Loholtam haza, mint akinek olyan sok dolga van, közben erről szó sem volt, csak lábaim megindultak. Talán tudta alatt van valami fontos dolgom, ami majd eszembe jut, csak jussak el odáig.
Befordulva lépcsőházba a colos egyik bandatársával futottam össze. Jerry volt az. Megismertem a hajáról, bár mint, ha most kicsit más árnyalata lenne.
- Annyeonghaseyo~! - hajolt meg, ahogy én is irányába, majd azzal a lendülettel ment is tovább, ám mielőtt szem elöl tévesztettük volna egymást megfordult, s utánam szólt. - A maira is jössz? - fordultam meg bamba, értelmetlen fejjel.
- Maira?.. Nem, dehogy. - ugyan fogalmam sem volt, hogy mire gondol, de sehova nem megyek ma, ha meg igen, akkor az még nincs betervezve.
- Fellépés. .. Tudod.. - hagyta ott lebegni a befejezetlen mondatát. Na, nem. Én ugyan még egy fellépésre nem megyek el. Nem akarok soha többé - na, jó. Egyszer úgy is muszáj lesz, de az már végleges lesz. - koporsóba kerülni. Még egy ilyen parás előadásra be nem teszem a lábam.
- Nem, nem megyek. Mint a vörös colosnak elmagyaráztam, én többet nem vagyok hajlandó rész venni az ilyen produkcióban. Egyszeri alkalom volt, vegetáljatok el vele. - biggyesztettem egy önelégült vigyort felé.
- Hm.. Én nem így hallottam a történetet, de mindegy. Akkor szép napot. - fordult ki a csikorgós ajtón.
Hát köszönöm szépen. Ez így nem nagyon tetszik. Ha az bugyuta egomanó szervezkedik mögöttem, tuti megfőzöm vacsorára. Mérges grimaszt vágtam, de az abban a pillanatban köddé vált, mikor felderengett a tegnapi húzása.
- Vajon, ha elmennék és lecsapnák egy hisztit mit kapnék utána? - motyogtam magam elé, míg végig húztam számon ujjam. Belegondoltam a történések folytatásába, majd úgy el vörösödtem, hogy muszáj volt elhessegetni a képet, s arcaim elé tenni a kezem. Ezt senkinek sem szabad meglátnia.
Fellépegettem a lépcsőkön kettesével, de annyira belejöttem, hogy túlszaladtam egy szintet.
Vajon miért csak pont egyet? - had ne válaszoljam meg, még véletlen se.
Kikotortam kulcscsomóm, majd mint mindig zártam is ki a lakást. Van egy olyan tulajdonsága ennek a tömbháznak, hogy minden full egyformára van kiépítve. Természetesen csak addig, míg valaki nem módosít rajta. Nekem az eredeti verzió van meg - a bútorokat leszámítva -, mivel nem igazán futja felesleges pénzkidobásokra, na meg így a mindenes bácsinak is könnyebb a dolga. Jó lelkű vagyok, s így megkíméltem egy felesleges plusz kulccsal, arra az esetre, ha valami baki ütne ki és nem vagyok itthon.
Betámolyogtam a lakásba, majd ledobtam a cipőm s a táskám mellé eresztettem. Furcsálltam, hogy nincs enyhe levendula és vanília illat a levegőben, de arra gondoltam, hogy kifogyott az illatosítóm, tehát azt még be kell szereznem. Jót relaxálok rá, így nagy szükségem van erre az illat kompozícióra.
Megtettem pár lépést, amikor ledermedtem.
- No lám, no lám. Már nem csak titkolózol, de be is törsz? - ütötte fel fülem Guojin hangja, majd látványa magam mellől. A fürdőből lépett ki, így majdnem fel is lökött. Ahogy én sem, úgy ő sem számíthatott az érkezésemre.
- Mi az, hogy titkolózol? Nem is titkolóztam.. - vagy igen? Nem, szerintem nem. - Mit csinálsz a lakásomban?
- Már megbocsáss hercegnő, de te mit csinálsz a mienkben? - fordította a fejem a nappali felé. Televolt mindenféle pasi cuccal, többek között kanapén félig lelógó inggel, játék géppel és egy halom energiaitallal a dohányzó asztalon. Persze azt sem kell elhanyagolni, hogy valaki lába is kilógott a hevederről, majd egyszerűen csak eltűnt.
- Én nem..! - kezdtem volna tiltakozni, de befogta a szám.
- Csitt kislány. Seunghyun- hyung alszik, és morcos, ha csak úgy felkeltik. - holott ez nem is volt igaz. Lumin nagyon jó alvó és nehezen kel fel. Igazán meg gyűlik a baja a bagázsnak néha napján pont ezért vele.
Még reagálni sem tudtam, már be is lökött az egyik szobába, holott én így akkor inkább távoznék, mint kényelembe helyezkedve maradnék.
- Szóval hallgatlak. Miért törtél be? És remélem nem azért, hogy rám kenj valami lopás félét. Azt csak a kutyád csinálja, én nem. - mutogatott rám szinte fenyítően, amire megráztam a fejem. Gondoltam kisurranok mellette, de szándékom látva szorosan a kilincs elé állt, s ráfogott.
- Még mindig nem az én kutyám és nem. Nem törtem be, mert van kulcsom.
- Tényleg, és honnan? - erre megvontam a vállam.
- Beleillett a záratokba. - magyaráztam.
- Na persze, pont beleillett. - nevetett fel kaján képpel. - Más is bele illik valamibe.. - tolta vigyorgó képét arcomba, s mikor felfogtam, hogy mire utal, lábujjig vörösödtem. Ismerve jelenlegi helyzetem ezek után nem mertem semmi másra gondolni csak arra, hogy.. na, tudjátok. Ha úgy nézzük adott volt minden, egy valamit kivéve. Még pedig az én szándékom. Nem, mint, ha nem tudta volna elérni, hogy abban az esetben beadjam a derekam, de nem adom én az olyan könnyen. Kell neki? Hát küzdjön meg érte.
- Milyen beszéd ez? Nem illik egy hölgy előtt ilyen utalásokat tenni.
- Még prűd is vagy? - nevetett. - Ha tudom kifinomultan írom neked körbe. - fojtatta jó ízű nevetését s elállt az ajtótól. Rám nézett és intett a fejével azt hiszem azt jelezve, hogy mehetek, ám mikor a kilincsre fogtam megkönnyebbülten, megfogta vállaim és a másodperc töredéke alatt fordított meg, s nyomott az ajtólapnak.
- Kicsi zsebnyuszim, hoztál nekem ma is abból a finom szájfényből? - ráztam meg fejem, pedig igazából az van rajtam mindig. - Biztos? - bólogattam. - Pedig én nem úgy érzem. - illesztette orrát az enyém mellé, s bár nem hallottam, de éreztem, hogy mély levegőt vesz. A lélegzetem is elállt..megint. A szívem megint csak szökni akart helyéről. Nagy szemekkel néztem rá, s mikor megéreztem, hogy mi fog következni becsuktam szemeim. Megfagyott az idő körülöttünk. Még ajkai nem érintették az enyém, de már éreztem rajtuk. A tegnapiból kiindulva, már tudtam milyen lesz és akartam, de nagyon, viszont mielőtt még meg is kaphattam volna kinyitottam szemeim, és mint, ha átkapcsolták volna az agyam löktem le kezeit vállaimról. Kibújtam előle, s háta mögé léptem sebesen. Hiába sikítottak párnáim az övé után, az ellent mond azzal, amit az imént magyaráztam magamnak. NEM ADOM OLYAN KÖNNYEN! Mikor megfordult féloldalas mosollyal jobbnak láttam, ha még távolabb megyek tőle, így felugrottam az ágyra, s a falig hátráltam. Kicsi a szoba, nincs mit tenni, de a helyhez mértem így voltam tőle a legtávolabb.
- Nekem így is jó. - indult meg felém. Szabad az ajtó. Ha most ide csalom, akkor az ágy végénél leugorva már menekülhetek is. Legalább is gondoltam én, mivel megállt valahol a szoba közepe táján még úgy, hogy semmiféleképp se tudja elérni a célom felé. Ide kell csalogatnom, de hogy?
- Ha annyira ízlik miért nem veszel magadnak és kened minden lenyalogatás után fel újra? - elgondolkozott, majd, mint az urak úgy válaszolt.
- Abban semmi élvezet nincs, kisasszony. Jobb szeretem rózsaszín ajkakról lecsókolni. Főleg az olyanokról, amiért meg kell küzdeni. Ön, erre tökéletesen alkalmassá vált számomra. - mekkora bohóc! Tényleg élvezi. Minden mozdulatából, sőt! még az aurájából is ez látszik, de én akkor sem adom oda magam.
Hallgattam, mint, akit jól leszidtak valami rossz csínytevés miatt, és körülbelül ugyan olyan megszeppent is lehettem.
- És, ha én nem akarom, akkor mi van? - sziszegtem neki oda olyan morcosan, ami jelenlegi szituációban a megszeppent énem engedte.
- Pont ez a cél Miss., hogy elérjem, hogy akarja. - lépett egyet, amivel ott termett az ágynál, s egyik térdével feltérdelve fogta meg lábaim. Ezek után már csak annyit észleltem, hogy térdei között van csípőm, Ő meg kiéhezetten vigyorog rám. Ketyegőm megállt, és a levegő is tüdőmben maradt. Főleg akkor, mikor csuklóim az ágyhoz szögezte fejem mellé. Mindenre elszánt arca nem mutatott túlzottam arra, hogy bármit is megúsznék. Pont az ellenkezőjét.
- Ez bunkóság! Te meg egy nagy bunkó vagy! - húztam rá össze a szemem.
- Csak addig leszek az, amíg nem könyörögsz nekem vágy fűtötten, utána meg.. lesz, ami lesz. - ingatta meg fejét, mint, aki a jövőbe látva súgja meg a sorsom.
- Én ugyan nem! - fordítottam el fejem az ajtó irányába és könyörögtem valakiért, aki kihúzna ebből a slamasztikából.
- De én azért megpróbálnám. - fogta össze fejem felett egyik kezébe kezeim, míg maga felé fordított fejem. Belenéztem sötét íriszébe. Hiába lett a faragatlan egoistából egy nagy bunkó, a szemében még is az kavargott, hogy igazából kicsit sem az. Melegséget, törődve akarást, epekedést,gyengédséget és végtelen magányt sugárzott. Kicsit meg is sajnáltam. Lehet, csak azért ilyen mert nem tudja hogy kifejezni, hogy mit akar, hogy mire vágyik? Ha csak a szemeit nézem - már pedig azt nézem rendületlenül - kristály ként török össze azért, mert nem cselekszik. Megbabonáz, s hiába csuknám be szemem, nem megy. Ki van támasztva és csak úgy szívja magába minden pillanatát, s érzését.
Addig szédelegtem szeme világában, míg olyannyira közel nem került, hogy már nem láthatta, de helyette ajkait érezhettem sajátjaimon. Még mielőtt szám kicsit is megmozdítottam volna nyeltem egy nagyot s mély levegőt vettem, s ezt Ő ki is használta. Nem lacafacázott sokat. Alsó ajkam úgy fogta be övéi közé, hogy azt véletlen se tudjam onnan kirántani. Ízlelgette, nyalogatta, s picit, mint, ha rá is harapott volna, s bár nem éreztem, de feltételezett fogai helyén kissé, mint, ha lüktetett volna néhány másodpercig.
Elengedte csuklóim, s azon felemen végig simított, amelyikkel eddig fogott. Érintése nyomán libabőrös lettem, s míg teljes mámorát élveztem csókjának, nyakam oldalára fogott kezével. Nem, mint, ha tudtam volna egy picit is távolodni tőle, de így bebiztosította azt, hogy a lehetetlent is megkíséreljem. Ujjaival pici mozdulatokkal masszírozta tarkóm, majd vándor kezével cséplőmnél megállva alányúlt, s közelebb húzott magához. Sűrű emelkedő és süllyedő hasam az övének feszült, s mikor picit sajátját lejjebb engedte, hogy az a haloványka távolság se legyen közöttünk, megéreztem üzemanyagának okát. Lehet, hogy nem szép dolog, de összerezzentem a meglepődöttségtől, amire ő egy halvány mosollyal válaszolt. Miután elvált ajkamtól vélhetően ugyan azzal a mosollyal nézett rám. Szemei csillogtak, s mint, ha ajkai húsosabbak lettek volna.
- Mi az nyuszikám, mitől ijedtél meg? - kuncogta alig pár milliméterre a nyakamtól, mivel pillanatok alatt hajolt oda. Nem tudtam válaszolni, csak zihálni, s azon gondolkozni villámgyorsan, hogy oda rántsam-e nyakamhoz kikényszerítve finom csókjait azon részemen, vagy lökjem el és meneküljek, holott bal karja még mindig ugyan olyan elszántan tartotta csípőm rabul. Az elsőt választottam. Magam sem tudom miért, de úgy éreztem azért veszek meg és már nem azért, hogy elhagyjam a helyiséget.
Karján feltolva kezem siklottam el tarkójáig, ahol biztatás ként hajába markoltam finoman, s megszüntettem szája és nyakam közötti távolságot. Annyira azért futotta, hogy egy halk "még" kicsusszanjon fogaim közül. Nem kellett mondani neki, hogy rövid szavam mit takart. Csókjai nyomán nem csak vékony réteg ajkáról ott maradt nyála, de meleg szuszogásának érzete is ott maradt. Minden afféle tevékenység, amit ott végzett egyre közelebb hajtott afelé, hogy elfordítsam neki fejem, így szabaddá téve az egész felületet, de mielőtt megtettem volna Ő kényszerített rá. Hüvelyk ujjával eldöntötte fejem, s két csók között lágyan, alig bőrömhöz érve siklottak végig ujjai, majd felsőm gallérjára esve húzta félre azt, így szabaddá téve a még nagyobb teret számára. Arca úgy simult bele nyakam ívébe, mint, ha oda öntötték volna. Csípőmtől kihúzott másikja mellé tért, s fehér ingem első gombját kezdte helyéről kicsalogatni. Mély kivágása volt ruhadarabomnak így is, s mikor a felső gomb kibújt helyéről, megengedte, hogy az eddigieknél többet mutasson meg mellkasrészemből. Melltartóm egyik kosarának íves részénél végig húzta ujját, a másikat, pedig ugyan ebben az alakban körbecsókolta. Nem tudtam egy halk sóhajt nem elejteni. Hajába gubancolódott ujjaim még szorosabban fogták tincseit, majd szabad kezem lapockáihoz emelve találta meg helyét.
A mámor kerített hatalmába, és csak azt tudtam kívánni, hogy bár csak soha ne kellene innen elmennem. Itt akarom leérni az egész életem, alatta és édes párnái alatt. A dolgokat tetézte az is, hogy dombjaim között vékony nyálcsíkot hagyott, így vissza térve nyakamhoz. Igaz, hogy nem tett sokat, de így is remegtem, ha nem is láthatóan, de éreztem, és nem attól, mert rettegek, hanem attól, amit úgy tesz, mint, ha előre betanulta volna mitől leszek tehetetlen és esek fogságba. Felhúztam fejét csókra nyitva szám, de mutatóujját az enyémre tette mielőtt elérhettem volna célom.
- A-a. - rázta fejét kicsit, majd cseles mozdulattal a második gombom védelmét is megtörte, s követte a harmadik és negyedik is, ami egyben az utolsó is volt. - Még nem. - Nem mondott az ég világon semmi mást, csak mellkasom simította meg, s ezzel egybevéve húzta le hasam aljáig, majd vissza ikrem egyik felére. Azt hittem, hogy ott majd megállapodik, de akkor tévedtem. Kisujjával az anyag alányúlva tette lehetővé a többi ujjainak, majd egész tenyerének a bejutást. Valamennyivel hűvösebb kezétől a hideg futott át rajtam, de az azonnal abba maradt, mikor apró mozdulatokkal masszírozni nem kezdte keze bekebelezett mellem. Alsó ajkamba haraptam, szemeim becsuktam, s hátra döntöttem fejem. Hagytam az élvezetet eluralkodni egész valómon, s ha már nem csókolhattam, halk nyögdécseléssel jeleztem tetszésem a munkája iránt. Szája állcsontomra tévedt és ott hagyott finom puszik után állam alsó felén is megharapta bőröm, de most sokkal durvábban, mint nyakamnál. Talán nyoma is marad, bár ez most cseppet sem érdekelt. Azt akartam, hogy tegye velem azt, amit akar, csak siessen, mert úgy érzem lassan meggyulladok. Mellém húzódott valamelyest és pár centivel feljebb is került, majd mellem masszírozó keze elkezdett egész más tájakra evezni. Vékony ujjacskái úgy surrantak be nadrágom szélénél, hogy észre sem vettem azt, csak már akkor, mikor fehérneműm alá próbált beszökni..sikerrel. Anatómiai ismereteire dicséretes jelest adnék, mivel azonnal a lényegre tapintott, ezzel kicsalogatva belőlem egy igen kéjes - ha hangosnak nem is, de - magabiztos sikolyt.
- Na, kis boszorkányom, még mindig nem akarod? - duruzsolta fülembe, kuncogva.
- Ne-nem, nem akarom..- hazudtam, holott ezt még a hülye sem hitte volna el.
- Valóban így gondolod? Mert én nem hiszem.. - harapta meg fülem. Kezem életre kelve tapintotta ki a "kicsi" Redet és simogatni kezdte. Annyit kaptam, s még, ha eredetileg nem is akarom, de úgy gondolom ennyi kapás után adhatnák is. Férfias rövid felnyögése után, de bugyim alatt matató keze lejjebb mozdulása előtt nyitódott az ajtó.
- Hé, Red. A főnök keres telefonon..azonnal! - kaptam oda fejem, s mint a villám takartam el nem keveset mutató felsőtestem. Az élvezet, ami betöltötte testem egy pillanat alatt szállt tova attól, hogy lebuktunk. - már, ha ezt lehet annak nevezni.
- Bassza meg! - mordult fel mérgesen és kihúzta kezét nadrágom alól. Seunghyun ott állt az ajtóban és úgy nézett, mint, aki barátnőjét kapta rajta mással való hempergés közben. Mondanom sem kell, hogy elszégyelltem magam és inkább elfordultam, hogy ne kelljen látnom döbbent és meglepett fejét. - Hyung, menj már ki! - ripakodott rá társára, aki végre visszatérve a valóságba fordult sarkon.
Nem tudtam mitévő legyek. Ledermedtem, pedig legszívesebben így ahogy vagyok elhúztam volna a csíkot olyan messze, amennyire csak lehet.
- Öltözz fel kislány, sajnos a bulinak vége. - mosolygott csalódottan, majd felült és felhúzott engem is. Mivel nem igazán mozdultam meg, így nekiállt begombolni ingem, s cselekedete végeztével nyakamba csókolt és vissza lökött az ágyra fölém tornyosulva. - Ne vágj ilyen fejet, hamarosan fojtatni fogjuk, és ígérem, hogy akkor sem engedlek el. - csókolt meg még utoljára, majd lábra húzott és kezem fogva tette ugyan ezt kifelé menet a szobából is. Ott már várta Seunghyun a telefonnal. Red mikor átvette még utoljára azért fenekem megsimogatta, rácsapott, majd elvonult. Nem maradt más előttem, csak Lumin kaján vigyora. Láttam, hogy beszédre készül nyitni a száját, így felengedve le dermedtségemből, gyorsan meghajoltam, felkaptam cipőm, s táskám, majd rohanni kezdtem haza. Lefelé trappolva szinte bokám törve és hátrafelé sűrűn pislantva belebotlottam - vagy is inkább nekik mentem- Younghoonba és Soyunba. Egy bocsit sem tudtam kibökni, csak mint, aki szellemet látott úgy ácsorogtam ott pár pillanatig és futottam tovább, nem foglalkozva azzal, hogy unnie utánam kiabál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése