Lumin mellett fekszem, alszik, de engem nem altatott el a
szuszogása. Igazság szerint,szeretném, ha hozzámérne újra, de legalább most elgondolkodhatok rajtunk. Annyira tetszik nekem, hogy szavakba önteni se tudom, főleg ezek után. Ajkamba haraptam, hogy fel ne sóhajtsak hangosan, az elmúlt pár óra emléke miatt. Filmezés után, másnap Lumin randira hívott. Persze hülye lettem volna nemet mondani, így ma hétkor, elvitt moziba, ahol valami hülye film ment, amit végig nevettünk. Jó párszor megpróbált megcsókolni, de nem hagytam, főleg azért mert mozi után enni mentünk, és nyilvános helyen voltunk, meg zavarban voltam.
Végül a parkban haza menet hirtelen kapott le.
-Sajnálom. Nem bírtam tovább. - pihegte az ajkaimra. Beharaptam az alsó ajkam és rá néztem.
-Menjünk haza. - simultam hozzá. Kikerekedett a szeme, de bólintott, és elengedve a testem, megfogta a kezem, és húzni kezdet. Lakásom ajtaját alig tudtam kinyitni, mert az ajkaimin volt, vagy a nyakamon.
-Majd Én. - elvette a kulcsom, és két pillanat alatt nyílt az ajtó, Én pedig már dobtam is le a cipőm mellé a kabátot, és a táskát, addig Ő is megszabadult pár dologtól. Amint szabad lett, ajkaimra marva a falhoz tolt, nem törődve Mishaval, vett ölbe, és nyomot neki a falnak. Megéreztem kemény férfiasságát, így már értettem miért ilyen mohó. Ingem kezdte kigombolni, és minden gomb után csókot kaptam az előbukkanó bőr felületre, amitől már csillagokat láttam. Annyira jó volt, hogy hozzám ér. És hol gyengéd, hol mohó s durván. Persze igen, szerettem volna ha ezt inkább Yooseunggal érem meg, de mivel Lumin túl kitartó, hát megadtam magam, neki. És nem bántam meg.
-Ajtót... zárd be... - ziháltam, már a szobámban voltunk, és épp a pólóját markolásztam, hogy levegyem, de Misha olyan, hogy pont a lényeg közben zavarna meg. Bezárta az ajtót, és újra megcsókolt, majd az ágyig tolt, Én pedig ráestem. Nem részletezem mit csinált vele lent, de, hogy értette a dolgát az biztos. Már végül könyörögve kértem, hogy jöjjön már fel hozzám, mert megfojtom. Vigyorogva támaszkodott meg a fejem fölött, Én pedig megfogtam a tarkóját, és lehúztam egy csókra, majd Én vettem kezelésbe.
-Nem arról volt szó, hogy... Te jó ég... - nyögött fel, és markolt a párnára amikor végig nyaltam rajta. Így kínoztam egy kicsit, aztán fogta magát, és maga alá gyűrt, és egyetlen mozdulattal bennem volt, mind a ketten felsóhajtottunk.
A testünk azonnal egy ritmusra
talál, a mozgásunk egyre intenzívebb, és csodásabb kezdet lenni, Én pedig már azt se tudtam, hogy tompítsam a hangom, de amikor megharapta a nyakam, úgy felnyögtem, hogy el is élveztem azonnal. Hát igen. Harapós fétisem van, vagy Én harapok, vagy engem. Na jó, csak vicc. De mégis, olyan jól esett, hogy beleremegtem, Ő pedig pont olyan helyen talált el, hogy azonnal a gyönyör kapujába léptem. Pár perc múlva követett, aztán fáradtan mellém rogyott. Ránéztem, és vigyorgott.
-Erre, megérte annyit várni. - nézett rám.
-Túl rámenős vagy, még húztam volna a dolgot. - bújtam hozzá.
-Gonosz vagy. - simitott végig a hátamon.
-Tudom. - kuncogtam, és a mellkasát kezdtem apró puszikkal elhalmozni.
-Ah! Ne hergelj fel. - morogta.
-Mert? - néztem rá.
-Újra magamévá teszlek. - fogta meg a tarkóm.
-Állok elébe. - mosolyogtam rá.
Két hosszú órát töltöttünk azzal, hogy kiismerjük egymás testét, és most itt fekszem, Lumin hason, Én pedig háton, és éhes vagyok.
Kimásztam az ágyból, magamra vettem a bugyim, és Seunghyun pólóját, ami túl nagy volt rám. Tényleg hízott a kis húsi.
Kicammogtam a konyhába, és feltúrtam a hűtőt, ahol, volt még maradék. Raktam tápot Mishának, és vizet is, majd a kajával a kezemben mentem a nappaliba, de amikor felkapcsoltam a kislámpát, hogy meg keressem a távirányítót, majd szívbajt kaptam. Yooseung ült az egyik fotelban, és nem nézett ki valami bizalom gerjesztőnek. Szemei mintha ki lettek volna sírva, kezei pedig ökölben volt.
-Younghoon... - leraktam a tálkát, és csak néztem.
-Végig itt voltam. Beszélni akartam veled, de nem tudtam, mert ahogy bejöttetek falni kezdtétek egymást. Tudod milyen érzés volt ez nekem? - állt fel. Megijedtem, de legalább ha bánt, és síkitok, Lumin felkel és megment. Vagyis remélem.
-Én nem... - kezdtem hátrálni, ahogy közeledett.
-Fájt, mert neki hagytad magad... nekem pedig nem. Szét szakadtam teljesen, és másfél óra múlva majdnem rátok törtem, de az nem lett volna megoldás. Inkább megvártam amíg vagy Te vagy Ő kijössztök, és akkor... de megint csak hülye megoldás. - hozzá nyomot a falnak. Gyönyörű szemei most szinte gyilkolni tudtak volna, de amikor egyik keze hozzám ért, ellágyult.
-Hoon... - suttogtam.
-Annyira sajnálom, hogy akkor mindent elrontottam, mert akkor lehet ma, mellém bújnál vissza. De ígérem, ez is megfog történni, mindent helyre hozok, és velem leszel. - orrával megcirógatta az állam, és ajkai az enyémet súrolta,de nem csókolt meg.
-Én Seunghyunnal vagyok...
-Már nem sokáig. Ezt garantálom. - megharapta az alsó ajkam, de úgy, hogy kiserkent a vérem is, aztán lenyalta, és megcsókolt, majd ott hagyott. Úristen, ez megbolondult.
Ááááááááá!!!
VálaszTörlésUramisten, ez nagyon jó!!!
Gyorsan kövit, légyszi *.*