Köpni, nyelni nem tudtam a látványtól. Sötét volt még mindig, de az agyam, és szemem együttesen képes volt őt tisztán látni. Semmi, és senki mást csak őt. Pontosan tudom, azzal, hogy tovább léptem nagy nehezen, még nem jutottam el odáig, hogy végleg búcsúzzam tőle. Pusztán csak reméltem, hogy idővel tényleg egy "rossz" emlék marad minden az, amit bennem hagyott. Ám talán még rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ezek után még megjelenik, s felborít mindent. Megint. Annak örülök, hogy láthatom. Annak is, hogy nincs baja, ahogy azt sokáig sulykoltam magamban, és annak is, hogy Youngseo nem látja. - Az utóbbit tényleg nagyon reméltem.
Szemem pásztázta az övét, s vártam, hogy megszólaljon, vagy legalább megmoccanjon, és történjen meg, aminek meg kell történnie. Semmi olyanra ne gondoljatok most, hogy elvonszol magával, letérdel és szerelmet vall, majd ráborulok sírva, elmondom ugyan azon érzelmeim iránta, s már megyünk is szobára, onnan pedig boldogan élünk, míg meg nem halunk. Erről szó sincs. Pusztán a kínos beszélgetésen akarok már túl lenni, vagy azon, amiért jött. De miért is jött?!
- Rég láttalak, zseb nyuszi. - mosolyodott el féloldalasan, amitől akaratom ellenére is majd elolvadtam. Nem sok, mert egy féloldalas mosoly - ami felér akár egy kajánnal is -, tényleg nem sok, de ennyi idő után nekem többet jelentett bárminél. Na, meg szívemnek is, ami olyan hévvel kezdett el zakatolni, ami már szinte rendellenes. De ő nagy mestere volt ennek a dolognak, sokszor váltotta ki belőlem.
- Leléptél, és még csodálkozol? - támadtam rá, ami meglepett még engem is. Leszedtem kezeit és eltoltam magamtól, mint, ha csak egy idegen részeg lenne, aki a buliban be akarna cserkészni. - Tovább léptem, minek jöttél? - folytattam igazán jeges hangnemben. Fájt vele így beszélnem, de, ha nem akarom megint átélni az utóbbi majdnem három hónapot, akkor kénytelen vagyok így cselekedni.
Ahogy megszokott tőlem, ugyan úgy néztem most is rá. Szavaim jéghidegek voltak, de biztos voltam abban, hogy szemem más sugall, ahogy belül a szívem is. - Még jó, hogy azt most csak én érzem, és más nem.
- Csak látni akartam, hogy jól vagy-e!? - nem változott. Kinézetre talán, mivel igen vékony arca lett, és vállai is, mint, ha keskenyebbek lennének. De a ruha is sokat tehet e részből, nagyon is sokat.
- Kösz, jól. Így szerintem mehetsz is. - kaptam fel táskám, és azt a kis holmit, amit pár perce kiejtettem kezemből. Menekülni akarok innen, el, messze tőle. Nem akarom tovább látni, mert, ha meg kell tennem, akkor nem lesz elég erőm ahhoz, hogy ilyen szemét legyek vele, mint most.
- Vele vagy, igaz? - mutatás, és megnevezés nélkül is pontosan tudtam, hogy kiről beszél. Legszívesebben a képébe ordítottam volna, hogy:
"Igen, cseszd meg! Vele vagyok! Nem várhatok rád örökké! Te kényszerítettél bele, így ne kezdj el még véletlen se vádaskodni, vagy kioktatni!"
De ehelyett, csak sarkon fordultam és kiléptem a sötét teremből. Reméltem, hogy utánam jön, és én majd hátranézve jobban láthatom, nem csak olyan félhomályban, mint bent.
- Láttam, és tudomást is szereztem róla! - vágta ki
az ajtót, s egy kis várakozás után - mert gondolom azt várta, hogy megállok vele vitázni, vagy legalább megfordulok - szaladni kezdett utánam.
- Nem érdekel Guojin! Semmi sem érdekel. Számomra te meghaltál azon a napon, amikor kiléptél Jerry ajtaján és otthagytál! - köpködtem magam elé, e hazug szavakat - Nem érdekel többé semmilyen hülye kifogásod, nagy szerelmi vallomásaid. De még az sem, hogy megbántál bármit is!
- Állj meg! - kapta el csuklóm nagy hirtelen, amire visszafordultam. Nem akartam, de annyira igyekeztem tőle távol maradni, hogy sietésem miatt szinte visszarántott.
- Hagyj békén! Nem kellesz nekem! Nem is kellettél soha nekem! Egy játék voltál, amivel jót szórakoztam. Halott vagy! Érted? Halott! Ezek után nem értem, hogy egyáltalán mit akarsz tőlem!?
- Ne hazudj nekem, de magad meg főleg ne! - kiabált rám, amitől egy pillanatra megszeppentem, és észhez tértem. Visszajátszva fejemben az imént mondott szavaim, elsápadtam. Megingott a nagy erőm. Úgy érzem, hogy a falat, amit ellene építettem fel, ő könnyed mozdulattal rúgott szét. Utálom ezért. Utálom!
- Nem hazudok én senkinek. Elhagytál még azelőtt, hogy a tiéd lettem volna, így ne csinálj úgy, mint, ha bármi miatt is magyarázattal tartoznék neked. Csak élvezd ki, hogy ugyan azt kapod vissza, mit adtál! - rántottam ki kezem az övéből, s tovább álltam. El fog törni a mécses, érzem. Alapból sem szeretek vitatkozni, a hangos beszédet sem szeretem. Olyankor mindig úgy érzem, hogy hibás vagyok, még akkor, ha semmi közöm sincs hozzá, de jelen pillanatban sajnos erről szó sem volt. Ugyan hibás azt hiszem tényleg nem vagyok, de részese az egésznek igen.
Remegtek lábaim, kezeim, s ajkam. Kiérve az épületből pedig egyből sírásra zendítettem. Ahogy lépkedtem, ugyan úgy potyogtak könnyeim. Nem értem mit akar elérni ezzel. Ha elment, miért nem maradt ott, ahol volt? Miért most kell visszajönne, mikor kezdem elfogadni, hogy nem kellettem neki? Miért ilyen szívtelen tuskó? Miért? Hah, Miért?
Hátra nézni sem mertem. Féltem, ha megteszem ott lesz majd, és követ, hogy tovább folytassa kínzásom. Pársarokkal később, azért még is csak ellenőrzést tettem. Addigra nyugodtam valamelyest le. Szívem sem zakatolt annyira, és könnyeim sem folytak már, csupán az a belső remegés tartott fogva, ami azóta van jelen, mióta megláttam. A sarki butik nagy üvegének támaszkodtam, s elgondolkoztam egy picit. Rendezni akartam magamban a dolgot, és bekötni a feltépett sebet. Nem akartam, hogy vérezzen, azt meg pláne nem, hogy Jerry meglássa. Valahogy el kell felejtenem az elmúlt fél órát, de ahhoz mi kell? Alvás! Naná, hogy az. Sokszor segített már, így újult erővel lódultam haza. Otthon ledobáltam cuccaim, becsuktam az ablakot - amit a szellőztetés miatt hagytam úgy-, és bevetettem magam az ágyba. Becsukott szemeimmel csak az alvásra koncentráltam, ami nem akart hozzám találni. Forgolódtam, helyezkedtem, de még úgy sem. Nyugtalanított a dolog, az meg főleg, hogy a közelben van. Nem tudom hogy, nem tudom miért, de szabályosan éreztem a jelenlétét.
- Csak felzaklatott.. visszament oda, ahol volt. Elment, és többet nem fog keresni... - suttogtam a magam megnyugtatására, míg az egyik plüssöm átölelve húzódtam össze. Úgy maradtam néhány percig, aminek az lett az eredménye, hogy sikerült szép lassan lenyugtatnom magam. Még mindig nem voltam álmos, de a remegés sem kínzott már. Úgy maradtam a csendben, és mozdulatlanságban addig, míg a telefonom rezegni nem kezdett. Arra kinyitottam a szemem, s utána nyúltam. Jerry üzent, hogy az este ugrott. Még később érnek haza, mint, amire számoltak, így zárkózzak be rendesen, és vigyázzak magamra. Sóhajtva dobtam magam mellé a telefont, de meg is könnyebbültem. Nem kell pár óra alatt helyre jönnöm, elég, ha megteszem reggelre, s így meg akkor most nem is kell aludnom, elég lesz este. Ennek fényében kievickéltem az ágyból, s lefoglaltam magam. Jobban mondva elmentem Dongminnek panaszkodni. Rohanhattam volna Soyunhoz is, de annak az lett volna az eredménye, hogy elfecsegi Luminnek, ő meg majd Jerrynek, ami meg nem jó ómen.
A nap többi részében tettem-vettem a kis lakásban. Amit még nem takarítottam ki, azt most megtettem, s egy laza vacsit is összedobtam magamnak. Estére lazító fürdőt terveztem be, és egy film megnézését jó nagy adag fagyival. Igaz, hogy nem ehetem, de teszek rá. Kell a lelkemnek a fagyi, slussz-passz.
Ahogy elterveztem úgy is lett. Valami vígjátékot adtak, így az elé telepedtem le a fagyisidobozzal. Addigra úgy éreztem, hogy az egyedüllét, a fürdő és a takarítás meghozta hatását, s vissza kerültem a találkozás előtti állapotba. Örültem neki, és, ha még olyan kedvem lett volna táncoltam volna is, de a fagyi az fagyi. Azt táncra nem szabad lecserélni.
A film végére kiürült a dobozkám, s kellőképpen voltam elfáradva, így nyugodt szívvel indultam meg lefeküdni. Mikor megtettem azt, épp egy veszekedés szűrődött át a szomszédból, ami késleltette a tervem, hogy én aludni térjek. Ráhúztam ugyan a fejemre a takarót, de kevés volt, így jó ideig néztem ki fejemből a sötétségbe, míg a szomszédok be nem fejezték, én meg nem kezdhettem el a szunyát. Fogalmam sincs mennyi időre vontam el magam a világtól, amikor is nyitódni hallottam a lakásom ajtaját. Félálomban biztos voltam benne, hogy Jerry jött át még is csak, vagy kéredzkedett el, hogy meglepjen. Így hát nem is foglalkoztam vele, mivel az ajtó zárva volt, kulcsot meg csak neki adtam.
Egy darabig eltartott, míg a személy, aki kései vendég ként jött, betalált hozzám. Az igazat megvallva már épp azon voltam, hogy kimegyek és megnézem, hogy mivel szerencsétlenkedik ennyit - ami egyébként nem vall rá, mivel megérkezés után talán fél perccel az ágyban szokott landolni. Ezt már azért sikerült megtanulnom a három hónapos együttlakásunk közben. -, mikor meghallottam a szoba padlón a lépteket. Arrébb csúsztam, hogy elférjen, de meg nem fordultam. Lustának éreztem magam ahhoz, hogy felesleges mozdulatokat tegyek.
- Azt mondtad, hogy nem jössz ma. - dünnyögtem behunyt szemmel, mikor megéreztem az ágyra mozgását. Úgy vélem valamijét levette, mert csak ezek után bújt a takaró alá. Más illata volt, mint szokott lenni. Talán új tusfürdője van? Vagy megint Taehee-t szeretgette agyon? Az utóbbi inkább valószínűbb.
Mikor választ nem kaptam, nem foglalkoztam vele. Biztos fáradt, amit megértek. Annyit még a bazári majmok sem ugrálnak, mint ők egy nap.
Ekkor húzodott közel a hátamhoz, majd átölelt, s szorosan odafogott magához. Kényelmetlen volt, így kihúztam karom karja alól, s a fölé, meg a takaró fölé pakoltam ki, majd kényelembe fészkelődve magam nagyot szusszantam, s igyekeztem visszatérni az alvás fázisába. Ami nem ment. Márpedig azért nem, mert a kéz, ami átölelt épp kezdte kikutatni ruhám alsó részét, amit megtalálva felemelt, s alábújt. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, így csak kicsit moccantam meg. Még, amikor lassan simogatva feljebb tolta mancsát, sem éreztem tolakodónak a dolgot. Bevallom, még tetszett is, így picit elmosolyogva bújtam hozzá még jobban.
Nem volt messze arca a nyakamtól, mivel éreztem minden egyes lélegzet vételét, és azt is, ahogy tüdejéből távozik a levegő. A meleg, ami nyakam felé áramlott, megmozgatta nyakam körüli érzékeim, ezáltal megbizsergetett. Ez is jól esett, az meg főleg, amikor picit megemelve fejét, lassan, szinte felkészítve a következő tettére, nyakon csókolt. Ez után nem távolodott el, hanem ajkait - és feltehetően orrát - végig húzta annyira, amennyire azt mozgása engedte. Talán a fél éberségem, vagy a fél alvásom miatt kuncogni kezdtem.
- Oppa, elég. A végén nem bírok elaludni. - kuncogtam tovább, míg megigazítottam fejem a párnán, s felsőm alatti kezébe kulcsoltam kezem, így megállítva simogatását azon tájon. Megbeszéltük a dolgot. Nem lesz összebújás, míg úgy nem érzem, s bár ember vagyok, én is ugyan úgy felizgatható vagyok mint más. Csak jobb szeretem, ha nem teszik meg, mert azért nem épp kellemes utána úgy maradni. Tiszteletben tartom azt is, hogy pasi, és neki azt hiszem nagyobb az igénye az ilyenre. Szájhagyomány útján terjedve mindenki tudja, hogy kevés az olyan, aki az ágaskodó micsodájára fittyet tud hányni.
Ekkor nyugton maradt egy kicsit, de csak alig fél percet, amikor keze megint támadásba lendült, majd felkönyökölve ugyan azt folytatta, amit eddig. Megint kuncogni kezdtem.
- Youngseo, ne játssz, megbeszéltük. Ezzel csak magaddal cseszel ki. Mondtam, hogy szólni fogok, ha... - nem tudtam befejezni a mondatot, mivel miután elengedtem a kezét, ő egyből délibb tájakra evezett, ráadásul igen céltudatosan. Na, már most úgy volt, hogy megfordulok, és kicsit határozottabban szólok rá, hogy nem akarom, hagyja abba, mielőtt valami oknál fogva meggondolnám magam. Eredménytelenül, mivel úgy befészkeltem magam mellkasához, hogy lehetetten volt ezt a manővert véghez vinni. - Youngseo, kérlek... - sóhajtottam lemondóan, meg némi elkapott vágyfokozott hanggal fűszerezve. Abba hagyta, s reméltem nem haragudott meg, és ebben nem, de másban tévedtem.
Kihátrált kezével fehérneműmből, majd köszönetképpen hátranyúlva megsimogattam az arcát. Alig értem hozzá ujjaimmal, de reméltem érti a hálám e apró jelét. Valahol itt rontottam el az egészet. Amit úgy volt, hogy visszaveszem kezem, ő egy gyors mozdulattal már maga alá is húzott, s fölém tornyosult. Mielőtt bármit is mondhattam volna, számra tapadt. Finoman csókolt, amit viszonoztam neki. Úgy voltam vele, ha a lábam nem is teszem neki ma sem szét, attól ezt megengedhetem vigaszdíjnak. Elvégre a csók egy párszor megtörtént közöttünk, így a barátnője ként meg érdekes is lett volna, ha nem. Bár, ami nagyon feltűnt, hogy máshogy csókolt. Nem akartam senkiéhez hasonlítani, főleg nem azéhoz, akire most hasonlítanám, így elhessegettem az összehasonlítási dolgot a fejemben.
Annyira belekezdtünk a dologba, hogy azon kaptam magam, mennyire rossz úton jár a kezem. Nem, nem ott, még nem, de a hátát póló alatt teljesen bevándoroltam, s már épp indultam meg előre, amikor levált ajkaimról, s nyakam vette birtokba. Addigra lábaim közé fúrta magát, kezével pedig egyik combom tartotta fogva.
"Ebből, hogy szabadulsz ki, hülye lány?" - Futott át az agyamon egy kisebb jól eső sóhaj után. Véteknek éreztem azt a halk hangot, de annyira jól esett az e fajta foglalkozása velem, hogy nem tudtam visszatartani. Belemarkoltam hajába, amire ágyékát közelebb nyomta az enyémhez. Éreztem a bajt, és azt is éreztem, hogy ebből én ma nem jövök ki jól. Már csak azért sem, mert megindult a válaszom ezekre a dolgokra. Bizseregtem ott, ahol nem akartam. Állni próbáltam a sarat, de nem ment. Elgyengültem azután, miután újra ostrom alá vette a déli tájékot.
Tettek jöttek tettek után. Feladtam az elveim is, és engedtem a testi vágyaimnak. Viszonoztam minden egyes érintést, amit kaptam. A fejem elvesztése után úgy gondoltam, hogy talán ez majd segíthet abban is, hogy igazán megszeressem oppám, és ne csak üres szavakként mondjam neki az "én is szeretlek" szavakat. Nagyon reméltem azt az oppciót, így ténylegesen elengedve magam adtam át testem neki, amit igen hálásan fogadott. Ami zavart egy picit, hogy egyszer sem szólalt meg, de még egy apró kis dünnyögés éléig sem. Szóvá akartam tenni neki, de ahogy húzta az agyam képtelen voltam megemlíteni neki. Talán ő így szereti. Na, igen. Azt volt a másik sejtésem, ami miatt meg még úgy letettem arról, hogy ezt az orra alá dörgöljem. Meg hát biztos rég volt neki az előző, ennyi várakozás után meg inkább kiélvezi, mint sem fecsegjen.
Amikor oda került a dolog - értem a teljes eggyé válásra - picit habozva húztam el az időt. Vártam, hogy megkérdezi, hogy van-e valami baj, hagyjuk-e tényleg abba, vagy ilyesmi, de túl gyorsan folytattam a dolgot ahhoz, hogy meg is szólalhasson. - így éreztem legalább is én. A behatolás után, szapora pulzussal, a dolgok közepén eszembe jutott egy film, amikor magára fogatott, így pozíciót válva. Tudom, hogy hülyeség, de ott a pasi azt akarta, hogy mondja ki a lány a nevét. Mivel Youngseo efféle kedvelésit nem ismertem, gondoltam egy nagyon halk, de tényleg nagyon halk Youngseo-val bepróbálkozok. Amint megtettem, hát hogy is mondjam... Mint, ha nem tetszett volna neki, mivel visszalökött az ágyra, s úgy viselkedett, mint egy felbőszült oroszlán. Meg akarta mutatni, hogy ő az alfa hím. - Én legalább is így éreztem. - Körbenéztem kutyafuttában a sötét szobában, de nem nem láttam semmit és senkit, csak félig meddig az ő alakjának körvonalát. Attól tartok felbőszítettem. Bár a jelenlegi viselkedése meg igen csak imponált. Belekapva az ízébe, tovább folytattam nyöszörgésem, s hogy kapjak még a szadista megnyilvánulásából, újra elmondtam neki ugyan azt. Egy visszafojtott mérges nyögés után nyakamhoz hajolt és bele harapott, míg jobb kezem fejem mellé fogta szorosan. Úgy volt, hogy oldalba vágom bal kezemmel, de olyan ütemet kezdett el diktálni, amitől nem lett ütlegelés, hanem ágynemű markolászás. A percek haladtával éreztem a végem. Nem tudtam másra koncentrálni, csak hogy adjon, adjon és adjon még magából. Nagyon közel akartam érezni magam hozzá, így magamhoz húztam annyira, amennyire csak lehet. Kissé nedves felsőteste, meleg lélegzetei nyakamnál csak olaj volt a tűzre. Mindenre téve megtöltöttem hangommal a szobát, s becézgettem. Talán még kicsit mélyebben hátába is szántottam, amivel sikerült az első kéjes nyögését kicsalogatni. Nagyon örültem neki. Szabályosan büszke voltam magamra, egészen addig, míg a finis előtt oda nem hajolt fülemhez, hogy bele súgjon pár szót.
- Az enyém lettél, úgy hogy nem is akartál... - harapott meg egyidejűleg a felismeréssel. A felismeréssel, ami nagyot dobbantott a szívemen az előtt, hogy átengedtem magamnak a teljes testi gyönyört.
- ..Guojin...- Semmit mást sem tudtam kinyögni ezek után, de ezt is a lehető legnagyobb élvezet közben.
- Bizony, nyuszikám... - kuncogott bele a fülembe, majd újabbat harapott belém, ami még nagyobbra sikerült, mint az előző. Biztos voltam benne, hogy nyoma marad, de annak is, amit én hagytam nyakán, a körmeimmel, míg véletlen oda nem kalandozott kezem mellkasáról.
