8. Fejezet /Yeonrin/

Az állam valahol a térdem, hanem a bokám súrolta, mikor a colost megláttam az ajtóm előtt rostokolni. A doboz, ami a kezében virított mellette himbálózott. Ha megint Misha csente el és tette tönkre, akkor rossz helyen kopogtat. Gondoltam elmegyek Soyunhoz, de olyan gyorsan elhúzta a csíkot, hogy köszönni sem tudtam neki, így kénytelen voltam haza menni.
- Szia. - biccentettem neki és rutinosan igyekeztem be. Valahol reméltem, hogy csak véletlenszerű, hogy itt lopja a napot.
- Ez a tiéd. - tolta képembe krémszínű dobozt, így teljesen eltakarva a látóköröm.
- Kösz, de mi ez? - néztem felé, de ő csak lefelé bámult, mint, aki valami nagyon érdekeset talált a padlón. Megrántotta a vállát és tovább tolta, így már kénytelen voltam elvenni, ha nem akarom, hogy benyomja az orrom vele. Bár egy doboz nem hiszem, hogy ezt tenné, de hát..
- Elég érdekesen mutatod ki a fiúk iránti vonzalmaid.
- Huh? - mint, akit leforráztak. Ez meg miről beszél?
- Milyen vonzalom? Sok volt a smink? - bambultam rá érthetetlen fejjel.
- Csak ezt - azt csicseregtek a madarak... vagy is madár. - sejthettem volna. De még is milyen vonzalom? Soyun, nincs vonzalom! Ez nem az, azt tudnám.. vagy még sem?! - De szerintem ajtót tévesztettek. Jerry nem én vagyok. - vigyorodott el kajánul. Persze tudta, hogy a kedves barátnő nem a társáról beszél, hanem róla, de Ő ilyen volt. Szeretett játszani, s mivel most egy megzavarodott arccal állt szemben, semmi kétsége nem volt, hogy megint bele kezdhet valami izgalmas játszmába.
- Azt a madarat lelövöm, mert semmi ilyen nincs. Az állítólagos Jerryről még beszélni sem beszéltem neki. Sőt..
- Az mindegy kicsi zsebnyuszi. A tény az tény. Az "udvarlási" szokásaid meglehetősen furcsák. De lapozzunk. - lökte be az ajtóm, mikor végre sikerült azt kizárnom. Menekülni akartam, de arra nem számoltam, hogy azzal, ha én ezt kinyitom csak okot adok arra, hogy továbbra is itt tartsam, pedig így lett. Beengedte magát miután engem beengedett a saját lakásomba. Hát kösz, ez nagyon kedves volt, mit ne mondjak.
- Akkor ezt most Jerry vagy ki küldte? - tettem le a dobozt az asztalra a kulcscsomómmal együtt. Vizsgálgattam a dobozkát. Úgy jártam körbe, mint macska a forrókását.
- Nem, ezt tőlem kapod.
- Minek? - kaptam oda fejem egyből irányába.
- Azt is csicseregték, hogy kissé be voltál parázva a tegnapi dolog miatt.
- Tegnap előtti.
- Nekem még tegnapi. - vágta rá nyersen, míg a függönyöm kezdte el piszkálni, mint egy lakberendező, akinek nagyon nem tetszik, amit lát.
- Mindegy, az az egy nap már nem jelent semmit. - Tudom, hogy nem illik kibontani az ajándékot, de engem most nagyon érdekelt, hogy mi van benne, és lehet, hogy csak ez miatt is van Red itt. Ha kibontom és hű, de elleszek tőle ájulva, akkor elmegy. De tényleg ezt akarom?
Ha őszinte akarok lenni, akkor vegyes érzéseim vannak feléje. Hiába ilyen goromba és érzéketlen, valahol még is képes volt úgy felbolygatni bennem valamit, amit talán vonzalomnak is nevezhetnénk, persze lehet, csak szimpátia. Unnie lehet ezt keverte össze mikor beszélt neki, Ő meg félre értette, de akkor a doboz minek? Leült, még mielőtt hellyel kínáltam volna.
- Bontsd ki. Hajrá! - tolta közelebb hozzám. Megtettem. Kibontottam a falatnyi kis dobozt, s ezzel felfedtem a tartalmát. Egy apró kis marcipán vámpír volt benne. Hasonlított rá, nem is kicsit.
- Te most magad ajándékoztad oda Nekem?
- Hát jobb képű alanyt nem is találhattam volna rá. - nevetett. Kihúzta magát. Gondolom örült, hogy egyből a hasonlóságot véltem felfedezni a figura és közte.
- Azt, persze. - ráztam meg kicsit a fejem, de örültem neki. Az a része a valómnak, ami csípte ennek a dinkának a fejét sikítozott, hogy meglepett egy ilyen érdekességgel. Igazából, nem sok olyat hallottam még, hogy marcipán figurából készítettek olyan ajándékot, ami lényegében saját maga. Jó, persze az esküvőin megeshet, de a sima hétköznapi életben aligha. Biztos egy kis plusz pénzt adott a készítőnek a precíz munkáért. - Tényleg kösz, de most úgy komolyan. Miért hoztad ide magad nekem? Ha a madaram azt csiripelte, hogy ki vagyok akadva rád és az akciód miatt, akkor nem egy kicsi Te szerű figurát kellett volna ide adnod, hanem csak bocsánatot kérni, ahogy a nagyok csinálják. - daráltam le neki egy szuszra. Úgy nézett rám, mint, ki mindjárt elalszik ülve, majd egyszer csak felpattant és elém lépett. Kitértem volna előle, de a kicsi konyhában annyira össze zsúfoltam mindent - persze, aki gyűjtöget, így jár -, hogy esélyem sem volt arra, hogy bármerre is ellépjek.
- Neked miért kell mindenből valami komplikált nyavalyát csinálnod? Hoztam, mert ez a bocsánat kérő valami. Nem vagyok mestere az ilyeneknek, mert, ha nem tudnád a fiúk nem szokták egymást meglepni semmivel, ha bocsánatot szeretnének kérni, de te lány vagy és azok meg máshogy működnek.
- Jól van na. Le ne harapd a fejem, mert meg mertem kérdezni.
- De azért tetszik? - váltott át kisfiús viselkedésre. Ez is meglepett, így csak bólintottam. - Akkor örülök. Kicsit azért aggasztott, hogy befürdök vele, de így megnyugodtam.
Befürödni egy ilyennel? Soha. Igazán eredeti azt meg kell hagyni.
- Tényleg köszönöm, és a bocsánat kérés elfogadva, de!
- Alig vártam, hogy jöjjön ez a "de". - fintorgott.
- Soha többet nem akarok ilyenben rész venni anélkül, hogy szólnátok. Tudod milyen egy koporsóba bezárva lenni?
- Azt nem, de abban, amiben voltál már mindenki belefeküdt.
- Az nem ugyan az.
- Ide kérek egyet. - mutogatott az arcára.
- Mit? - tágultak ki pupilláim.
- Puszit a figuráért. - ugyan úgy néztem rá, és reflex szerűen kicsit hátra húztam a törzsem. - Na, gyerünk már. Nem halsz bele.
- Hát, de..
- Dicsekedni akarok a fiúknak. Tudom, hogy nem vagy kegyetlen, tehát, hol a puszim? - tartotta oda még mindig az arcát, s bár távolabb voltam tőle, mint mikor elém lépett Ő még is közelebb került.
A szívem valahol a torkomban volt. Egy pillanatig lélegezni sem lélegeztem. Az a felem, ami rajongott a colosért teljes gőzzel azon dolgozott, hogy minél hamarabb tegyem meg. Nyeltem egy nagyot, majd letettem a kis figurát, amit lassan össze fogok nyomorgatni. Jobb helye lesz neki most távol tőlem.
Megigazítottam idegességemben a felsőm. Ez amolyan pótcselekvés nálam. Legtöbbször nem így jelenik meg, de ebben a pillanatban nem volt más.
- Kis nyuszi. - kuncogott, majd felemelte a fejem és elkérte magának azt ami kellett neki, csak hogy nem azt az arcpuszit, amiért könyörgött. Megcsókolt, egyszerűen megcsókolt. A szívem kihagyott egy ütemet és majdnem, hogy össze is estem.
Kapaszkodnom kellett, de annyira össze zavart, hogy az első dologba,ami a kezem ügyébe került belekapaszkodtam. És mi volt az az első dolog? Naná, hogy Guojin pulóvere, amit az oldalánál kaptam el. Az arcom kipirult egy tizedmásodperc alatt és a tenyerem is kiverte a víz, arról nem is beszélve, hogy melegem lett.
Közelebb húzott magához, s szabad kezével megfogta kezem, amit a hátamhoz húzott, így megelőzve, hogy ne lökjem el vagy ne hátráljak.
- Éder kis nyuszi. - Nyalta meg száját a csók után.
- Sz-szájfény..í-ízesített..- dadogtam, s kapkodtam a levegőt, hogy szívem bírja szusszal a heves dobogást.
- Milyen? Barackos? Epres? Várj. Ne mond meg, ki akarom találni. - ha akartam volna se tudtam volna megmondani. Teljesen lementem alfába. - Így nem tudom, kérek még egy 'falatot'. - hajolt vissza újabb kóstolóért. Mondhatni teljesen lenyalta ajkamról az összeset. Hogy tovább tetézze a dolgot, és a rossz kifogásán túllépjen kicsit megharapta alsó ajkam, így megszerezte magának a bejutást. Engedtem neki, sőt, megszeppenésből felébredve viszonoztam neki, de nem sokáig, mert egyszer csak elvált tőlem. - Barackos, szeretem. - Harapta be alsó ajkát egy sunyi mosollyal karöltve. Azt hiszem végem van. Nyert az a felem, ami eddig el volt fojtva. - Azt hiszem ideje mennem. A fiúk azt hiszik megettél. - nevetett, majd a maradék szájfényem lecsókolva távozott.
Pislogtam az ajtóra miután nagy nehezen kitapogattam a széket és leültem. Percek teltek el mire kibírtam kotorni a telefon. Mesélni akartam gyorsan és nem másnak, mint Soyunnak.