23. Fejezet /Yeonrin/

Mikor még majdnem minden ruha rajtunk volt, megszólalt a lelkiismeretem. 

"Biztos, hogy ezt akarod? ... Mi lesz Guojinnel? És az emlékeivel, amit annyira dédelgetsz? ... És azokkal az álmaiddal, amiket akkor szőttél, mikor véresre sírtad a szeme, s reménykedtél, hogy visszajön?... Te nem ezt akarod, már pedig NEM szabad Yougseoval játszanod!"

A hangnak - ami legyen a fejemben, vagy bárhol -, igaza van. Ha most elvesztem a fejem, később hiába bánom, felesleges lesz. Szinte hideg zuhanyként eszméltem fel, hogy még is mire készülünk.

- You-Youngseo... - toltam el egy picit magamtól, s megvártam, míg teljes figyelemmel néz rám. Rémült tekintette miatt, kicsit bepánikoltam. Nem éreztem fairnek, hogy csak úgy benyögjem neki: Bocs, a lelkiismeretemmel megtárgyaltam az imént, hogy inkább mássz le rólam. Ez túl nagy görényiség lett volna, így, hogy mentsem a helyzetet, más taktikára váltottam. - Azt hiszem nekem ez még így túl korai. - simogattam meg arcát, majd egy nyomatékosító puszit adtam szájára. Persze a túl korai részre reméltem, hogy nem talál ki valami jó viccet.

- Rendben, legyen ahogy akarod. Majd legközelebb talán sikerül. - mosolyodott el keserűen. Rossz volt látni, hogy úgy tűnik megint átgázoltam rajta. Jobb lesz így.

- Tudod, úgy érzem, hogy a kapcsolatunk még pusztán baráti. Részemről legalább is.. - kezdtem el kimagyarázni a dolgot, de közbe vágott.

- ... és nem tudsz úgy lefeküdni valakivel, hogy nem érzel iránta valamit. Tudom, tudom. - Vártam, hogy majd megemlíti azt a szituációt, amikor Red az ismerkedésünk elején a szobában igen csak forróvá tette a hangulatot. Ha megtette volna, jogosan teszi, mivel eredetileg ott Red még a barát zónában sem volt benne.- Emlékszem rá, csak reméltem, hogy lassan a három hónap alatt sikerült annyit elérnem, hogy kikerüljek a baráti látókörből.

- Nagyon megbántott. - védekeztem tovább lehangolóan, míg lefordult rólam, s miután felült, engem is felhúzott.

- Tudom azt is, de nem élhetsz örökké az árnyékában. Elment, itt hagyott, és nem jön vissza! Próbáld meg végre ezt felfogni, és nem abban reménykedni, hogy majd az ágyad mellett megjelenik, rád mosolyog és éltek boldogan, mint, ha mi sem történt volna. - mondta kissé parancsolóan, de még is türelmesen, és a szituhoz képest kedvesen.

- Tudom... - közben csak mondani tudtam, érezni nem. Sose szerettem, ha témába került Red. Ilyenkor olyan, mint, ha elfújták volna azt a kitartásom, amit nagy nehezem a köztes időszakokban össze szedtem. Bár csak tudtam volna utálni. Mennyivel könnyebb lett volna most. 

- Remélem egyszer igazat is mondasz, és nem, csak azt, amit hallani akarok. - Térdelt elém, majd lelógó fejem, ami a szőnyeget pásztázta, felemelte, kezeim pedig lágyan megfogta. - Nézz rám, és higgy nekem. Én nem vagyok Jin. Én nem foglak átverni, elmenni, és itt hagyni magadban egy újabb ilyen érzelemben. Szeretni akarlak, úgy, ahogy még senki sem szeretett téged. Boldoggá akarlak tenni. Látni akarom, ahogy reggel mosolyogva kelsz, nem pedig savanyú képpel, hogy még mindig nincs itt. - olyan átéléssel kezdte ezeket el mondani, hogy szemeim kitágultak a meglepetéstől, s azt kezdte el éreztetni bennem, hogy tényleg így akarja. Csak, hogy ez így olyan mese szerű, én pedig abból nem kérek, de nem ám. 

- Youngseo, kérlek, ne játssz itt nekem hős Rómeót. Tudom, hogy mit akarsz, de nem megy. Úgy törölném ki a fejemből a gyagyás haverod egész lényét, ahogy csak lehet, de nem tudom. - engedtem el kezét, majd hátrébb csúsztam - Eleinte nem is akartam, de mára már... Olyan akarok lenni, mint voltam. Munkát akarok keresni, és vissza akarok költözni a saját lakásomba. Idővel szeretnék barátot, akivel megint elkezdhetek tervezni, és akit szerethetek. - most én térdeltem elé, s ugyan úgy emeltem fel fejét, ahogy ő tette alig pár perce. Teljesen lelomboztam szegényt, amit megint nem akartam, de az utóbbi időben csak ehhez értek a legjobban. - Te túl jó ember vagy nekem, Jerry. Félek tőled bármi olyan szándékot elfogadni, amit nem tudok viszonozni.

- Csak próbáld meg, nekem már az is elég.

- Nem merek. Csak nézz magadra most. Teljesen kikészítelek, ahelyett, hogy örömöt szereznék neked, ahogy megérdemelnéd.

- Ugyan, az csak szex. Teljesen harmadrangú dolog. Nekem nem arra kellesz, tudhatnád.

- Ezt nagyon is jót tudom, de akkor sem merem. Ahogy te mondtad egyszer: "Az idő minden sebet begyógyít." Az én időm is el jön nemsokára, de addig jobb, ha nem ígérek valótlant. 

Megállt az idő, s nem akart sehova sem mozdulni. Már kifogytam a hülye kifogásaimból, és az érvekből, amivel finoman mondanám Jerrynek, hogy nem akarom, hogy a barátom legyen. De mért nem? Ezt kérdeztem már meg annyiszor magamtól. Talán félek attól, hogy, ha végleg nem menne, akkor elveszíteném a barátságát. De félhetek attól is, hogy valami rossz lotyónak néznek, mert az egyik elment, akkor a másik jöhet is. 

" Te hülye, Guojinhoz közöd sem volt. Egyszer sem fogta meg a kezed, és sétált veled az utcán, hogy tudassa: Hé, ez a csaj a barátnőm! Nem voltál több egy játéknál!"

Szólalt meg megint a hang, de Red hangján. Ez teljesen kikészített. Innen már nem tudtam csendben kiszabadulni.

- De akkor még is mit csináljak? Te sem tudod! - fogtam meg fejem a csendet megtörve kétségbe esett hangommal. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni. Diliházba való vagyok, s lehet, hogy jelenlegi lakótársam sem hisz most már mást.

- Próbáljuk meg. - válaszolt Jerry a hang helyett, míg magához szorított.

- Nem! Ez nem megoldás.

- Megpróbáljuk, és, ha nem az, akkor én is belátom, hogy kevés vagyok, de nem tudom feladni csak így, mert hol ezt, hol az mondod.

- Sajnálom...

- Nem kell , butus. Feküdjünk le. Késő van. - simogatta meg vállam. Ezek után felsegített, s nemsokára már alhattunk is. 

      Reggelre mindenre emlékezve nyújtóztam ki elgémberedett végtagjaim. Jerry mellettem aludt, így próbáltam nem nagyon mozgatni az ágyat, hogy aludhasson még, ha jól esik neki. Addig is felé fordulva nézegettem. Nagy volt a kísértés, hogy megcirógassam arcát, vagy csak átöleljem. Mondtam már, hogy nagyon aranyosan alszik? Kis kerek buksija miatt teljesen kisfiússá teszi az alvását. Ez pedig tetszik. Nem tudtam nem elmosolyodni. Hosszú idő után éreztem úgy, hogy igazán szép napom lehet. 

Ameddig arcának angyaliságát fürkésztem, elgondolkoztam, mint ahogy szoktam. Végül is csak egy esélyt kért, nem többet. És, ha így be tudnám neki bizonyítani, hogy mennyire is igazam van, akkor végre egyikünk sem lenne ekkora nyomás alatt. Mélyeket sóhajtva gondoltam át újra és újra. Igyekeztem a legapróbb hibákat is átelemezni, ami közbe jöhet. Sok volt belőle, de lehet, hogy csak én vagyok ilyen. Mert, hát nekem sikerül mindenből a legbonyolultabb dolgot is kihozni. 

Lassan kikecmeregtem az ágyból, s míg a reggelit csináltam, addig írtam Dongminnek a tegnapi dolgokról. Mindemellett arról, is, hogy min gondolkoztam el reggel. Mivel neki őszintén tudtam beszélni bármiről, így minden apró gondolatom leírtam neki. Jót is, rosszat is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol majd rá. Dongmin függővé nem váltam, de a nagyon sok közös miatt meglehetősen fontos volt a véleménye. Hülyeség ez is, mi? Meglehet, de ez is én vagyok.

- Jó reggelt, hercegnő! - jelent meg előttem Jerry feje nagy vigyorral.

- Oh, hello. - mosolyogtam rá - Te már fent? 

- Eltűntél mellőlem, és hiába vártam, nem jöttél vissza. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd a kosárból lévő almába harapva kávét öntött magának. 

- Belemerültem az eszmecserébe Dongminnel. 

- Miért? Fent van? - sandított rá, amire megráztam fejem, s ha már úgy sem válaszol, lecsuktam a gépet - Akkor meg hogy lehet eszmecseréd vele, ha még húzza a lóbőrt? - nevetett, míg átlósan letelepedett mellém, egy csészét oda csúsztatva.

- Jó, hát most egyoldalú a dolog, de majd ír rá. - húztam tovább a csészét kis mosollyal - Jól aludtál? - bólintott, míg belekortyolt a kávéjába.

- Elég jól, kösz kérdésed. Csak hát, amikor éhes vagyok, már nem olyan édes a szunyókálás. Mikor kinyitottam a szemem, és észleltem a bajt, eszembe jutott, hogy egy finom falat vár idekint. - kuncogott fel.

- Értem... azt hiszem. - mosolyogtam vissza, s utolsó viaskodásom után - amit magammal folytattam - megköszörültem a torkom, hogy belekezdjek mondókámba. Tudom, hogy szegény srácot teljesen össze zavarom most mér, de azt hiszem itt állapodom meg. Ha sikerül ezt a szakaszt lezárnom, végképp tisztalappal kezdhetek az új életemhez. - Szóval a tegnapival kapcsolatban..

- Hagyd. Nem kell róla beszélni, ha nem...

- Nem, most hallgass meg, és utána befejezheted. - bólintott, s hátradőlve, kíváncsian iszogatta tovább a káváját -  Az este kértél tőlem valamit, amit én akkor abban a pillanatban elhárítottam, sőt, nem csak este, hanem három hónapja mindig. Nos... tehát öhh.. több szempontból áttanulmányozva, és felmérve a kockázatok súlyát, úgy döntöttem, hogy igent mondanák az "ajánlatodra". - Ebben a pillanatban kortyolt mélyen bele a kávéba Jerry, ami miatt majdnem meg is fulladt.

- Mit mondtál? - hajolt közelebb, mint, ha nem hallotta volna, amit mondtam, márpedig semmi sem zúgott.

- Igent, az ajánlatodra. - ittam a csészémbe. Amikor elgondoltam ezt az egészet, akkor nem voltam ilyen nyugodt, márpedig jelenleg teljesen higgadtan, és határozottan éreztem magam. Lehet, hogy csak bor utóhatása? 

- De, hát tegnap még...

- Tudom, de bizonyítani akarok. 

- Mit? Hogy megmutasd mennyire nem menne? Yeonrin, ez így nem éppen jó gondolat.

- Talán azt, de te is akkor megmutathatod az ellenkezőjét. Viszont van egy kritériumom. - emelte fel szemöldökét kíváncsian - Ha mondjuk még sem menne...

- Shhh~ - legyintett le - Ilyen nincs. Én veled ellentétben hiszek magamban, és abban, hogy ez a kapcsolat, ami most elkezdődne, ilyenbe nem fulladna. - itt most felsoroltam volna neki az összes ellenérvem, de az új életemben ezt a tulajdonságom el akarom hagyni.

- Tehát akkor...? - vártam, hogy valamit mondjon rá, de helyette nemes egyszerűséggel áthúzott az ölébe, átölelt és puszit nyomott az arcomra. - Akkor ezt vegyem igennek? - mosolyodtam el kissé elpirulva.

- Ti nők... Csak akkor értetek valamit, ha a szátokba is rágjuk? - nevetett fel halkan - Igen, Yeonrin, leszek a barátod. - fordította fejem csókra, majd meg is tette azt.

Pár nappal később Jerry azzal állt elém, hogy hamarosan többszörösen is fellépnek, így többet kell távol lennie. Igazából nem zavart a dolog, mivel a munka az munka, így mosolyogva ecseteltem, hogy nem zavar, tegye csak, ahogy jónak látják. Erre viszont csak annyi volt a válasza, hogy rosszul értelmeztem a dolgot. Tényleg többet kell távol lennie, de szeretné, ha vele mennék, mivel addig visszaköltözne a dromba a többiekhez. Mivel elég rég vagyok itt, és úgy is tervezem a visszaköltözésem a rendes, kis, zsúfolt lakásomba, így egyből rábólintottam.  Hétvégére már be is költöztünk oda, ahol eddig éltünk. Mivel sejtésem van a fiúk napi beosztásáról, így én haza mentem, hogy ott tengessem napjaim, főzzek nekik és, ha úgy van takarítsak rájuk. Tudom, nem egy álom meló, és nem is várnák el, de míg nem lesz munkám, addig ez is megteszi. Meg, legalább szemmel tarthatom őket, és nyugodtabb vagyok. 

    Egyik nyugisabb napjukon belátogattam arra a helyre, ahol próbáltak. Mivel meglehetősen szűk helyen kellett fellépniük, így ott kellett begyakorolniuk a mozdulatot, mielőtt valamelyikük lepottyanna  a nagy ugra-bugra közben. Sunyiban settenkedtem be, és néztem őket mosolyogva. Nem akartam elterelni a figyelmük, így a lehető legsötétebb sarokba kucorodtam be. Ha pihiznek, majd megkörnyékezem a bandát a sütivel, amit még gyorsan össze dobtam idejövetel előtt. Amikor leültem egy széknek nem nevezett alkalmatosságra csörömpölést halottam a folyosóról. Először nem foglalkoztam vele, mert ugye készítik elő a terepet a két nap múlva esedékes minikoncikra, de amikor közelebb is hallottam egy hasonló zörrenést, már oda kaptam a fejem. Az ajtóban, ami tőlem alig volt öt méterre, egy fekete ruházatú alak állt meg. Kapucni volt a fejére húzva, így semmit sem láttam belőle, csak, hogy magas, vékony, és olyan, mint az árnyék. Amikor felém nézett, próbáltam beazonosítani, de nem ment. Túl sötét volt. És ahhoz, hogy odamenjek lebambulni nyuszi voltam, na, meg sarkon is fordult elég gyorsan, tehát úgy is mindegy. Lényegében a termet úgy kell elképzelni, mint egy plázában lévő mozit, amiben nincs felkapcsolva a világítás, csak a vászonnál. Így gondolom már dereng mindenkinek a dolog, igaz? Szóval nincs min magyarázkodnom. Nem láttam és kész. Ha jobban belegondolok, annyira nem is izgat, így visszafordítottam fejem a fiúkra, aki addigra már pihiképp egymást kergették a törölközőjükkel csapkodva. Komolyan nem értem, hogy ebben mi a jó, de ha ők így szórakoznak, akkor nem bánom...

     Valamennyivel ezután oda vittem nekik  a sütit. Míg a menedzserük, vagy dietetikusuk - feltéve, ha itt olákolnak valahol - nem látja meg, gyors begyűrték mind, Jerryt kivéve. Ő személy szerint nekem jobban örült, mint a sütinek, amit ki is mutatott. Örültem neki, bár picit soknak tartottam az ottani megnyilvánulásait, de álltam a sarat. Az alak addigra visszatért, s nem tudtam nem észre venni. Azt hitte vak vagyok, vagy mi? Bár, itt most megint figyelembe kellene azt is vennem, hogy lehet, csak valami itt dolgozó és ellenőriz valamit.

- Youngseo, az az alak ki? - igen, a kíváncsiságom megint győzött.
- Melyik? - kérdezett vissza míg sűrűn a nyakamba csókolt, de hogy arra nézett volna, az luxus. Az alak addigra belevágott az ajtófélfába, és újfent sarkon fordult. Pont akkorra fordította oda Seo a fejét, mikor csak hűlt helye maradt. 

- Már mindegy. - sóhajtottam, de nem nagyon tetszett ez a vissza-visszatérő alak. Mi van, ha sasaeng? Nem hagyhatom, akkor itt garázdálkodni. Ugyan nem követem rég az idolságnak ezt a felét, de azt rég tudom, hogy vannak bőven ebből az elvetemült fan fajtából.

- Rendben, de most mennem kell, édes. Még párszor elpróbáljuk, utána bemegyünk a studióba egy kicsit. Ha szerencsém van este tízre otthon vagyok. Addig menj haza, és pihengess. Este meg benézek hozzád. - mosolyodott el, s egy csók után le is lépett. Én is lepattantam onnan, de úgy gondoltam maradok egy kicsit, így visszaültem a helyemre. Nem telt el negyed óra, és meggondolva magam összeszedte cuccaim, hogy majd megindulok. Akkor  az alak újra megjelent, de már engem bámult. Pillanatnyilag ez nem tetszett, de nem álltam meg. Mentem ugyan úgy, ahogy megindultam. Tudtam, hogy, ha oda érek az ajtóhoz, már láthatom ki van a kapucni alatt, de tévedtem. A sötét résznél még becsukta az ajtót, engem meg egy gyors mozdulattal a falhoz lökött. Megszeppenésem miatt mindent kiejtettem a kezemből. Az arcára néztem az illetőnek, de egy sötét kendővel takarta el azt, így csak a szemét láttam. Úgy volt, hogy sikítok, de se a zene miatt -ami nem épp halkan szólt - sem pedig a támadóm keze miatt nem sikerült. Bekapaszkodtam karjába, míg kapkodni kezdtem a levegőt. Orrom ekkor csapta meg egy ismerős illat. Hirtelen nem tudtam kapcsolni, hogy ki által vélem ismertnek, egészen addig, míg nem alapos körbenézés után lassan lehúzta a kendőt  orra, s szája elől. Kiguvadt szemekkel néztem rá. Lábaim remegni kezdtek, s bár kicsit sem akartam, szemeim nedvesedni kezdtek. Nem akarta elhinni, de így már biztosan, nem ábrándozva, és száz százalékra felismerve állíthatom, hogy nem volt más, mint Red... az én Redem.