27. Fejezet /Yeonrin/

Valahol meg voltam arról győződve, hogy csak álmodok. Sok volt nekem a délutáni találkám a colossal, így zaklatott állapotomban még az agyam is szívat. Viszont ott volt az a része is, hogy nem, nem álom. Ahhoz túl valóságos, túl eredeti.  Abban az esetben, ha így lenne, belekevertem magam egy újabb zűrbe. De még milyenbe.  Így is tépem a hajam, amiért csak így ripsz-ropsz belementem az egészbe, még akkor is, ha a hülye fejem Youngseonak hitte Guojint. De most komolyan. Vissza gondolva, már rég gyanúsnak kellett volna lenni, de nem. Én idióta semmiből nem tudok leolvasni semmit.

- Hibát követtél el... - markolok bele hajába, s közelebb rántom. Annak ellenére, hogy letaszigálnom kellene magamról, pont az ellenkezője esik jól. Az biztos, hogy már nincs mit tenni. Bűnös vagyok, s bűnhődni fogok, de akkor had élvezzem ki maximálisan.

- Megbántam.. százszor..ezerszer.. - simogatja végig oldalam, amitől teljesen libabőrös lettem.

- Megmondtam. Már késő. - húzom fel fejét annyira, hogy közel kerülhessen ajkam az övéhez. Az én kielégülésem teljes volt, de valahogy úgy érzem, hogy nem elég, s mivel még a kedves nem várt vendégem nem végzett, így talán beleférek egy repetába.

- Soha sem késő..- leheli ajkaimra, s amint megcsókol, újra felette vagyok. Bűnt bűnre halmozok, és hiába tudom, hogy ebből nem lesz heppy end, akkor is élvezem minden pillanatát.

Mennyivel másabb lenne, ha minden máshogy történt volna. Ha nem keveredek bele ebbe az egészbe, hanem tovább játszva a zseb nyuszi szerepet, annyira magához édesgetett volna, hogy ne tudjak távolságot tartani tőle. De ehelyett, ha befejezzük ezt a bűnös éjszakát, s felkel a nap, szívem még inkább ki lesz facsarva. Akkor meg pláne, amikor, majd Jerry jön velem szembe fülig érő mosollyal, ártatlan szívvel. Képtelen leszek annyira erős maradni, hogy ne zúdítsam egyből a nyakába a sztorit. Még is mit hinne el belőle? Azon kívül mindent, hogy Jinre azt hittem, hogy ő. Igazából én se hinném el, ha ő akarná beadagolni nekem.

    Valahol az éjszaka közepén, vágyaink teljes kielégülése után, csendben feküdtünk egymás mellett. Igaz, hogy Red keze vállamat cirógatta, míg felém fordulva nézegetett, de ezen kívül egy szó sem történt azóta. Zavart ez is, meg az is, hogy ilyen nyugodtsággal tűröm el magam mellett, az ágyamban, anyaszült meztelen.

"Még is mit tegyek? Zavarjam el vagy marasztaljam itt? Ordibáljam le a fejét, vagy áradozzak neki? Olyan tehetetlen vagyok...."

- Min gondolkozol? - húzódik közelebb, amitől  hatalmasakat dobban a szívem. Oda is kaptam, hát, ha az egyik dobbanásánál ki akarna onnan esni, de egyből ráfogott. Mondjuk, nem a szívemre, hanem a kezemre. Kicsit úgy éreztem, hogy ezzel tart ott, mivel a szorítás olyan volt, mint, ha tudná: most a búcsúzás következik.

- El kell menned... Nem maradhatsz itt, és nem jöhetsz a közelembe többé. 

- Ne mond ezt...

- De mondom. ... - szedtem össze magam annyira, hogy legalább ne bőgjem el magam. Mélyeket lélegeztem, és gondoltam valami szépre. De sajnos ez csak pár másodpercig ment, utána megint vissza kerültem ide. A valóságba, ami most édes, de pár óra, vagy talán pár perc, és keserűbb lesz, mint bármi a világon. - Velem nem játszhatnak így Guojin... A poklot éltem át az elmúlt majd három hónapban, és most megint kezdődik előröl. Nem bírom elviselni, érted? - halt el a végére a hangom. Sírásra kezdtem. Keserves sírásra, majd menedéket kerestem mellkasában, még akkor is, ha minden másodperc fájt, amit vele töltök. Azt akartam, hogy vége legyen, de nem a kapcsolatunknak- már, ha van ilyen -, vagy az éjszakának, hanem az egész huzavonának. Mikor lesz már vége? Mikor?

- Ne sírj, nem szabad. - simogatta meg arcom, amit maga felé húzott - El fogok menni, békén foglak hagyni, de ezt az éjszakát add nekem. Add addig, míg a nap fel nem kel, s taszít el minket egymástól. Akkor majd elmegyek, és nem fog többé fájni. - húzta végig remegő ajkaimon hüvelyk ujját. Végig tudni, és még hallani is rosszabb volt bárminél.

Komolyan. A pasik miért ilyen sötétek? Miért nem tudnak a sorok között olvasni? Nem! Nem akarom, hogy elmenj te idióta! Azt akarom, hogy maradj, hogy gyógyítsd be azokat a sebeket, amit okoztál. Miért nem érted már meg? Milyen nyelven mondjam, vagy, hogy mutogassam el neked? Vágd a képembe és megteszem. Ha kell arabul is betanulom, írva is nyomatékosítom, csak közöld. Ne várasd sajgó szívem ennyire.
A csend alatt, ami ránk telepedett, megnyugodtam. Értékeltem a dolgokat. Ha tényleg ennyire mindegy minden, akkor nem várhatok a sült galambra. Most el megy, én pedig meg fogom keresni. Jut eszembe, ezt miért nem tettem korábban? Megtehettem volna, ahelyett, hogy távol tőle gubbasztok egy akaratos macskával.
 
     Reggel, mikor a telefon csörögni kezdett, álmosan nyúltam utána. Fáradtnak éreztem minden porcikám, s eszem ágában sem volt kikelni az ágyból. Legalább is délig. - Nagyon remélem, hogy addig minimum van még öt óra hossza.
- Végre valahára. Mit csináltál eddig, szívem? - csendült fel kissé idegesen Jerry hangja. Nem értem miért ideges már kora hajnalban.
- Aludtam.. és akarok is még. - ejtem vissza fejem a párnára nagyot sóhajtva.
- Délután fél háromig? - élesedik ki a hangja, amire a szám húztam el - Aggódtam. Voltam reggel nálad, és.. - éledtem fel, mint, akit nyakonöntöttek egy vödög jegesvízzel.
- Mit kerestél itt? - fojtom belé a szót. Nagyot dobbant a szívem, de most nem az örömtől. Ha itt találta Redet... vagy csak álmodtam? Nem, az kizárt. Ilyet álmodni még én sem tudok. Meg, akkor valószínűleg nem a "szívem" jelzőt kaptam volna meg tőle, hanem valami sokkal, de sokkal rosszabbat. Az az igazság, hogy lehet most meg is érdemeltem volna, ha nem is teljesen jogosan, de megérdemeltem volna.
- Beakartam nézni hozzád, talán baj? Kit rejtegetsz ott? - nevet fel, s bár neki jó vicc, én nem tudok vele nevetni. Szégyellem magam a történtek miatt.
- Már senkit. Guojin volt itt reggelig, vagy meddig. - erre még nagyobbat nevetett, ami most megbántott. Ezen mi a nevetséges? Hogy itt volt, vagy az, hogy pont ő? Ha tudnád az igazat valószínűleg nem nevetnél.
- Örülök, hogy megnevettettél. Jól esett, de ne képzelődj, drágám. Ahhoz, hogy lezárd a múltat nem ez a megoldás. - Váltott vissza a komolyabb énére.
- Mondom, hogy itt volt. - ülök fel, s emelek hangsúlyomon, hogy elhiggye tényleg, de mint, ha a falnak beszélnék. Nem vett komolyan, arra meg nem voltam felkészülve, hogy azt is elmondjam miért hangsúlyozom annyira a - volt itt - szavakat.
Míg hallgattam, ahogy Youngseo beszél nekem, észrevettem egy kis cetlit Jin helyén. Kezembe véve kihajtottam, s elolvastam. "Szeretlek, köszönök mindent." állt a levélben. Jobban örültem volna, ha személyesen mondja el és nem lép le. De még is mit vártam, hisz elküldtem.
- Ne haragudj, Youngseo, de le kell tennem. Kopogtattak. Azt hiszem hozták a postát. Vigyázz magadra, szeretlek. - nyomtam ki gyorsan, s borultam vissza az ágyra. Nem tudok teljes lényemmel Jerryre koncentrálni, így inkább alszok. Vagy... igen, jobb lesz, ha mesélek valakinek, aki hisz is nekem.
Mikor bekapcsoltam a gépet, és felléptem a netre, kis vigyorgó fejecskék jelentek meg előttem. Dongmin ecsetelte, hogy milyen szép éjszakája volt, de nagyon szomorú, hogy több nem lehet. Írt valami lányról, akit szeret. Én úgy tudtam beazonosítani, hogy arról beszél, akiért odáig van meg vissza. Örültem, és mosolyogtam, míg olvastam sorait. Képes volt úgy írni, hogy megfeledkeztem, hogy miért is jöttem. Miután leírtam félhosszú véleményem róla, sokkal jobban éreztem magam. Dongmint amolyan lelki társnak tekintem, így nagyon feldobott a vidámsága, még akkor is, mikor a végére már teljes lehangoló szavai voltak. Optimistán írtam neki. Még, ha a saját történetem nem is lesz boldog, nagyon remélem, hogy az övé az lesz. Néha nagyon megtudom vezetni az embereket, és elhitetni velük, hogy minden szép, és jó lesz, csak hinni kell. Bízom abban, hogy így is lesz, és a soraimon keresztül ő is elhiszi.
Nem vártam meg, hogy visszaírjon. Valószínűleg alszik, ha már olyan korán még ébren volt, így lecsuktam a gépet. Kávét csináltam, majd öltözködni kezdtem, amikor becsengetek.