hozom be reggel őket. A kocsimmal mentem haza, és rá húsz percre szóltak, hogy itt a kis busz, csak ez nem volt fekete mint amivel a forrástól jöttünk, hanem ez sötét kék volt. Lumin szólt, hogy este nem biztos, hogy lesz annyi ereje feljönni, szóval ma egyedül alszok.  Vagyis Mishaval.

25. Fejezet /Yeonrin/

Köpni, nyelni nem tudtam a látványtól. Sötét volt még mindig, de az agyam, és szemem együttesen képes volt őt tisztán látni. Semmi, és senki mást csak őt. Pontosan tudom, azzal, hogy tovább léptem nagy nehezen, még nem jutottam el odáig, hogy végleg búcsúzzam tőle. Pusztán csak reméltem, hogy  idővel tényleg egy "rossz" emlék marad minden az, amit bennem hagyott. Ám talán még rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ezek után még megjelenik, s felborít mindent. Megint. Annak örülök, hogy láthatom. Annak is, hogy nincs baja, ahogy azt sokáig sulykoltam magamban, és annak is, hogy Youngseo nem látja. - Az utóbbit tényleg nagyon reméltem.
     Szemem pásztázta az övét, s vártam, hogy megszólaljon, vagy legalább megmoccanjon, és történjen meg, aminek meg kell történnie. Semmi olyanra ne gondoljatok most, hogy elvonszol magával, letérdel és szerelmet vall, majd ráborulok sírva, elmondom ugyan azon érzelmeim iránta, s már megyünk is szobára, onnan pedig boldogan élünk, míg meg nem halunk. Erről szó  sincs. Pusztán a kínos beszélgetésen akarok már túl lenni, vagy azon, amiért jött. De miért is jött?!
- Rég láttalak, zseb nyuszi. - mosolyodott el féloldalasan, amitől akaratom ellenére is majd elolvadtam. Nem sok, mert egy féloldalas mosoly - ami felér akár egy kajánnal is -, tényleg nem sok, de ennyi idő után nekem többet jelentett bárminél. Na, meg szívemnek is, ami olyan hévvel kezdett el zakatolni, ami már szinte rendellenes. De ő nagy mestere volt ennek a dolognak, sokszor váltotta ki belőlem.
- Leléptél, és még csodálkozol? - támadtam rá, ami meglepett még engem is. Leszedtem kezeit és eltoltam magamtól, mint, ha csak egy idegen részeg lenne, aki a buliban be akarna cserkészni. - Tovább léptem, minek jöttél? - folytattam igazán jeges hangnemben. Fájt vele így beszélnem, de, ha nem akarom megint átélni az utóbbi majdnem három hónapot, akkor kénytelen vagyok így cselekedni.
Ahogy megszokott tőlem, ugyan úgy néztem most is rá. Szavaim jéghidegek voltak, de biztos voltam abban, hogy szemem más sugall, ahogy belül a szívem is. - Még jó, hogy azt most csak én érzem, és más nem.
- Csak látni akartam, hogy jól vagy-e!? - nem változott. Kinézetre talán, mivel igen vékony arca lett, és vállai is, mint, ha keskenyebbek lennének. De a ruha is sokat tehet e részből, nagyon is sokat.
- Kösz, jól. Így szerintem mehetsz is. - kaptam fel táskám, és azt a kis holmit, amit pár perce kiejtettem kezemből. Menekülni akarok innen, el, messze tőle. Nem akarom tovább látni, mert, ha meg kell tennem, akkor nem lesz elég erőm ahhoz, hogy ilyen szemét legyek vele, mint most.
- Vele vagy, igaz? - mutatás, és megnevezés nélkül is pontosan tudtam, hogy kiről beszél. Legszívesebben a képébe ordítottam volna, hogy:

 "Igen, cseszd meg! Vele vagyok! Nem várhatok rád örökké! Te kényszerítettél bele, így ne kezdj el még véletlen se vádaskodni, vagy kioktatni!"

De ehelyett, csak sarkon fordultam és kiléptem a sötét teremből. Reméltem, hogy utánam jön, és én majd hátranézve jobban láthatom, nem csak olyan félhomályban, mint bent.
- Láttam, és tudomást is szereztem róla! - vágta ki az ajtót, s egy kis várakozás után - mert gondolom azt várta, hogy megállok vele vitázni, vagy legalább megfordulok - szaladni kezdett utánam.
- Nem érdekel Guojin! Semmi sem érdekel. Számomra te meghaltál azon a napon, amikor kiléptél Jerry ajtaján és otthagytál! - köpködtem magam elé, e hazug szavakat - Nem érdekel többé semmilyen hülye kifogásod, nagy szerelmi vallomásaid. De még az sem, hogy megbántál bármit is!
- Állj meg! - kapta el csuklóm nagy hirtelen, amire visszafordultam. Nem akartam, de annyira igyekeztem tőle távol maradni, hogy sietésem miatt szinte visszarántott.
- Hagyj békén! Nem kellesz nekem! Nem is kellettél soha nekem! Egy játék voltál, amivel jót szórakoztam. Halott vagy! Érted? Halott! Ezek után nem értem, hogy egyáltalán mit akarsz tőlem!?
- Ne hazudj nekem, de magad meg főleg ne! - kiabált rám, amitől egy pillanatra megszeppentem, és észhez tértem. Visszajátszva fejemben az imént mondott szavaim, elsápadtam. Megingott a nagy erőm. Úgy érzem, hogy a falat, amit ellene építettem fel, ő könnyed mozdulattal rúgott szét. Utálom ezért. Utálom!
- Nem hazudok én senkinek. Elhagytál még azelőtt, hogy a tiéd lettem volna, így ne csinálj úgy, mint, ha bármi miatt is magyarázattal tartoznék neked. Csak élvezd ki, hogy ugyan azt kapod vissza, mit adtál! - rántottam ki kezem az övéből, s tovább álltam. El fog törni a mécses, érzem. Alapból sem szeretek vitatkozni, a hangos beszédet sem szeretem. Olyankor mindig úgy érzem, hogy hibás vagyok, még akkor, ha semmi közöm sincs hozzá, de jelen pillanatban sajnos erről szó sem volt. Ugyan hibás azt hiszem tényleg nem vagyok, de részese az egésznek igen.
    Remegtek lábaim, kezeim, s ajkam. Kiérve az épületből pedig egyből sírásra zendítettem. Ahogy lépkedtem,  ugyan úgy potyogtak könnyeim. Nem értem mit akar elérni ezzel. Ha elment, miért nem maradt ott, ahol volt? Miért most kell visszajönne, mikor kezdem elfogadni, hogy nem kellettem neki? Miért ilyen szívtelen tuskó? Miért? Hah, Miért?
   Hátra nézni sem mertem. Féltem, ha megteszem ott lesz majd, és követ, hogy tovább folytassa kínzásom. Pársarokkal később, azért még is csak ellenőrzést tettem. Addigra nyugodtam valamelyest le. Szívem sem zakatolt annyira, és könnyeim sem folytak már, csupán az a belső remegés tartott fogva, ami azóta van jelen, mióta megláttam. A sarki butik nagy üvegének támaszkodtam, s elgondolkoztam egy picit. Rendezni akartam magamban a dolgot, és bekötni a feltépett sebet. Nem akartam, hogy vérezzen, azt meg pláne nem, hogy Jerry meglássa. Valahogy el kell felejtenem az elmúlt fél órát, de ahhoz mi kell? Alvás! Naná, hogy az. Sokszor segített már, így újult erővel lódultam haza. Otthon ledobáltam cuccaim,  becsuktam az ablakot - amit a szellőztetés miatt hagytam úgy-, és bevetettem magam az ágyba. Becsukott szemeimmel csak az alvásra koncentráltam, ami nem akart hozzám találni. Forgolódtam, helyezkedtem, de még úgy sem. Nyugtalanított a dolog, az meg főleg, hogy a közelben van. Nem tudom hogy, nem tudom miért, de szabályosan éreztem a jelenlétét.
- Csak felzaklatott.. visszament oda, ahol volt. Elment, és többet nem fog keresni... - suttogtam a magam megnyugtatására, míg az egyik plüssöm átölelve húzódtam össze. Úgy maradtam néhány percig, aminek az lett az eredménye, hogy sikerült szép lassan lenyugtatnom magam. Még mindig nem voltam álmos, de a remegés sem kínzott már. Úgy maradtam a csendben, és mozdulatlanságban addig, míg a telefonom rezegni nem kezdett. Arra kinyitottam a szemem, s utána nyúltam. Jerry üzent, hogy az este ugrott. Még később érnek haza, mint, amire számoltak, így zárkózzak be rendesen, és vigyázzak magamra. Sóhajtva dobtam magam mellé a telefont, de meg is könnyebbültem. Nem kell pár óra alatt helyre jönnöm, elég, ha megteszem reggelre, s így meg akkor most nem is kell aludnom, elég lesz este. Ennek fényében kievickéltem az ágyból, s lefoglaltam magam. Jobban mondva elmentem Dongminnek panaszkodni. Rohanhattam volna Soyunhoz is, de annak az lett volna az eredménye, hogy elfecsegi Luminnek, ő meg majd Jerrynek, ami meg nem jó ómen.

A nap többi részében tettem-vettem a kis lakásban. Amit még nem takarítottam ki, azt most megtettem, s egy laza vacsit is összedobtam magamnak. Estére lazító fürdőt terveztem be, és egy film megnézését jó nagy adag fagyival. Igaz, hogy nem ehetem, de teszek rá. Kell a lelkemnek a fagyi, slussz-passz.
Ahogy elterveztem úgy is lett. Valami vígjátékot adtak, így az elé telepedtem le a fagyisidobozzal. Addigra úgy éreztem, hogy az egyedüllét, a fürdő és a takarítás meghozta hatását, s vissza kerültem a találkozás előtti állapotba. Örültem neki, és, ha még olyan kedvem lett volna táncoltam volna is, de a fagyi az fagyi. Azt táncra nem szabad lecserélni.
A film végére kiürült a dobozkám, s kellőképpen voltam elfáradva, így nyugodt szívvel indultam meg lefeküdni. Mikor megtettem azt, épp egy veszekedés szűrődött át a szomszédból, ami késleltette a tervem, hogy én aludni térjek. Ráhúztam ugyan a fejemre a takarót, de kevés volt, így jó ideig néztem ki fejemből a sötétségbe, míg a szomszédok be nem fejezték, én meg nem kezdhettem el a szunyát. Fogalmam sincs mennyi időre vontam el magam a világtól, amikor is nyitódni hallottam a lakásom ajtaját. Félálomban biztos voltam benne, hogy Jerry jött át még is csak, vagy kéredzkedett el, hogy meglepjen. Így hát nem is foglalkoztam vele, mivel az ajtó zárva volt, kulcsot meg csak neki adtam.
Egy darabig eltartott, míg a személy, aki kései vendég ként jött, betalált hozzám. Az igazat megvallva már épp azon voltam, hogy kimegyek és megnézem, hogy mivel szerencsétlenkedik ennyit - ami egyébként nem vall rá, mivel megérkezés után talán fél perccel az ágyban szokott landolni. Ezt már azért sikerült megtanulnom a három hónapos együttlakásunk közben. -, mikor meghallottam a szoba padlón a lépteket. Arrébb csúsztam, hogy elférjen, de meg nem fordultam. Lustának éreztem magam ahhoz, hogy felesleges mozdulatokat tegyek.
- Azt mondtad, hogy nem jössz ma. - dünnyögtem behunyt szemmel, mikor megéreztem az ágyra mozgását. Úgy vélem valamijét levette, mert csak ezek után bújt a takaró alá. Más illata volt, mint szokott lenni. Talán új tusfürdője van? Vagy megint Taehee-t szeretgette agyon? Az utóbbi inkább valószínűbb.
Mikor választ nem kaptam, nem foglalkoztam vele. Biztos fáradt, amit megértek. Annyit még a bazári majmok sem ugrálnak, mint ők egy nap.
Ekkor húzodott közel a hátamhoz, majd átölelt, s szorosan odafogott magához. Kényelmetlen volt, így kihúztam karom karja alól, s a fölé, meg a takaró fölé pakoltam ki, majd kényelembe fészkelődve magam nagyot szusszantam, s igyekeztem visszatérni az alvás fázisába. Ami nem ment. Márpedig azért nem, mert a kéz, ami átölelt épp kezdte kikutatni ruhám alsó részét, amit megtalálva felemelt, s alábújt. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, így csak kicsit moccantam meg. Még, amikor lassan simogatva feljebb tolta mancsát, sem éreztem tolakodónak a dolgot. Bevallom, még tetszett is, így picit elmosolyogva bújtam hozzá még jobban.
Nem volt messze arca a nyakamtól, mivel éreztem minden egyes lélegzet vételét, és azt is, ahogy tüdejéből távozik a levegő. A meleg, ami nyakam felé áramlott, megmozgatta nyakam körüli érzékeim, ezáltal megbizsergetett. Ez is jól esett, az meg főleg, amikor picit megemelve fejét, lassan, szinte felkészítve a következő tettére, nyakon csókolt. Ez után nem távolodott el, hanem ajkait - és feltehetően orrát - végig húzta annyira, amennyire azt mozgása engedte. Talán a fél éberségem, vagy a fél alvásom miatt kuncogni kezdtem.
- Oppa, elég. A végén nem bírok elaludni. - kuncogtam tovább, míg megigazítottam fejem a párnán, s felsőm alatti kezébe kulcsoltam kezem, így megállítva simogatását azon tájon. Megbeszéltük a dolgot. Nem lesz összebújás, míg úgy nem érzem, s bár ember vagyok, én is ugyan úgy felizgatható vagyok mint más. Csak jobb szeretem, ha nem teszik meg, mert azért nem épp kellemes utána úgy maradni. Tiszteletben tartom azt is, hogy pasi, és neki azt hiszem nagyobb az igénye az ilyenre. Szájhagyomány útján terjedve mindenki tudja, hogy kevés az olyan, aki az ágaskodó micsodájára fittyet tud hányni.
Ekkor nyugton maradt egy kicsit, de csak alig fél percet, amikor keze megint támadásba lendült, majd felkönyökölve ugyan azt folytatta, amit eddig. Megint kuncogni kezdtem.
- Youngseo, ne játssz, megbeszéltük. Ezzel csak magaddal cseszel ki. Mondtam, hogy szólni fogok, ha... - nem tudtam befejezni a mondatot, mivel miután elengedtem a kezét, ő egyből délibb tájakra evezett, ráadásul igen céltudatosan. Na, már most úgy volt, hogy megfordulok, és kicsit határozottabban szólok rá, hogy nem akarom, hagyja abba, mielőtt valami oknál fogva meggondolnám magam. Eredménytelenül, mivel úgy befészkeltem magam mellkasához, hogy lehetetten volt ezt a manővert véghez vinni. - Youngseo, kérlek... - sóhajtottam lemondóan, meg némi elkapott vágyfokozott hanggal fűszerezve. Abba hagyta, s reméltem nem haragudott meg, és ebben nem, de másban tévedtem.
Kihátrált kezével fehérneműmből, majd köszönetképpen hátranyúlva megsimogattam az arcát. Alig értem hozzá ujjaimmal, de reméltem érti a hálám e apró jelét. Valahol itt rontottam el az egészet. Amit úgy volt, hogy visszaveszem kezem, ő egy gyors mozdulattal már maga alá is húzott, s fölém tornyosult. Mielőtt bármit is mondhattam volna, számra tapadt. Finoman csókolt, amit viszonoztam neki. Úgy voltam vele, ha a lábam nem is teszem neki ma sem szét, attól ezt megengedhetem vigaszdíjnak. Elvégre a csók egy párszor megtörtént közöttünk, így a barátnője ként meg érdekes is lett volna, ha nem. Bár, ami nagyon feltűnt, hogy máshogy csókolt. Nem akartam senkiéhez hasonlítani, főleg nem azéhoz, akire most hasonlítanám, így elhessegettem az összehasonlítási dolgot a fejemben.
    Annyira belekezdtünk a dologba, hogy azon kaptam magam, mennyire rossz úton jár a kezem. Nem, nem ott, még nem, de a hátát póló alatt teljesen bevándoroltam, s már épp indultam meg előre, amikor levált ajkaimról, s nyakam vette birtokba. Addigra lábaim közé fúrta magát, kezével pedig egyik combom tartotta fogva.
 "Ebből, hogy szabadulsz ki, hülye lány?" - Futott át az agyamon egy kisebb jól eső sóhaj után. Véteknek éreztem azt a halk hangot, de annyira jól esett az e fajta foglalkozása velem, hogy nem tudtam visszatartani. Belemarkoltam hajába, amire ágyékát közelebb nyomta az enyémhez. Éreztem a bajt, és azt is éreztem, hogy ebből én ma nem jövök ki jól. Már csak azért sem, mert megindult a válaszom ezekre a dolgokra. Bizseregtem ott, ahol nem akartam. Állni próbáltam a sarat, de nem ment. Elgyengültem azután, miután újra ostrom alá vette a déli tájékot.
Tettek jöttek tettek után. Feladtam az elveim is, és engedtem a testi vágyaimnak. Viszonoztam minden egyes érintést, amit kaptam. A fejem elvesztése után úgy gondoltam, hogy talán ez majd segíthet abban is, hogy igazán megszeressem oppám, és ne csak üres szavakként mondjam neki az "én is szeretlek" szavakat. Nagyon reméltem azt az oppciót, így ténylegesen elengedve magam adtam át testem neki, amit igen hálásan fogadott. Ami zavart egy picit, hogy egyszer sem szólalt meg, de még egy apró kis dünnyögés éléig sem. Szóvá akartam tenni neki, de ahogy húzta az agyam képtelen voltam megemlíteni neki. Talán ő így szereti. Na, igen. Azt volt a másik sejtésem, ami miatt meg még úgy letettem arról, hogy ezt az orra alá dörgöljem. Meg hát biztos rég volt neki az előző, ennyi várakozás után meg inkább kiélvezi, mint sem fecsegjen.
   Amikor oda került a dolog - értem a teljes eggyé válásra - picit habozva húztam el az időt. Vártam, hogy megkérdezi, hogy van-e valami baj, hagyjuk-e tényleg abba, vagy ilyesmi, de túl gyorsan folytattam a dolgot ahhoz, hogy meg is szólalhasson. - így éreztem legalább is én. A behatolás után, szapora pulzussal, a dolgok közepén eszembe jutott egy film, amikor magára fogatott, így pozíciót válva. Tudom, hogy hülyeség, de ott a pasi azt akarta, hogy mondja ki a lány a nevét. Mivel Youngseo efféle kedvelésit nem ismertem, gondoltam egy nagyon halk, de tényleg nagyon halk Youngseo-val bepróbálkozok. Amint megtettem, hát hogy is mondjam... Mint, ha nem tetszett volna neki, mivel visszalökött az ágyra, s úgy viselkedett, mint egy felbőszült oroszlán. Meg akarta mutatni, hogy ő az alfa hím. - Én legalább is így éreztem. - Körbenéztem kutyafuttában a sötét szobában, de nem nem láttam semmit és senkit, csak félig meddig az ő alakjának körvonalát. Attól tartok felbőszítettem. Bár a jelenlegi viselkedése meg igen csak  imponált. Belekapva az ízébe, tovább folytattam nyöszörgésem, s hogy kapjak még a szadista megnyilvánulásából, újra elmondtam neki ugyan azt. Egy visszafojtott mérges nyögés után nyakamhoz hajolt és bele harapott, míg jobb kezem fejem mellé fogta szorosan. Úgy volt, hogy oldalba vágom bal kezemmel, de olyan ütemet kezdett el diktálni, amitől nem lett ütlegelés, hanem ágynemű markolászás. A percek haladtával éreztem a végem. Nem tudtam másra koncentrálni, csak hogy adjon, adjon és adjon még magából. Nagyon közel akartam érezni magam hozzá, így magamhoz húztam annyira, amennyire csak lehet. Kissé nedves felsőteste, meleg lélegzetei nyakamnál csak olaj volt a tűzre. Mindenre téve megtöltöttem hangommal a szobát, s becézgettem. Talán még kicsit mélyebben hátába is szántottam, amivel sikerült az első kéjes nyögését kicsalogatni. Nagyon örültem neki. Szabályosan büszke voltam magamra, egészen addig, míg a finis előtt oda nem hajolt fülemhez, hogy bele súgjon pár szót.
- Az enyém lettél, úgy hogy nem is akartál... - harapott meg egyidejűleg a felismeréssel. A felismeréssel, ami nagyot dobbantott a szívemen az előtt, hogy átengedtem magamnak a teljes testi gyönyört.
- ..Guojin...- Semmit mást sem tudtam kinyögni ezek után, de ezt is a lehető legnagyobb élvezet közben.
- Bizony, nyuszikám... - kuncogott bele a fülembe, majd újabbat harapott belém, ami még nagyobbra sikerült, mint az előző. Biztos voltam benne, hogy nyoma marad, de annak is, amit én hagytam nyakán, a körmeimmel, míg véletlen oda nem kalandozott kezem mellkasáról.

24. Fejezet /Soyun/

Néha az ember nem tudja mit tegyen, vagy mire hallgasson. Szív vagy ész? Én általában a lelkemre hallgatok, és most még, ő is túl zavart. Yooseung távozása után ajkam fogva rogytam a földre. Aztán sírni kezdtem. Fogalmam nincs mit kezdjek. Sose voltam ilyen szituációban, hogy egyszerre két pasi "rajongjon" értem. Fejem a falnak döntöttem, és elvettem a kezem az ajkamról. Véres volt a kezem. Felálltam, és kibotorkáltam a fürdőbe, ahol lekezeltem az ajkam, de holnapra szörnyű látvány lesz így is. Enni is alig tudtam, de túl éhes voltam ahhoz, hogy otthagyjam, és a  kanapéra hasalva aludtam be, mert túl kimerült voltam.
Másnap reggel arra keltem, hogy Misha nyalogat, és valaki kuncog.
-Naaagyon poénos, hallod e! - motyogtam.
-Mikor jöttél ki? - éreztem, hogy mellém ül a földön.
-Fogalmam sincs. Csak éhes lettem, és kijöttem. Aztán jól laktam, csak visszamenni voltam már lusta. - felkönyökölve fogtam az arcom, az egész hajam pedig előre borult.
-Gondoltam. - kuncogott. -Jó a pizsid. - simitott a combomra, és lassan a fenekemre vezette a kezét.
-Köszi. Kényelmes is. - néztem rá, és hátra dobtam a hajam.
-Jézusom, ezt nem Én csináltam! - fogta meg az állam. -Mi történt veled? - térdelt teljesen elém.
-Tegnap sötétben botorkáltam, és hát voltam olyan elvarázsolt, hogy nyitva hagytam a szekrény ajtót és megfejeltem. - nyaltam végig az ajkamon. Kicsit csípte a nyálam.
-Óh, az nem lehetet kellemes. - hallottam egy hangot az ajtóból. A fiúk álltak ott, de Yooseung volt aki megszólalt.
-Hát nem éppen. Sötét volt, de csillagokat láttam. - ültem fel.
-Csináltam reggelit, gondoltam szólok a fiúknak, hogy jöjjenek fel.  - mondta Seunghyun.
-Jól tetted. - mosolyogva hajoltam hozzá és óvatosan megcsókoltam. -Megyek lezuhanyzok, aztán rohanok a főklinikára, hátha lesz valami munka, vagy betöltetlen hely. - fogtam meg az arcát és megsimogattam.
-Rendben. - mosolygott.
Fél óra múlva már teljesen kész voltam, és a konyhába mentem inni egy kávét.
-Mikor jössz? - kérdi Seunghyun.
-Hát, nem tudom, attól függ mi a helyzet. - fordultam feléjük.
-Este vacsi? - áll fel, és elém áll, derekam pedig egyik kezével átkarolja.
-Nem tudom. Tényleg fogalmam nincs mi lesz a főklinikán. - sóhajtok, homlokom pedig a mellkasának döntöm.
-Olyan cukik vagytok Noona. - mondja Haru.
-Te is az vagy Haru baba. - nézek rá Lumin válla fölött.
-Én azt tudom. - vigyorog.
-Tele van a telefonja Selcákkal. - mondja Hyunwoo.
-A kis Egós! - nevetek.
-Csak picit. - mutatja az ujjaival Haru.
-Persze, Én pedig egy Pap felesége vagyok. - nevetek, mire Haru kuncog egyet. Lumin kuncogva csókol a nyakamba, aztán eltávolodik és rám mosolyog.
-Akkor este feljövök, úgy is meg akarom majd mutatni az új hajam. - mondja.
-Fodrászhoz mentek? - pislogok.
-Hamarosan comeback, szóval menni kell. - mondja Taehee.
-Oh, akkor mindenki jöjjön ám és mutassa meg a haját. - mondom.
-Oké. - bólint Jerry.
-Akkor jó. Na megyek, csukd be kérlek az ajtót ha elmentek.
-Nem eszel? - kérdi Hyun.
-Nem, mert rohanok. - rakom le a bögrét. Csókot adok az ajkaira, és már megyek is.

Két hónap telt el... azóta, hogy Yooseung megajándékozot, két hétre egy szép kis sebbel. Lumin kitalálta, a héten, hogy mielőtt Comeback, és nekem nincs melóm, pár napra menjünk el egy jó kis helyre kikapcsolódni.
Nem mondtam nemet, mert Haru és Taehee meg Yooseung is jön, Hyunwoo pedig haza, Red azóta se jött vissza, persze most itt van Szöulban, hallottam amikor Haruval beszélt. Comeback miatt jött vissza, nem akarja cserben hagyni a fiúkat.
-Fiúk? - nézek Luminra, aki kijött két bőrönddel.
-Jönnek. - mutat hátra, és tényleg jöttek. -Ebbe a kocsiba pakoljuk a cuccokat, és másik kocsival jönnek a fiúk. - rakja le a két bőröndött.
-Nekem oké. - vonok vállat.
-Veletek mehetek? - áll mellém Yooseung. -Haru és Taehee csak este tudnak jönni. Nekem meg nincs kedvem itthon maradni. - mondja, napszemüvegét felvéve.
-Persze, gondolom lesz annyi hely, ha Hyunjun nem pakolta ki az egész gardróbot. - mondom semleges hangon, pedig belül majd szívrohamot kaptam. Hat óra vele és Luminnal egy kocsiba? Remélem nem lesz világháború.
-Na de Noona! - szólal meg a hátamnál Haru. Elnevetem magam.
-Bocsi szívem. - fordulok hátra és csak egy nagyobb bőrönd volt nála.
-Semmi. - legyint.
Bepakoltak, aztán mi hárman el is indultunk.
Taehee azt mondta, hat felé elindulnak ők is. Addigra szabad lesz a menedzserük, és el tudja hozni őket.
Lumin végig beszélt, Yooseung pedig zenét hallgatva ült hátul.
-Figyelsz Te rám? - hajol hozzám Lumin.
-Igen édes puszedlim figyelek, csak épp nagyon koncentrálok, hogy nehogy neki menjek egy kamionnak. - egy pillanatra rá néztem aztán újra az útra.
-Meg fogunk állni valahol enni? - hallom Yooseung hangját.
-Ha akartok enni, akkor persze. De max egy óra múlva leszünk kint az autópályáról. - mondom.
-Jobb mint négy órát éhen ülni. - mondja.
-Akkor majd nézek egy helyet. - bólintok.
-Unatkozok! - nyafog Lumin.
-Énekelj. - kapcsolom be a rádiót. Pont a Boys Republic Video Game száma ment, erre még Én is énekeltem. Kezem pedig ritmussal dobolt a kormányon.
-Jó hangod van. - mosolyogva néz rám Lumin. Elnevetem magam és dudolok tovább.
-Every day, and night... - énekelem. Nagyon szeretem ezt a számot.
-Miért nem énekelsz többet? - kérdi Lumin.
-Csak akkor énekelek, ha jó a kedvem vagy részeg vagyok. - mondom
-Részeg? - kérdi Yooseung.
-Ne aggódj, most az első opció érvényes. - mondom.
-Akkor jó. - sóhajt.
-Részegen énekelni szoktál? - teszi a combomra a kezét Lumin.
-Többnyire! - mondom.
-Többnyire? - kérdi vissza.
-Ajh... ha berugok például egy bulin, vagy máshol, hajlamos vagyok énekelni, vagy levágni egy sztriptízt. - fintorgok. -Ezért nem iszok. Olyankor tiszta K.O vagyok. - mondom. Belenéztem a tükörbe, Yooseung vigyorgott. Szemeim forgatva néztem vissza az útra.
-Egyszer lenyomhatnál nekem egy privát sztriptízt. - hajol a fülemhez Lumin, és a nyakamba csókol.
-Szívem, neked minden este lenyomok egy gyors sztriptízt. - puszit nyomok az ajkaira gyorsan. -De Én másmilyet akarok. - dünnyögi.
-Majd meglássuk mi lesz. - paskolom meg az arcát.
Negyven perc múlva leparkoltunk egy étterem előtt, és amíg Lumin rendelt, Yooseunggal helyet kerestünk, és leültünk.
-Azt a sztriptízt... nekem is megejthetnéd egyszer. - szólal meg.
-Álmodban. - kotorom elő Seunghyun csengő mobilját. Taehee hívta. -Mondjad! - veszem fel.
-De nőies hangod lett Lumin ah! - nevet.
-Épp kaját rendel. - kuncogok.
-Mi most indulunk. - mondja.
-Rendben. Akkor ott talizunk. - mosolyogva néztem Luminra ahogy közeledett, mire kicsit megugrottam, mert Yooseung a lábával megbökött.
-Jó jó. Haru már kész ideg, mert Ő akar először veled menni masszázsra. - nevet.
-Megígértem neki. - kuncogtam. -Mond meg neki, hogy nélküle sehová se megyek ám! - mondom.
-Rendben. Szia!
-Szia.
-Ki volt az? - ül mellém Lumin.
-Taehee. Most indulnak - rakom vissza a táskámba a mobilját. -Amúgy milyen az már, hogy több dolog van a táskámba ami a tiéd? - nézek rá.
-Mert nagy a táskád. - néz rám
-Aha persze. - bólintok. Kuncogva hajol hozzám, és egy puszit adott az ajkaimra.
-Szeretlek. - mondta, szemeimbe nézve. Lefagytam. Most mondta először nekem ezt. Yooseung is meglepett arccal nézett ránk.
-Én is téged. - mű mosollyal mondtam. Mire hatalmas mosoly terült az arcára, és megcsókolt. Egy bokan rugás miatt váltam el Lumin ajkaitól, és pont hozták a kaját.
-Kiszaladok a mosdóba. - áll fel Seunghyun és kimegy.
-Még egyszer bokán rúgsz, leszedem a fejed! - szólok Yooseungra. Csak vigyorgott.
-Véletlen volt. - néz rám.
Most Én rúgtam bokán, mire megugrott.
-Bocs, véletlen volt. - vigyorogtam.
-Te boszorkány! - mellém ül és elkezd csikizni, meg borzolni a hajam, Én pedig csak kapálóztam nevetve.
-Haaagyd már abbaaa! - csapkodtam a combját.
-Hát Ti meg? - néz ránk Hyun.
-Bokán rúgott! - mutat rám Yooseung.
-Megérdemelted! - csapkodtam meg.
-Mint két ovis. - sóhajt Lumin és elhesegeti Yooseungot, majd mellém ül. -Gyere ide, úgy nézel ki, mint aki belenyúlt a kettő huszba. - kezdi igazgatni a hajam, Én pedig csúnyán néztem Yooseungra.
-Szaladni fogsz a kocsi után! - fenyegetem. Elneveti magát.
-Na együnk, aztán újra irány a fürdő. - veszi el az egyik pálcika párt és enni kezd.
Jól lakva újra útnak indultunk ,és Én már nagyon vártam, hogy kikapcsolódjak. Kell a pihenés már.

23. Fejezet /Yeonrin/

Mikor még majdnem minden ruha rajtunk volt, megszólalt a lelkiismeretem. 

"Biztos, hogy ezt akarod? ... Mi lesz Guojinnel? És az emlékeivel, amit annyira dédelgetsz? ... És azokkal az álmaiddal, amiket akkor szőttél, mikor véresre sírtad a szeme, s reménykedtél, hogy visszajön?... Te nem ezt akarod, már pedig NEM szabad Yougseoval játszanod!"

A hangnak - ami legyen a fejemben, vagy bárhol -, igaza van. Ha most elvesztem a fejem, később hiába bánom, felesleges lesz. Szinte hideg zuhanyként eszméltem fel, hogy még is mire készülünk.

- You-Youngseo... - toltam el egy picit magamtól, s megvártam, míg teljes figyelemmel néz rám. Rémült tekintette miatt, kicsit bepánikoltam. Nem éreztem fairnek, hogy csak úgy benyögjem neki: Bocs, a lelkiismeretemmel megtárgyaltam az imént, hogy inkább mássz le rólam. Ez túl nagy görényiség lett volna, így, hogy mentsem a helyzetet, más taktikára váltottam. - Azt hiszem nekem ez még így túl korai. - simogattam meg arcát, majd egy nyomatékosító puszit adtam szájára. Persze a túl korai részre reméltem, hogy nem talál ki valami jó viccet.

- Rendben, legyen ahogy akarod. Majd legközelebb talán sikerül. - mosolyodott el keserűen. Rossz volt látni, hogy úgy tűnik megint átgázoltam rajta. Jobb lesz így.

- Tudod, úgy érzem, hogy a kapcsolatunk még pusztán baráti. Részemről legalább is.. - kezdtem el kimagyarázni a dolgot, de közbe vágott.

- ... és nem tudsz úgy lefeküdni valakivel, hogy nem érzel iránta valamit. Tudom, tudom. - Vártam, hogy majd megemlíti azt a szituációt, amikor Red az ismerkedésünk elején a szobában igen csak forróvá tette a hangulatot. Ha megtette volna, jogosan teszi, mivel eredetileg ott Red még a barát zónában sem volt benne.- Emlékszem rá, csak reméltem, hogy lassan a három hónap alatt sikerült annyit elérnem, hogy kikerüljek a baráti látókörből.

- Nagyon megbántott. - védekeztem tovább lehangolóan, míg lefordult rólam, s miután felült, engem is felhúzott.

- Tudom azt is, de nem élhetsz örökké az árnyékában. Elment, itt hagyott, és nem jön vissza! Próbáld meg végre ezt felfogni, és nem abban reménykedni, hogy majd az ágyad mellett megjelenik, rád mosolyog és éltek boldogan, mint, ha mi sem történt volna. - mondta kissé parancsolóan, de még is türelmesen, és a szituhoz képest kedvesen.

- Tudom... - közben csak mondani tudtam, érezni nem. Sose szerettem, ha témába került Red. Ilyenkor olyan, mint, ha elfújták volna azt a kitartásom, amit nagy nehezem a köztes időszakokban össze szedtem. Bár csak tudtam volna utálni. Mennyivel könnyebb lett volna most. 

- Remélem egyszer igazat is mondasz, és nem, csak azt, amit hallani akarok. - Térdelt elém, majd lelógó fejem, ami a szőnyeget pásztázta, felemelte, kezeim pedig lágyan megfogta. - Nézz rám, és higgy nekem. Én nem vagyok Jin. Én nem foglak átverni, elmenni, és itt hagyni magadban egy újabb ilyen érzelemben. Szeretni akarlak, úgy, ahogy még senki sem szeretett téged. Boldoggá akarlak tenni. Látni akarom, ahogy reggel mosolyogva kelsz, nem pedig savanyú képpel, hogy még mindig nincs itt. - olyan átéléssel kezdte ezeket el mondani, hogy szemeim kitágultak a meglepetéstől, s azt kezdte el éreztetni bennem, hogy tényleg így akarja. Csak, hogy ez így olyan mese szerű, én pedig abból nem kérek, de nem ám. 

- Youngseo, kérlek, ne játssz itt nekem hős Rómeót. Tudom, hogy mit akarsz, de nem megy. Úgy törölném ki a fejemből a gyagyás haverod egész lényét, ahogy csak lehet, de nem tudom. - engedtem el kezét, majd hátrébb csúsztam - Eleinte nem is akartam, de mára már... Olyan akarok lenni, mint voltam. Munkát akarok keresni, és vissza akarok költözni a saját lakásomba. Idővel szeretnék barátot, akivel megint elkezdhetek tervezni, és akit szerethetek. - most én térdeltem elé, s ugyan úgy emeltem fel fejét, ahogy ő tette alig pár perce. Teljesen lelomboztam szegényt, amit megint nem akartam, de az utóbbi időben csak ehhez értek a legjobban. - Te túl jó ember vagy nekem, Jerry. Félek tőled bármi olyan szándékot elfogadni, amit nem tudok viszonozni.

- Csak próbáld meg, nekem már az is elég.

- Nem merek. Csak nézz magadra most. Teljesen kikészítelek, ahelyett, hogy örömöt szereznék neked, ahogy megérdemelnéd.

- Ugyan, az csak szex. Teljesen harmadrangú dolog. Nekem nem arra kellesz, tudhatnád.

- Ezt nagyon is jót tudom, de akkor sem merem. Ahogy te mondtad egyszer: "Az idő minden sebet begyógyít." Az én időm is el jön nemsokára, de addig jobb, ha nem ígérek valótlant. 

Megállt az idő, s nem akart sehova sem mozdulni. Már kifogytam a hülye kifogásaimból, és az érvekből, amivel finoman mondanám Jerrynek, hogy nem akarom, hogy a barátom legyen. De mért nem? Ezt kérdeztem már meg annyiszor magamtól. Talán félek attól, hogy, ha végleg nem menne, akkor elveszíteném a barátságát. De félhetek attól is, hogy valami rossz lotyónak néznek, mert az egyik elment, akkor a másik jöhet is. 

" Te hülye, Guojinhoz közöd sem volt. Egyszer sem fogta meg a kezed, és sétált veled az utcán, hogy tudassa: Hé, ez a csaj a barátnőm! Nem voltál több egy játéknál!"

Szólalt meg megint a hang, de Red hangján. Ez teljesen kikészített. Innen már nem tudtam csendben kiszabadulni.

- De akkor még is mit csináljak? Te sem tudod! - fogtam meg fejem a csendet megtörve kétségbe esett hangommal. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni. Diliházba való vagyok, s lehet, hogy jelenlegi lakótársam sem hisz most már mást.

- Próbáljuk meg. - válaszolt Jerry a hang helyett, míg magához szorított.

- Nem! Ez nem megoldás.

- Megpróbáljuk, és, ha nem az, akkor én is belátom, hogy kevés vagyok, de nem tudom feladni csak így, mert hol ezt, hol az mondod.

- Sajnálom...

- Nem kell , butus. Feküdjünk le. Késő van. - simogatta meg vállam. Ezek után felsegített, s nemsokára már alhattunk is. 

      Reggelre mindenre emlékezve nyújtóztam ki elgémberedett végtagjaim. Jerry mellettem aludt, így próbáltam nem nagyon mozgatni az ágyat, hogy aludhasson még, ha jól esik neki. Addig is felé fordulva nézegettem. Nagy volt a kísértés, hogy megcirógassam arcát, vagy csak átöleljem. Mondtam már, hogy nagyon aranyosan alszik? Kis kerek buksija miatt teljesen kisfiússá teszi az alvását. Ez pedig tetszik. Nem tudtam nem elmosolyodni. Hosszú idő után éreztem úgy, hogy igazán szép napom lehet. 

Ameddig arcának angyaliságát fürkésztem, elgondolkoztam, mint ahogy szoktam. Végül is csak egy esélyt kért, nem többet. És, ha így be tudnám neki bizonyítani, hogy mennyire is igazam van, akkor végre egyikünk sem lenne ekkora nyomás alatt. Mélyeket sóhajtva gondoltam át újra és újra. Igyekeztem a legapróbb hibákat is átelemezni, ami közbe jöhet. Sok volt belőle, de lehet, hogy csak én vagyok ilyen. Mert, hát nekem sikerül mindenből a legbonyolultabb dolgot is kihozni. 

Lassan kikecmeregtem az ágyból, s míg a reggelit csináltam, addig írtam Dongminnek a tegnapi dolgokról. Mindemellett arról, is, hogy min gondolkoztam el reggel. Mivel neki őszintén tudtam beszélni bármiről, így minden apró gondolatom leírtam neki. Jót is, rosszat is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol majd rá. Dongmin függővé nem váltam, de a nagyon sok közös miatt meglehetősen fontos volt a véleménye. Hülyeség ez is, mi? Meglehet, de ez is én vagyok.

- Jó reggelt, hercegnő! - jelent meg előttem Jerry feje nagy vigyorral.

- Oh, hello. - mosolyogtam rá - Te már fent? 

- Eltűntél mellőlem, és hiába vártam, nem jöttél vissza. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd a kosárból lévő almába harapva kávét öntött magának. 

- Belemerültem az eszmecserébe Dongminnel. 

- Miért? Fent van? - sandított rá, amire megráztam fejem, s ha már úgy sem válaszol, lecsuktam a gépet - Akkor meg hogy lehet eszmecseréd vele, ha még húzza a lóbőrt? - nevetett, míg átlósan letelepedett mellém, egy csészét oda csúsztatva.

- Jó, hát most egyoldalú a dolog, de majd ír rá. - húztam tovább a csészét kis mosollyal - Jól aludtál? - bólintott, míg belekortyolt a kávéjába.

- Elég jól, kösz kérdésed. Csak hát, amikor éhes vagyok, már nem olyan édes a szunyókálás. Mikor kinyitottam a szemem, és észleltem a bajt, eszembe jutott, hogy egy finom falat vár idekint. - kuncogott fel.

- Értem... azt hiszem. - mosolyogtam vissza, s utolsó viaskodásom után - amit magammal folytattam - megköszörültem a torkom, hogy belekezdjek mondókámba. Tudom, hogy szegény srácot teljesen össze zavarom most mér, de azt hiszem itt állapodom meg. Ha sikerül ezt a szakaszt lezárnom, végképp tisztalappal kezdhetek az új életemhez. - Szóval a tegnapival kapcsolatban..

- Hagyd. Nem kell róla beszélni, ha nem...

- Nem, most hallgass meg, és utána befejezheted. - bólintott, s hátradőlve, kíváncsian iszogatta tovább a káváját -  Az este kértél tőlem valamit, amit én akkor abban a pillanatban elhárítottam, sőt, nem csak este, hanem három hónapja mindig. Nos... tehát öhh.. több szempontból áttanulmányozva, és felmérve a kockázatok súlyát, úgy döntöttem, hogy igent mondanák az "ajánlatodra". - Ebben a pillanatban kortyolt mélyen bele a kávéba Jerry, ami miatt majdnem meg is fulladt.

- Mit mondtál? - hajolt közelebb, mint, ha nem hallotta volna, amit mondtam, márpedig semmi sem zúgott.

- Igent, az ajánlatodra. - ittam a csészémbe. Amikor elgondoltam ezt az egészet, akkor nem voltam ilyen nyugodt, márpedig jelenleg teljesen higgadtan, és határozottan éreztem magam. Lehet, hogy csak bor utóhatása? 

- De, hát tegnap még...

- Tudom, de bizonyítani akarok. 

- Mit? Hogy megmutasd mennyire nem menne? Yeonrin, ez így nem éppen jó gondolat.

- Talán azt, de te is akkor megmutathatod az ellenkezőjét. Viszont van egy kritériumom. - emelte fel szemöldökét kíváncsian - Ha mondjuk még sem menne...

- Shhh~ - legyintett le - Ilyen nincs. Én veled ellentétben hiszek magamban, és abban, hogy ez a kapcsolat, ami most elkezdődne, ilyenbe nem fulladna. - itt most felsoroltam volna neki az összes ellenérvem, de az új életemben ezt a tulajdonságom el akarom hagyni.

- Tehát akkor...? - vártam, hogy valamit mondjon rá, de helyette nemes egyszerűséggel áthúzott az ölébe, átölelt és puszit nyomott az arcomra. - Akkor ezt vegyem igennek? - mosolyodtam el kissé elpirulva.

- Ti nők... Csak akkor értetek valamit, ha a szátokba is rágjuk? - nevetett fel halkan - Igen, Yeonrin, leszek a barátod. - fordította fejem csókra, majd meg is tette azt.

Pár nappal később Jerry azzal állt elém, hogy hamarosan többszörösen is fellépnek, így többet kell távol lennie. Igazából nem zavart a dolog, mivel a munka az munka, így mosolyogva ecseteltem, hogy nem zavar, tegye csak, ahogy jónak látják. Erre viszont csak annyi volt a válasza, hogy rosszul értelmeztem a dolgot. Tényleg többet kell távol lennie, de szeretné, ha vele mennék, mivel addig visszaköltözne a dromba a többiekhez. Mivel elég rég vagyok itt, és úgy is tervezem a visszaköltözésem a rendes, kis, zsúfolt lakásomba, így egyből rábólintottam.  Hétvégére már be is költöztünk oda, ahol eddig éltünk. Mivel sejtésem van a fiúk napi beosztásáról, így én haza mentem, hogy ott tengessem napjaim, főzzek nekik és, ha úgy van takarítsak rájuk. Tudom, nem egy álom meló, és nem is várnák el, de míg nem lesz munkám, addig ez is megteszi. Meg, legalább szemmel tarthatom őket, és nyugodtabb vagyok. 

    Egyik nyugisabb napjukon belátogattam arra a helyre, ahol próbáltak. Mivel meglehetősen szűk helyen kellett fellépniük, így ott kellett begyakorolniuk a mozdulatot, mielőtt valamelyikük lepottyanna  a nagy ugra-bugra közben. Sunyiban settenkedtem be, és néztem őket mosolyogva. Nem akartam elterelni a figyelmük, így a lehető legsötétebb sarokba kucorodtam be. Ha pihiznek, majd megkörnyékezem a bandát a sütivel, amit még gyorsan össze dobtam idejövetel előtt. Amikor leültem egy széknek nem nevezett alkalmatosságra csörömpölést halottam a folyosóról. Először nem foglalkoztam vele, mert ugye készítik elő a terepet a két nap múlva esedékes minikoncikra, de amikor közelebb is hallottam egy hasonló zörrenést, már oda kaptam a fejem. Az ajtóban, ami tőlem alig volt öt méterre, egy fekete ruházatú alak állt meg. Kapucni volt a fejére húzva, így semmit sem láttam belőle, csak, hogy magas, vékony, és olyan, mint az árnyék. Amikor felém nézett, próbáltam beazonosítani, de nem ment. Túl sötét volt. És ahhoz, hogy odamenjek lebambulni nyuszi voltam, na, meg sarkon is fordult elég gyorsan, tehát úgy is mindegy. Lényegében a termet úgy kell elképzelni, mint egy plázában lévő mozit, amiben nincs felkapcsolva a világítás, csak a vászonnál. Így gondolom már dereng mindenkinek a dolog, igaz? Szóval nincs min magyarázkodnom. Nem láttam és kész. Ha jobban belegondolok, annyira nem is izgat, így visszafordítottam fejem a fiúkra, aki addigra már pihiképp egymást kergették a törölközőjükkel csapkodva. Komolyan nem értem, hogy ebben mi a jó, de ha ők így szórakoznak, akkor nem bánom...

     Valamennyivel ezután oda vittem nekik  a sütit. Míg a menedzserük, vagy dietetikusuk - feltéve, ha itt olákolnak valahol - nem látja meg, gyors begyűrték mind, Jerryt kivéve. Ő személy szerint nekem jobban örült, mint a sütinek, amit ki is mutatott. Örültem neki, bár picit soknak tartottam az ottani megnyilvánulásait, de álltam a sarat. Az alak addigra visszatért, s nem tudtam nem észre venni. Azt hitte vak vagyok, vagy mi? Bár, itt most megint figyelembe kellene azt is vennem, hogy lehet, csak valami itt dolgozó és ellenőriz valamit.

- Youngseo, az az alak ki? - igen, a kíváncsiságom megint győzött.
- Melyik? - kérdezett vissza míg sűrűn a nyakamba csókolt, de hogy arra nézett volna, az luxus. Az alak addigra belevágott az ajtófélfába, és újfent sarkon fordult. Pont akkorra fordította oda Seo a fejét, mikor csak hűlt helye maradt. 

- Már mindegy. - sóhajtottam, de nem nagyon tetszett ez a vissza-visszatérő alak. Mi van, ha sasaeng? Nem hagyhatom, akkor itt garázdálkodni. Ugyan nem követem rég az idolságnak ezt a felét, de azt rég tudom, hogy vannak bőven ebből az elvetemült fan fajtából.

- Rendben, de most mennem kell, édes. Még párszor elpróbáljuk, utána bemegyünk a studióba egy kicsit. Ha szerencsém van este tízre otthon vagyok. Addig menj haza, és pihengess. Este meg benézek hozzád. - mosolyodott el, s egy csók után le is lépett. Én is lepattantam onnan, de úgy gondoltam maradok egy kicsit, így visszaültem a helyemre. Nem telt el negyed óra, és meggondolva magam összeszedte cuccaim, hogy majd megindulok. Akkor  az alak újra megjelent, de már engem bámult. Pillanatnyilag ez nem tetszett, de nem álltam meg. Mentem ugyan úgy, ahogy megindultam. Tudtam, hogy, ha oda érek az ajtóhoz, már láthatom ki van a kapucni alatt, de tévedtem. A sötét résznél még becsukta az ajtót, engem meg egy gyors mozdulattal a falhoz lökött. Megszeppenésem miatt mindent kiejtettem a kezemből. Az arcára néztem az illetőnek, de egy sötét kendővel takarta el azt, így csak a szemét láttam. Úgy volt, hogy sikítok, de se a zene miatt -ami nem épp halkan szólt - sem pedig a támadóm keze miatt nem sikerült. Bekapaszkodtam karjába, míg kapkodni kezdtem a levegőt. Orrom ekkor csapta meg egy ismerős illat. Hirtelen nem tudtam kapcsolni, hogy ki által vélem ismertnek, egészen addig, míg nem alapos körbenézés után lassan lehúzta a kendőt  orra, s szája elől. Kiguvadt szemekkel néztem rá. Lábaim remegni kezdtek, s bár kicsit sem akartam, szemeim nedvesedni kezdtek. Nem akarta elhinni, de így már biztosan, nem ábrándozva, és száz százalékra felismerve állíthatom, hogy nem volt más, mint Red... az én Redem.

22. Fejezet /Yeonrin/

Mint a villám, úgy csapott meg az a csók. Először csak kidülledt szemekkel néztem az előttem pár centre elhelyezkedő csukott szemhéjakra. Teljesen le voltam meredve. Mikor Youngseo elvált tőlem, s vissza kaptam teljes valóm,  hatalmas késztetés éreztem arra, hogy úgy mellkasba vágjam, hogy vagy három métert csússzon hátra. Képzeletben le is játszottam a dolgot, így a valóságban már nem volt rá szükség, de azért nem úszta meg. Igenis hátrébb löktem, még, ha csak kicsit is, de távolabb került tőlem. 

- N-ne haragudj.. - szűrte ki fogai között, mikor meglátta az igazi reakcióm rá, majd sietősen letette a mikrofonját és eltűnt, mint a kámfor. 

Komolyan elgondolkoztam azon, hogy most én tüntettem el, vagy képes volt ilyen gyorsan elhúzni  szemem elől. Tudjátok, az egy dolog, hogy vele vagyok itt, csinálunk közösen ezt-azt, de az egy egészem más tészta, hogy erre is utat adjak neki. Jó, tudom. Ecseteltem már azt a tényt is, hogy "mi lenne, ha...", de most nincs ha! Jelenleg felbőszült állapotban vagyok. Haragszok magamra, mert biztosra veszem, hogy én adok neki olyan jeleket, amiből arra utal, hogy gyere és hódíts meg. Oh, én hülye testem...

Napokkal később, mikor a légkör nem volt olyan fagyos újabb sétára indultam vele. Az eltelt majdnem egy hétben minden egyes nap, ha szótlanul is, de megtettük a közös sétánk. A csók, mint téma nem merült fel egyik rövid beszélgetésünk alatt sem. Látszott, hogy bántja Jerryt a dolog, mert láttam a csók előtti viselkedését, meg ezt. Ég és föld a kettő, s bár bánom, hogy úgy viselkedtem vele, akkor mindent úgy láttam jónak. Azóta eszembe jutott, hogy bocsánatot kérek tőle, vagy valahogy szóba hozom, de mire össze szedtem magam nem volt alkalmas. Az egyik eset pont akkora esett, mikor Youngseo nem egyedül, hanem a többiekkel jött haza, s bár erősnek és jókedvűnek mutatta magát én átláttam rajta. Abban is biztos voltam, hogy a fiúk nem is tudnak a dologról, mivel tutira szekáltak volna, vagy faggatnak, hogy: "na, akkor most miért is nem?" Ennek fényében én is próbáltam a legjobb formám hozni. Meg akartam mutatni magamnak és mindenkinek, ha akarom, igen is túl tudok lépni Guojinen. Nem tudom miért, de mindig is úgy éreztem, hogy már csak ezt várják tőlem, és legfőképpen Youngseo, így hát tényleg ideje tovább lépni.

Az ezek utáni hetek már egyre jobbra sikeredtek. Jerryvel megbeszéltük a dolgokat, és elszántam magam, hogy végre emberek közé való vagyok, így haza látogattam. A lakásom ugyan úgy állt, mint előtte. A pohár, amiből ittam legutóbb ugyan olyan mozdulatlanul tartózkodott ott, ahogy hagytam, azzal a kivételel, hogy sűrű por fedte a körülötte lévő pultot, s mint kiderült minden mást is. Kikapcsolódásként kitakarítottam nagyjából és kiszellőztettem. Soyunhoz is el akartam látogatni, de Haru már előre szólt, hogy pár napot nem lesz itthon, és így felesleges bekopogtatnom hozzá. Ez miatt elkenődtem egy kicsit, de nem bánkódtam sokat, hisz ezek után szeretnék lassan vissza térni ide, és úgy meg láthatom minden nap.

Estére már ugyan ott, Jerrynél vendégeskedtem, s igen jó kedvemben voltam. Szerencsére ő is. Hazafelé megbeszéltük, hogy az első nagy kimozdulásom megünnepeljük, így a tiszteletemre kibontja a három éve őrizgetett igen érett borát. Még a szüleitől kapta, mikor külföldön jártak, s eltette, hogy, ha egyszer nagyon fontos, s örömteli esemény éri, megigya. Már most az ember ilyenkor az esküvőre gondol, vagy az első gyerek megszületésére, esetleg egy nagyon fontos vizsga letételére, s nem pedig egy hibbant liba hazalátogatására. Én persze próbáltam lebeszélni róla, de hajthatatlan volt. Minél jobban igyekeztem, annál jobban ragaszkodott hozzá, így ráhagytam, s csak annyit kértem tőle, hogy had főzzek akkor én neki valami finomat cserébe. Mint egy vérbeli pasi, nem nagyon ellenkezett, ő meg pláne nem, hisz szerette a hasát.

Mielőtt neki kezdtem a vacsorának még felugrottam a netre, hogy megnézzem az üzeneteim. Úgy másfél hete levelezgetni kezdtem egy sráccal, aki igen pozitív hatást gyakorol rám. Ugyan nem ismerem, de nem félek neki őszintén beszélni. Mivel kíváncsi egy ipse, így leírtam neki az egész sztorit nagy vonalakban. Na, már most nem csak erre, hanem maga az egész életemre is kíváncsi volt, így nem kérettem magam, egyik alkalommal írtam neki egy igen hosszú, amolyan élet történetet. Azt hittem, hogy a pasikat ez untatja, mármint a sok női duma a szerelemről. A legtöbbje vállat von és éli tovább az életét, de Ő más volt. Teljesen úgy éreztem, hogy együtt érez velem. Hogy átérzi az egészet, amit én érzék, s nagyon úgy tűnt, hogy ő is abban szenved, mint én. Vágyakozik valaki után, csak nem mondja, ahogy én sem mondtam neki ki kerek-perec. Valahogy megnyugtat a tudta, hogy nem ismer személyesen. Persze ebben tévedtem, de erről majd később, ez egy másik fejezetben.
Mivel nagy mázlim volt, így mikor elküldtem neki az üzenetet nem sokkal utána válaszolt. Eredetileg nem kellett volna már látnom, mert főzni indultam, de hát ilyen a net. Oda ragasztott a székhez.

  Yeon-rin:

Júj, te itt vagy? Micsoda meglepi.*-*
Mit csinálsz most? Tetszett a beszámolóm? :)

Dong-min:

Ülök a kádban és lógatom a.... :D És tetszett. ♥

Yeon-rin: 

Na, ne ugrass. Komolyan kérdeztem. 

Mert, ha semmit, akkor segíthetnél 

kitalálni, hogy mit főzzek Youngseo-nak. :)

Dong-min:

Komolyan mondtam, ott ülök, és tényleg lóg. :DD

De a legényedre áttérve...csirkét. Én is szeretem a csirkét

és biztosra veszem, hogy ő is szereti.

Yeon-rin:

Akkor kösd fel, és majd nem lóg. :P

A tippet meg kösz. Legalább megerősítetted bennem, azt

amit csinálni akartam.

Dong-min:

Egyszer nekem is főzhetnél. Kicsit unom már a gyors kaját...haj...

Miattad most megkívántam a csirkét...:(
Yeon-rin:
Egyszer találkozhatnánk, mit szólsz? Benne lennél?
Dong-min:
Jó lenne, de nem lehet. Úgy érzem,
hogy nem jönne össze, ne haragudj.
De képzeletben tényleg főzhetnél nekem. :*
Yeon-rin:
Miért nem? Hát most mondtad, hogy jó lenne...
Dong-min:
De a munkám nem engedi, szépségem.
Ne haragudj rám miatta. :( ♥
Mennem is kell, tudod.. Főzz annak a fiúnak finomat,
én meg elképzelem, hogy nekem főzted. ...
Már érzem az illatát és az íze...*megnyalja a száját*
Majd még beszélünk. Chu-chu ♥

Dong-min kijelentkezett.

Vele is csak egy baj van, hogy ugyan olyan, mint egyesek, akit próbálok elfejteni. Bár meg kell hagyni, hogy Dongmin sokkal aranyosabb. Vicces, néha szigorú, szókimondó, és mérhetetlenül kedves, de ott van benne az az utánzás, mint Redben. Néha úgy elképzelődök, hogy vajon hogy nézhet ki. Leírta magát, hogy milyen, én elképzeltem, de azon kívül. Sajnos így is leginkább csak Guojinre hasonlítom, holott biztosra veszem, hogy teljesen eltér a két srác.
A beszélgetés után megfőztem, ahogy az ajánlatot kaptam Dongmin-ahtól, csirkét csináltam. Jerry szinte meg volt szédülve, mikor megérezte a sült csirke illatát. El akartam zavarni, de ott legyeskedett, s míg bámultuk, hogy sül, felbontottuk a bort. Én keveset kértem, de nagyon finom volt, így repetáztam. Egy szerencsém volt ezzel. Még pedig az, hogy tényleg csak meg kellett várni, hogy megsüljön, ugyan is, annyira belekezdtem Youngseoval a repetázásba és a "...még egy picit, de csak egy utolsó kortyot.."-ba, hogy az üveg tartalmának a fele elfogyott. Komolyan fejbe vágott már a második pohár, de egyszerűen itatta magát az a bűnös ital. Nagyokat nevettünk egymáson Jerryvel, s mindenféle hülyeséget kitaláltunk. Például azt is, hogy ő felszívta szívószállal a bort, majd annak másik felét én bekapva megittam. Vagy azt, amikor egymást kezdtük el itatni úgy, hogy becsuktuk szemeink, s csak tapogatunk. Mondanom sem kell, hogy Jerry keze véletlen mindig mást tapogatott az arcom helyett, de csak nevettem rajta, s jó helyre tettem kezét.
A vacsorából nem lett semmi, mert ugyan kész lett, de a gáztűzhely tetején hagyva várt ránk, de mi tettünk rá. Amint a darabolt madárka kikerült a melegből, átmentünk a nappaliba, ahol tovább ittunk, és tettük a hülyeséget, egészen addig, míg egy ügyetlen páros táncból kifolyólag Youngseo alá kerültem. Akkor is csak nevettem, ahogy ő is, de mikor rájöttem, hogy hogy is állunk, már csak mosolygásra váltottam. Elégedettség tükröződött a szemében, s egyfajta hívódás is, amihez túl részeg voltam, hogy megfejtsek. Izegni-mozogni kezdtem, miután lement egy menetnyi szemezés.
- Youngseo.. nyomsz ... odalent... - nyúltam le minden habozás nélkül, s kotorászni kezdtem ágyéka felett nemsokkal.
- Sajnálom, ha már a lábaid közé fogadtál ne számíts másra. - nevette el magát, amire nekem is ez volt a válaszom.
- Te hülye! Én az övcsatodról beszélek. - bontottam ki neki azt, majd azzal a mozdulattal pár rángatás után kihúztam farmeréből. - Ah~ így sokkal jobb..- nyögtem fel, miután feldobtam azt a kanapéra. És tényleg sokkal jobb volt úgy, hogy nem nyomódik egy hatalmas izé a hasamba, ami még ráadásul előre fele helyes vacokkal volt feldíszítve. Sose tudtam kinézni mit akar ábrázolni, de nem is ez volt a lényege. Jerry szerint az alatta lévő dolog sokkal inkább kinézhetőbb. Kicsit sem utalt semmire..áh~
- Tévedsz, picinyem. Ettől én tudok sokkal-sokkal jobb dolgot is. - suttogta halkan ajkaimra, míg egyik, eddig támaszkodó kezével eligazgatta hajam nyakamtól.
- Tudom... - suttogtam vissza, majd miután mélyen elmerültem szemeiben, megcsókoltam.
Igen, most én tettem meg, mert vágytam rá. Azt ugyan nem tudom, hogy a pia miatt, vagy az miatt, mert Dongmin másfél hete azzal tömi a fejem, hogy adjam be a derem Jerrynek, és legyek boldog, ha már megtehetem. Végtére is igaza van, de félő, hogy ezek után megint bele fogunk esni abba, amibe nem is olyan rég. A mély elhidegült hallgatásba. Viszont az majd csak ez után lesz, ha lesz, ez pedig most van. Nézhettek hülyének, és olyannak, aki azt sem tudja mit akar, de ki akarom élvezni az élet adta legjobb pillanatokat, s most adott egyet Jerry személyében. Ebben biztos voltam akkor, amikor az én "véletlennek" tűnő csókom után Youngseo nagy mohón és felszabadultam igen csak nekem esett. Annyira gyorsan váltott, hogy kellett pár másodperc, mire utol értem vehemenciájában, de amikor sikerült, onnan már nem volt megállás.