Sétálok csendben mellette. Azt sem tudom, hogy mit nézzek, mert, hát szívesen szétnéznék, de közben lemaradni sem akarok semmiről.Elvégre fontos céllal jöttem ide, és jó lenne minél hamarabb átesni rajta. Ha rossz meg főleg...
Reggel lévén már igen sokan lebzselnek itt. A forgalom a parkon belül majdnem olyan, mint, ha Seoul központjában sétálgatnék. Ez kicsit meglepett, de nincs időm sokáig ezen álmélkodnom. Tatsuya csuklón ragadott és húzni kezdett az ellenkező irányba, amit nem értek. Ahogy beléptünk jobbra tartottunk, akkor most minek megyünk vissza?
- Gáz van. Kiszúrtak.. - mormolja maga elé, míg dühösen tekinget hátrafelé. Megfagyott bennem hirtelen a vér is. Egy az, hogy, ha neki is gáz van, akkor nekem még mekkora, a másik meg kik szúrtak ki? Én nem látok senkit, aki a normálon felüli lenne. Viszont, ha ez egy hülye ugratás lesz, én felnégyelem.
Úgy törnünk a népen, mint, ha feltörő kosok lennénk. Suya már szinte szalad, és ekkor jövök rá, hogy talán még sem ebben a cipőben kellett volna jönnöm. De ez is későbánat. Ha minden kötél szakad vagy elhagyom, vagy leveszem.
Egy hatalmas bukszussor mögé bújtunk el. Úgy kapkodtam a levegőt, mint, ha a maratont futottam volna le. Apró sátán szabályosan belelökött a növényzetbe, és úgy feszült rám, mint, ha védőpajzsot alkotna. A szívem vadul kalapált minden irányba, míg szemem ide-oda futkosott közötte és a háta mögött mászkáló emberek között. Mikor szóra nyitottam volna a szám, azt befogta, és még beljebb lökött a bukszusba. Éreztem az apró ágak karmolását a hátam szabadon hagyott felületén. Annyira azért nem fájt, de kellemetlen volt. Percekig álltunk ott a bokor közepén, a világtól elbújva, s néztünk. Néhány pillanatban ott tartottam, hogy elnevetem magam, de uralkodtam magamon, elvégre most úgy tűnik nem a nevetésnek van itt az ideje.
- Biztos, hogy itt vannak. Ne mozdulj meg! - Csendült fel halkan lökdösőm hanga, majd ezzel egyidejűleg elfordult tőlem, míg derekamon kezével ott tartott, ahol voltam, ő meg kinézett. Tiszta vicces lehet kívülről, hogy egy fej kibújik a sűrű, zöld falból.
- Kik? - Kapaszkodtam meg karjába, míg törtem előre, hogy én is kinézhessek, csak, hogy nem hagyta. Ahogy kidugtam volna a fejem mellette, ő visszatolta, s visszatolt az eddigi pozíciónkba.
- Red apjának emberei... - sziszegte, majd szája elé tartotta ujját, s fülelt. Nem mint, ha épp szólni akartam volna, de hát oké.
Alig pár másodperc múlva pár futó öltönyös, napszemüvegben - pedig nem is tűz száz ágra a nap. Álcázásból nekik egyes. -, rohant el előttünk, míg valamit dünnyögtek. Én nem értettem, mert túl gyorsan történt a dolog, viszont, ahogy azok elhaladtak, Suya átlökött a fal túloldalára. Alig bírtam megállni a lábamon mikor úgy futásnak eredt, mint a nyúl. Igazság szerint igen sok mindenre számítottam a mai nap folyamán, de erre nem. Valahogy ezt még számításba se tudtam venni, és tessék, erre ez történik, és félő, hogy ez csak a kezdet. Mint mondtam már, Sátánkát nem ismerem, de úgy érzem, hogy vonzza a bajt, vagy nem is tudom én, de jobb lenne, ha nem lennék a közelébe többé, és nem is leszek, csak éljem túl ezt az örült nagy rohanást.
Alig kapok levegőt és a bokám is fáj. Párszor sikerült félrelépnem, de nem foglalkozhattam vele sokat, mivel azok a fickók ugyan úgy a nyomunkban voltak, szinte végig. Nem tudom, hogy hogy fogjuk őket lerázni, de az a sanda sejtésem van, hogy nekem nem is kellene futkosnom előlük, hisz nem is ismerem őket, így ők sem ismerhetnek engem. Legalább is én úgy gondolom...
- Menj ide be! - Lökött be Tatsuya egy üzlet bejáratán, így az eddigi magamban siránkozást félbe kellett szakítanom, s tennem, amit mondott, még, ha nem is tetszett.
- Végre elárulhatnád, hogy mi folyik itt - rivallok rá, amit becsukja maga után az ajtót -, mivel én nem erre számítottam, mikor tegnap elhatároztam, hogy megjelenek ma reggel!
- Ha tudnám, még örülnék is, úgy, hogy ne pattogj itt nekem, hanem húzd a segged előre! - Fordít át nagy hevesen és indít el. Az előre annyit tett, hogy egy hosszú folyosón kellett végig kopogtatnom cipőm sarkát. A falak mohásak voltak és nyirkosak, mindamellett, hogy nem éppen jó szag volta légtérben, igen hűvös is volt. Meglepett a látvány, miután sikerült felfognom a környezettet magam körül. Csendben lépkedtem előtte, de miután megfogta a kezem, inkább hátul maradtam, és hagytam, had haladjon előttem. Amúgy is zavart, hogy éreztem a tekintetét a hátamban, és bosszantott még az is, hogy nem tudom mit néz annyira. Főleg ő.
- Hova megyünk? - Kérdezem tőle szelíden, míg magam mögé néztem, mint, ha azt várnám mikor jelennek meg az zakósok, de szerencsére senki sem volt ott.
- Kikerüljük őket. Ha szerencsénk van...
- Ha szerencsénk? - Vágok közbe, mert amúgy sem tetszett semmi, de ezek után, meg pláne nem.
Az ördögbe is! Tényleg elmagyarázhatná nekem, hogy még is mibe kevert bele, mert érzem belül a düht, ami csak egyre nő és nő.
- Igen. Nem így akartam végül is, mert nem így volt megbeszélve, de, ha módosítottak rajta, akkor én is azt teszem! - Kuncogott fel enyhén ördögien, míg rám kacsintott, s ezzel egyidejűleg nyílt szét a föld alattam. Persze csak átvitt értelemben, de így éreztem.
A folyosó végén egy újabb ajtó várt ránk és őszintén reméltem, hogy az nem ugyan ezt az utat rejti folytatásban.
Átlépve azt, megkönnyebbültem és nagyot szippantottam a friss levegőből. Kicsit olyan, mint, ha átkerültünk volna egy másik helyre, mivel itt száz ágra sütött a nap, az emberek eltűntek, így szabadon szárnyalt a szívem, egészen addig míg Red nem jelent meg az egyik vastag fatörzs mögül. Bár azt sem értem, hogy Guojin mit keres itt, ugyan is neki a többiekkel együtt Hawaiin kellene lennie a forgatáson. Mi folyik itt? Csapdába csaltak!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése