30. Fejezet /Yeonrin/

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy Red bukkant elő, az téved. De még akkor sem találta el a dolgokat, ha Jerryre szavazott, mivel a hűvös szempár tulaja nem más, mint Tatsuya. Igen, az a Tatsuya, aki nem is túl rég félholtra verte Guojint, miközben vigyorgott. Nem tudom mit kereshet itt, talán csak a véletlen, hogy erre járhatott, bár az ilyen véletleneket nagyon nem szeretem. Viszont félő, ha meg épp keres valakit, akkor nagy bajban vagyok, mivel - mint tudjuk -, én Red kilétéről semmit sem tudok. - Feltéve, ha őt keresi, de kétlem, hogy mást keresne. Vagy még is? - Jó, tudom. A forgatás meg minden, de, amikor vallótóra fog majd és én beszélek, akkor nem fogok kicsit sem hazudni, mikor azt mondom: "Nem tudom, hogy hol van. Semmi közöm sincs hozzá!"

    Mikor épp nyitni készülne Suya a száját, akkor esik le, hogy nem is egyedül vagyok. Hirtelen meg is feledkeztem Hyunwooról, ami nagyon nagy vétek, mert csak azt játszottam végig sebtében a fejemben, hogy egyedül tagadok.

- Ha megbocsájt. - Engedi el T.O a kezem, s fog át vállamnál, míg magával húzva igyekszik kikerülni a nyúlánk, apró sátánt. - Gyere, jagiya. - Pöcköli nekem e szavakat, mire szinte szellemet látott fejjel pillantok rá, s megfeledkezek Tatsuya jelenlétéről. Ha egyszer az életben díjat osztanának a hirtelen megfeledkezésből, akkor tuti elvinném azt, minden gondolkozás nélkül.

Az életben nem gondoltam volna, hogy Hyunwoo szájából ezt hallani fogom e szót. Egy rész azért, mert nem hiszem, hogy tényleg olyan szoros barátságunk lenne ezek után... a ma este után... másrészt meg... Mit tudom én, a lényeg, hogy igencsak lesokkolt a művész úr egy szempillantás alatt.

- Nocsak, már is lecserélted a mi kis főnökünket? - Fordul meg Tatsuya mondandója közben. Ezt is csak azért tudom, mert, ahogy Hyunwooról leveszem a szemem, ráemelem azt a vállam felett.

Zsebre tett kezei, és szemébe lógó tincsei - ami egyébként egy-egy megszökött tincs hanyagúl összegumizott hajából -, rosszalló benyomást tesznek rám. De nem pánikolhatok, meg annyira azért nem is menne, mert a bor ki-ki kapcsolja azt az áramkört a testemben. Hogy bánatomra, vagy sem, az majd kiderül. Viszont mérhetetlen vágyat érzek arra, hogy odakiabáljam neki az igazat, meg azt, hogy jobb, ha keres mást, akit baszogatni tudna. Ennek fényében megfogom Hyunwoo kezét, s leemelem vállamról, míg kifordulok alóla, s indulok meg vissza, az apró sátán felé.

- Yeonrinie~ - nyújtja el T.O a nevem, míg utánam kap, csak hát éppenséggel nem bírt megfogni. Gyors léptekben próbáltam tőle menekülni, hogy megakadályozzon a kibontakozásomban. Csak helyére akartam tenni a dolgokat, és nem lekoppintani szegényt Hyunwoot. Vagy is igen, de csak addig, míg megvilágosítom kicsi Suya elméjét az igazságról.

- Várj meg ott, Hyunwoo! - Állok meg, míg fejem félig elfordítva lesem vacsoratársam. Megáll, s nekem ez elég is. - Mindjárt jövök.

- Na, de jagiya, nem mehetsz oda! Nem érted?! Gyere haza, ahogy terveztük, és hagyd azt a balfaszt ott ahol van. - Oh, én édes Istenem! Leakadhatna erről a "jagiya"-zásról. Lassan én érzem magam rosszul, amiért totál hülyén nézek minden egyes kiejtésénél. A másik meg, szegény T.O ezek szerint semmit sem tud e férfi kilétéről, ami baj, mivel még a számomra is alig ismert fazon nagyon nem szereti, ha a vérét szívják. Én meg bajt nem akarok, főleg nem Hyunie kárára.

- Oppa - ha már elkezdett valami hülyeséget, akkor vigyük végig, bár az biztos, hogy erről még ki fogom faggatni. Csak Red meg ne tudja, mert széttépi... ahogy szerintem Jerryvel is szívesen megtenné. Letagadja, de látom rajta. - Csak szeretnék egy kicsit elbeszélgetni az ÚRIemberrel. - Hangsúlyozom ki az Úri szót, hogy kukacoskodás nélkül érezze az iróniát. - Egy perc, és ott vagyok. - Teszek végre pontot a mondandómra T.O felé.

Tatsuya önelégült vigyorral méreget, míg oda nem érek hozzá. Még mindig ugyan akkora, mint volt, bár nekem most mint, ha magasabbnak tűnne, ami hülyeség.

Elé érve, ahogy megint belenézek szemeibe, hirtelen el is felejtem, hogy miről is akarok neki prédikálni. Csak állok ott, mint tehén a kerítés túloldalán az idegent bámulva. Szép hasonlat, tudom, de jobb most nem jutott eszembe a nagy kavalkádban.

- Hallgatlak, cicus. - Piszkálja ki egy kósza tincsem arcomból, amit a szél igazított oda. Az is feltámadt kissé, bár elviselhető, de a hajamat piheként dobálja.

- Ha hozzád ér, kinyírom! - Topzódik Hyunwoo a hátam mögül, amire megfordultam és rosszalóan néztem rá. Semmi kedvem végig nézni egy Tatsuya vs. Hyunwoo vérfürdőt, amiből nem T.O jönne ki győztesen, az már szent!

- Shhhhh! - Pisszegem le, s intek kezemmel, hogy menjen arrébb, amire nem mozdul, de legalább csendben van. Visszafordulva, Suya a nyakát ropogtatja, mint, ha lassan készülne valamire. Azt elakarom kerülni, így nagy levegő után belekezdek.

     Aprólékosan semmit sem mondtam el, csak nagy vonalakban felrajzoltam neki a helyzetet. - Már, ami rá tartozik. Főleg azt, hogy mennyire is gyűlölöm őket, amiért tönkre tettek mindent. Nem szakított félbe egyszer sem, amit furcsálltam, de annyira belejöttem a mondandóm kiadásában, hogy elsiklottam a felett is, hogy mennyire nyugodtan viselkedik. Mint, ha csak egy barátnőmmel állnék szembe, s panaszolnám neki, hogy mekkora egy seggfej az a pasi, amelyikkel most voltam randin, s pocsékoltam rá az időm. Néha nagyokat szusszant, máskor meg eldöntött fejjel nézett úgy, mint, aki majd elalszik. De még ekkor sem hagytam abba. Úgy voltam vele, ha már ennyire belejöttem, addig regélek, míg fejbe nem lövi magát unalmában, vagy fordul sarkon, s hagy itt.

Egy részben biztos voltam abban, hogy Hyuniet már megeszi a fene ott, ahol van, meg abban is, hogy Tatsuya vérmérséklete se marad mindig ilyen. Bármennyire is járt a szám, az elmém valahol mélyen cseszegetett, hogy kérdezzek rá, amiért itt van. Mert azért kicsit hihetetlen, hogy pont itt, és pont most bukkan fel. Hülye vagyok, de ennyire nem.

Mikor nem bírtam szusszal, s kifogytam a mesélésből, szünetet hagytam. Gyorsan kutattam még magamban valamit, amit rázúdíthatnék, de azt hiszem nincs más, ami rátartozna. Mondjuk, eredetileg még ez sem tartozott volna, de mindegy.

- Befejezted, cicus? Kész, vége? Mert, ha igen, akkor örömmel hallom, hogy ennyire elfoglalt vagy mostanság. - Kikerekedtek szemeim. Ez meg miről beszél? Nem is vagyok elfoglalva! Figyelt ez egyáltalán rám, vagy csak az első és utolsó mondatra? Menjen a pokolba, ha ennyire egy.. egy... áh! Had ne mondjam ki! - Csak tudod, szivikém, akad egy kis baj... - Sóhajtozik, mint, akit annyira nyomaszt a dolog. Kíváncsivá tesz, holott már rég menekülnöm kellett volna előle - ismerve a profilját.

- Na, még is milyen baj? - teszem fel csak úgy magamban, míg nézek rá kérdőn, s velem ellentétben, ő igen is szereti húzni az időt.

- Holnap gyere ide reggel hatra. Öltözz kényelmesen, de csinosan. Nem szeretek toprongyos lányokkal mutatkozni. 

- Még is minek? - Csúsztatom ki kérdésem félhangosan. 

- Ne kérdezz, csak gyere, ha kicsit világosabban akarsz látni. A te érdeked, nem az enyém. Ha késel, akkor megszívtad, mert nem várok. Ahogy hat órát mutat az órám, indulok, veled vagy nélküled. - Néz az órájára, majd bólint egyetértően, és sarkon fordul. 

     Bambulva, és agyam pörgetve jutok haza. Nem sokat szóltunk egymáshoz Hyunwooval, de mikor kérdezett én rövid és eltérő válaszokkal leszereltem. Nem volt kedvem beszélgetni, meg a bor felszabadító ereje is eltűnt, így inkább már álmos voltam, mint eleven. Udvariasan elköszöntem tőle, és természetesen megköszöntem az estét, azt hozzátéve, hogy remélem lesz még részem hasonlókban, mert élveztem a társaságát. Hasonlót mondott ő is, majd egy gyors meghajlás után megvárta, míg bemegyek, s ő is hazament. 

     Nekidőlve az ajtómnak elmélkedtem tovább. Úgy felhívtam volna Soyunt, hogy adjon tanácsot, de késővolt, meg biztos korán kel, arra meg nem számolhatok, hogy még mindig a fiúkkal szenved valahol. A fiúkról meg egyenesen Redfelé kalandoztam. Vajon mit csinálhat most? Ha egyedül van vajon érzi-e, hogy talán életem egyik legnagyobb baklövésére készülök pár óra múlva? Mert elfogok menni reggel. Agyam tiltakozik ellene, de szívem úgy érzi, hogy ezzel olyan dolgok kerülhetnek napvilágra, ami talán segíti utam. De Guojinre visszatérve, az is megeshet, hogy békésen szundikál, és álmodik valami szépet, amiben én nem vagyok benne. Ez az elképzelés szorítani kezdte mellkasom, és reflex szerűen kapok oda, mint, ha azzal csillapítanám. Felidéztem az estét, amikor itt volt, és nem is akárhogy. Tudom, hogy nem szabadna rá gondolnom, de egyszerűen nem megy. Tudom azt is, hogy mit ígértem magamnak, és ezzel ellentétben megint olyan dologba kezdek, ami őt érinti, és nem Youngseot. 

- Még egyszer utoljára... A magam megnyugvása ként... Lehet, hogy pont olyan tudok meg, ami még inkább eltereli érzéseim róla. - Nyugtázom magamhoz félhangosan beszélve, holott pont az ellenkezőjében reménykedek.

Hamar elérkezett a reggel, számomra még hamarabb. Az izgalomtól vajmi keveset aludtam, és még akkor is össze-vissza álmodtam mindenfélét, így inkább felkeltem, és magamba erőltettem egy nagy adag koffeint, míg a sötétségben úszó, de különböző színekben pompázó várost néztem. Hajnali négy van, de még ilyenkor is lehet hallani az utcán, valahol távol pár dudaszót. Már dugó lenne a főúton? Az már döfi....

     Hat előtt jó pár perccel értem ugyan oda, ahonnan pár órája kijöttem. Kezemben egy újabb adag kávéval, s bár ez nem olyan, mint a sajátom otthon, de bizakodom abban, hogy végleg sikerül felráznia. Tatsuya kérésére kényelmesen, de csinosan öltöztem - legalább is magamnak tetszem. Egybe ruhát húztam. Vajszínű a felsője, amin kis fekete pöttyök vannak, a hátán fekete szalaggal, ami végül is összetartja a ruhát azon a részen, meg a megkötése után szép masni alkot, a vállam meg épp, hogy eltakarja az a kis fodor, ami V-alakban, de ugyan olyan színben, s mintában díszeleg rajta. Alsó fele meg  fekete, combközépig érő nem tapadós szoknya. Egy hozzá illő barnás díszövvel dobtam fel, aminek az elején megint csak masni van, viszont, az nem lezser és lógó, hanem fix és tartós. Tudom, hogy érdekesen hangzik így, de nagyon is jól mutat, főleg a felső része. Táskát is viszek. Egy kisebbet és fehéret. Ez  bejövős a mai napra, pedig egy ideje csak tárolgatom. Cipőnek pedig egy krémszínű, magassarkú szandit húztam, aminek a csatjánál ugyanolyan színű, virágra emlékeztető gombóc van. Gondolom rózsának tervezték, de én ki nem nézem belőle. 

Tehát így vártam Tatsuyát, amikor is halálpontosan hat óra előtt egy perccel megérkezett. Még pedig egy hófehér Hyundai Genesis Sedannal. Imádom a morcos elejű autókat, ez meg megszentesítette minden vágyam. Legszívesebben agyoncsókolgattam volna ott helyben - persze nem Tatsuyat, hanem a kocsit. Szabályosan kiugrott a szívem, amikor meggyőződtem arról, hogy tényleg Suya jött azzal. Mert, hát előtte kételkedtem benne egy kicsit.

   Amikor lehúzta az ablakot, és kiszólt, kénytelen voltam abbahagyni a kocsi mustrálását, pedig elnézegettem volna egy darabig. Mivel sürgető volt a hangja, így meglódultam, de nem tudtam kiállni, hogy ne húzzam végig kezem a motorháztetőn és a lámpákon. Akár egy kicsit szexisebb klippben, amikor a csajok a kocsit megkerülve bájolognak a volánnál ülő pasinak. Mikor meg végre beültem, az új autó illata csapta meg az orrom, egy kis behatárolhatatlan, de kellemes illatú illatosítóval és az apró sátán erős, nyálcsorgató parfümével elkeveredve. A vigyort le nem lehetett törölni az arcomról. Sajnálatos módon ki kell mondanom, hogy szerelmes lettem! Még pedig egy autóba! 

      Menet közben megtudtam, hogy hova megyünk. A Seoul Grand Park-ba, ahol még életemben nem jártam, de hallottam róla.  1984-ben nyílt és mintegy 7.000.000 négyzetkilométeren fekszik. Hogy ez kacsa vagy sem, nem tudom, de szerintem az baromi nagy. Míg utaztam, utána nézem, hogy egy tó fut végig a közepén, és az állat kert mellett van benne botanikus kert; több éghajlati zónával, oktatási központ a fiataloknak és különféle kényelmi lehetőség áll rendelkezésre, amit én olyan üdülő félének határoltam be, és még egy kis plusz. Fóka és delfin show. Na, arra befizetnék szívesen. Kíváncsi lettem a helyre, de arra meg még inkább, hogy miért pont oda megyünk, mivel az nem épp a szánkban van. Viszont kifejezetten élveztem az utazást. Suya bömböltette a zenét leengedett ablakok mellett, míg úgy hajtott, mint egy vadállat. Egyszerűen pezsgett a vérem. Azt akartam, hogy minél messzebb legyen az a park, hogy minél tovább érezzem magam ebben az állapotban. Feszítettem az anyósülésen, mint, ha minimum én lennék az angol királynő, és az sem érdekelt, hogy Suya feltűnően méregette, miközben haladtunk vagy 160-al. Ha valamennyivel vonzóbb lett volna számomra, vagy mondjuk inkább más lett volna a helyén, az fix, hogy miután megálltunk volna elkapom egy körre - értitek a célzást, ugye?

Mikor odaértünk már teljesen fel voltam pörögve. A sebesség szárnyra kapta a lelkem, és magasra emelte, ahol nincs gond és fájdalom, a hajamból meg oroszlánsörényt csinált. Szinte repültem, és vigyorogtam, mint aki betépett, de csúnyán.

   Apró sátán elegánsan kiszállt, megigazította fehér, félig mellkasára tapadó pólóját, felhúzta fekete zakóját, s lezárta a kocsit. Most, hogy jobban megnézem, nem is rossz pasi ez a Tatsuya, csak a lelke romlott, ami meg nálam nagyon nem nyerő. Párat villogott a szépség - ő lenne az autó, csak hogy tisztán lássunk-, és mámorító pittyegés után lezárta magát. Innentől kezdve a védelmi rendszere bekapcsolt, engem meg aggasztott az a dolog, hogy ennek a gyönyörűségnek ez nem elég. Őröket kellene állítani hozzá, hogy a szél se érhessen hozzá. Megszállott az agyam, tudom, de egyszerűen, ha ennyire beleszerettem, védeném. Pedig nem az enyém... sajnos. 

- Hé, cicus! - Kiabál már visszafelé nekem sátánka. Ekkor kapok észbe, hogy megint a kocsit méregetem. - Szedhetnéd a formás lábacskáid, mert nem várok egész nap! - Int a fejével a bejáratféle, amire nőies kocogásba kezdek, míg utol nem érem. Fogalmam sincs, hogy mit tartogat a mai nap, de hamarosan úgy is megtudom.