2. fejezet /Yeonrin/

Ahogy az lenni szokás, valakinek éjszakásnak kell lennie, s mivel a hét az enyém, ezért az ügyeletes telefon nálam van. Nagy a város, sok autóval és kóbor állattal, főleg kutyákkal. Ha a kettőt egybe rakjuk már is nem nehéz kitalálni, hogy mi az összefüggés az én hivatásomra nézve. Igaz, hogy nem vagyok orvos, mint Soyun unnie, de asszisztensként sokat tanulok, Ő meg támogat és okít. Jó sorom van mellette, mert, ha úgy adódik rám hagyja a dolgok oroszlán részét is, és mikor ügyelek a pici bajokat egyedül is megcsinálhatom, nem kell hívnom őt.
Általában tízkor fekszem vagy kicsik később, és ma is így terveztem, de amint az ágyba bújtam megszólalt a telefon. Imádkoztam, hogy ne egy idős hölgy legyen, aki azért riasztana, mert a macskája szőrgombóc miatt fullákol vagy nem issza meg a tejet, amit adott neki. Szeretem az állatokat, de sok vaklárma miatt néha nehéz nem vigyorogva besietnem a rendelőbe. Csodálom unniet, amiért nem haragszik még ezért sem, ha többször eljátsszák vele egy éjszaka alatt.
Elnyúlok a telefonért és felveszem. Igyekszem kipihent hangon beleszólni, mint, ha a nap eleje lenne.
- Jó estét, a Park rendelőt hívta. Yeonrin vagyok, miben segíthetek? - szólok bele lágyan és kedvesen s tényleg reménykedve, hogy nem egy cicás néni az pánikolva. Mikor a hang megszólalt megkönnyebbülve hallottam, hogy nem egy idős nőé.
- Jó estét. - ütötte meg fülem, egy kellemes hang. Férfié volt, ami meglepett, mert kevés hímnemű telefonál nekünk, és, ha még is inkább az idősebb korosztály. - Öhm.. - tétovázott, mint, ha olyan nehéz kérdést tettem volna fel ez imént, így úgy gondoltam megismétlem még egyszer.
- Miben segíthetek?
- Találtam egy kutyát az utcán, akinek segítség kellene. - bökte ki végül kis szerényen, mint, ha most csípték volna fülön valami csíntevésen.
- Milyen sérüléssel találta? - kérdezek vissza. Lehet, hogy megdöbbenve néz, hogy nem a kagylót csapom le, hanem faggatom tovább, de hát tudnom kell, mert lehet kevés vagyok én ahhoz a kutyushoz.
- Nem sérülés, vagyis.. olyan tűsök szerű valamik állnak ki a szájából, meg a pofájából. Úgy néz ki, mint egy tűpárna.
- Értem. Kérem hozza be a rendelőbe. Tizenöt perc és ott vagyok. - tettem le a kagylót és öltöztem fel. Sima melegítőt húztam, amibe háromszor beleférek, egy sima krémszínű nadrágot és sport cipőt. Miután elhagytam az emeletet rájöttem, hogy talán nem ilyen világos cuccban kellett volna mennem, de már nincs vissza út. Ha véres lesz a szerelés majd kimosom vagy kidobom és lesz másik. Szegény kutyusnak még így az elmondottak alapján is nagyon nagy fájdalmai lehetnek.
Miután átértem a főutcán, s átvágtam a parkon már láttam egy alakot, aki a rendelő ajtaja előtt toporzékolt. Csak egy nagy fekete körvonal látszott semmi több, és persze egy mozgó testrész, ami feltehetően a kutyáé. - Jó estét. - hajoltam meg az újabb köszönés mellett, majd kinyitottam a rendelő ajtaját. - Kérem kövessen. - vonultam előre határozottan, majd fénybe úsztattam el az egész rendelőt.
A srác letette a vizsgáló asztalra az ebet én meg a műszereket vettem elő.
- Most már nem lesz baj, jó kezekben vagy. - nyugtatta az a lágy hang az állatot, aki csak nyüszített egyet. Mint később kiderült nem csak a pofájában, de a lábában is volt tüske, persze ezt csak vizsgálat után tudtam megállapítani. A férfire, aki behozta addig tulajdonképpen rá se néztem, míg be nem fejeztem szegény állat tüsöktelenítését. Sajnos enyhe altató nélkül nem ment, mivel minden egyes baj okozó eltávolítása után menekülni próbált, azonban, mikor aludt megcsinálhattam gyorsan mindent.
Míg az az altató hatott próbáltam csip szerint kideríteni, hogy kié lehet az állat, hogy szóljak neki, de se csip, se nyakörv, viszont ápolt egy be, így nem hiszem, hogy kóbor lenne, hanem csak megszökhetett.
- Hogy mondta, hol találta? - és most jött el a pillanat, hogy arra nézzek, akinek köszönheti az állatka a megkönnyebbülést.
- Nem mondtam semmit. - mosolyodott el és végre lelökte magáról azt a csúnya kapucnit. Akkor jöttem rá, hogy ismerem Őt. Ugyan abban a házban lakik, ahol én és unnie. - Csak sétálni voltam és itt nyüszögött egy pad alatt a parkban. - igazgatta meg ruháját, majd az állathoz lépett és megsimogatta annak oldalát.
- Rendes magától, hogy nem hagyta ott. Feltehetően már sokan elmentek mellette.
- Talán, de csak nem hagyhattam ott. Hidegnek ígérkezik az éjszaka, ő meg elég kicsi teremtmény ahhoz, hogy egy ilyen helyen hagyjam szenvedni éjszakára. - nézett arra a tálra, ahol a tüskök voltak egy helyen. - Mi lesz vele? - fordította rám a tekintetét érdeklődően.
- Mivel nem az öné..
- Tiéd. Ne magázz, nem vagyok öreg. - vágott közbe nagy mosollyal, amire én csak egy aprót bólintottam közölve, hogy vettem az adást.
- Tehát nem a tiéd, így egy általános űrlapot kitöltünk, amiben benne lesznek az alap adatok. Ez felkerül egy rencerbe, ahol egy hónapot tartás nyilván, hogy a kereső gazdik rábukkanhatnak, ha pedig nem jelentkezne senki, egy állat menhejre kerül, ahol találnak neki gazdit. - daráltam le neki gyorsan, míg elpakoltam, hogy reggel ne azzal kelljen indítani a napot, bár végül is mindegy, mert még itt leszek egy darabig, hogy biztosra tudjam az állatnak nem lesz baja. - De addig is még pár napot itt marad, míg rendesen felépül.
És jött egy hosszú csend. Mind a ketten a kutyát néztük, aki békésen szuszogott. Többnyire ilyenkor már vissza szoktuk adni a gazdinak, aki elviszi, én vagy unnie elpakol és már mehetünk is haza, de úgy tűnik ez a srác nem igen akar távozni.
- Ha gondolod elmehetsz haza. Éjfélt is elütötte az óra, ő jól van, én gondoskodok róla. - még egy jó percig az a hosszú arc figyelte az ebet, és úgy tűnt mélyen el van gondolkozva és talán nem is hallotta, amit mondhattam, így kicsit megérintettem a vállát, hogy ébredjen fel.
- YoungHoon. - nézett rám exrta gyorsan, amitől egy kicsit megijedtem.
- T-tessék?
- YoungHoon a nevem. - mosolyodott el. - Ismerlek, vagy is szoktalak téged meg a barátnőd a panelban látni. - na, és ugyan ez most hogy jön ide? - gondoltam, míg ő folytatta. - Szeretném, ha tájékoztatnál a sorsáról. - vakarta meg az állat füle tövét. - Ha nem lenne gazdája szeretnék én lenni. - folytatta egyre nagyobb mosollyal. - A számomat tudod, ott elérsz majdnem mindig, de ha még sem kopogtass be. Felettünk laktok, nem fogod eltéveszteni. Viszont akkor megyek, és még beszélünk. Jó éjt Yeonrin. - hajolt meg és mint a szellem már el is tűnt.
Egyedül maradtam a kutyussal, aki akkor kezdett ébredezni, így míg őt elláttam volt időm gondolkozni. Rémlett ez az arc, mert tényleg, mint, ha láttam volna már, még, ha nem is sokszor, de így, hogy mondta hol lakik világos volt, hogy honnan.
Hajnali kettő is lehetett, mire haza értem. Az állatka az ideiglenes ketrecébe került, akit, majd Soyun reggel megvizsgál, de addig is alszok egy keveset, mert így nem fogom bírni a strapát. Mivel nem lettem koszos, se véres - hála ama nagy találmánynak a köpenynek - úgy ahogy voltam - persze cipő nélkül - vetettem magam az ágyba, reménykedve, hogy nem csörög ma többet a telefon.
Nem is csőrgött semmi, egészen reggelig, míg  unnie nem kezdte el verni a ajtóm megint.